Veszélyes betegség jelent meg a 12. kerületben

Már Budapesten, a 12. kerületben is megjelent a veszélyes betegség, ami egyre nagyobb gondot okoz Magyarországon.

2025. június 20., 10:45

Szerző:

Korábban a 168.hu is beszámolt arról, hogy a Hepatitis A-fertőzés egyre nagyobb problémát jelent hazánkban. A betegség miatt korábban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adott ki figyelmeztetést, tavasszal pedig arról adtak tájékoztatást, hogy az év első két hónapjában hétszeresére ugrott fertőzöttek száma. Egy friss bejelentés szerint, már a 12. kerületben is azonosították a megbetegedést, olvasható az Infostart cikkében.

Budapesten, a 12. kerületben is megjelent a veszélyes betegség

A Hegyvidéki Önkormányzat közleménye szerint Hepatitis A-fertőzés gyanújával szállítottak kórházba egy óvodapedagógust a XII. kerületi Mackós Óvodából, és a fertőzés csütörtökön beigazolódott. Az eset nyomán haladéktalanul megkezdődtek a járványügyi intézkedések, az óvoda pedig azonnal értesítette az illetékes hatóságokat.

Az Infostart szerint az önkormányzat hangsúlyozta, hogy jelenleg nem tudnak további fertőzésgyanús esetről, az esetet egyedi fertőzésként kezelik. Az óvoda és a helyi önkormányzat szorosan együttműködik a járványügyi hatóságokkal annak érdekében, hogy minden szükséges lépést megtegyenek a közösség biztonságáért.

A háttérben fontos megemlíteni, hogy a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ már 2024 márciusában figyelmeztetett egy országos Hepatitis A-járványra. A fertőzéses májgyulladást okozó vírus főként fejlődő országokban gyakori gyermekbetegség, a fejlett országokban azonban ritkán fordul elő, és emiatt fokozott figyelmet igényel a megelőzés és kezelés.

Ezek a Hepatitis A tünetei

Korábban a 168.hu beszámolt arról, hogy a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ kiadta a legfontosabb tudnivalókat a fertőzéssel kapcsolatban. A Hepatitis A vírus általában 4 hetes lappangási idő után okoz tüneteket, amelyek közé tartozik a láz, gyengeség, hasi fájdalom, sárgaság és sötét színű vizelet. Ezek a tünetek jellemzően néhány napig vagy hétig tartanak, de ritka esetekben (kevesebb mint 1%) súlyos májelégtelenség is kialakulhat, amely tudatzavarral és alvászavarokkal is járhat.

A szakértők hangsúlyozzák a fertőzés megelőzésének fontosságát, amely elsősorban alapos, rendszeres szappanos kézmosással, valamint a közösen használt felületek (mosdók, kilincsek, villanykapcsolók) fertőtlenítésével biztosítható. Ezek az intézkedések különösen kulcsfontosságúak a közösségi intézményekben, mint például óvodákban vagy iskolákban.

Bár a betegség az esetek többségében enyhe lefolyású, a szövődmények kialakulásának kockázata nő, ha más kórokozók is jelen vannak, vagy az érintett személy gyengébb immunrendszerű. Ezért az orvosok védőoltást javasolnak azok számára, akik fokozott fertőzési kockázatnak vannak kitéve például trópusi, szubtrópusi országokba utazók, vagy rossz higiéniai körülmények között élők esetében.

 

(Kiemelt kép: Pexels)