Tóth Ákos: Körkörös küzdelem
Országjárást indított Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, aki elsőként szimbolikus helyszínen járt, Borsod megye szívében, Miskolcon, amely annak idején bevehetetlen szocialista fellegvár volt, ám a Gyurcsány-kormány széthullásának időszakában elfoglalta a jobboldal, s azóta a Fidesz és a Jobbik éles versenyben áll ott egymással, az MSZP és kapcsolt társai pártként legfeljebb a harmadik hely elérésére voltak alkalmasak. A bukás elkerülhetetlenné vált: hiába állt elő miniszterelnökként Gyurcsány Ferenc a cigányságot megregulázni szándékozó közmunkaprogrammal, a mesterséges hisztériát csak tovább gerjesztette vele. A politikai korrektség kutyák elé vetése nem Orbán Viktor találmánya: a végén már annak kellett szégyellnie magát, aki nem érezte úgy, hogy cigányoznia kell, s ez még annak ellenére is így volt, hogy épp akkoriban járta az országot egy kivégzőosztag, amely gyereket, felnőttet válogatás nélkül gyilkolt csak azért, mert szerencsétlenek cigányoknak születtek. A gyilkosoknak történetesen bejött a Jobbik ideológiája, amelynek központi eleme az volt, hogy igazságot kell tenni a rendszerváltás bűneiért. A Jobbik a fő felelősöket a cigányságban és a zsidóságban találta meg, etnikai megoldást sürgetve, előbbieket például munkatáborba akarta zárni Miskolc mellett, utóbbiakat pedig nemes egyszerűséggel elűzni innen.
Botka is az igazságtevést tűzte zászlajára, a mérhetetlen jövedelmi különbségeket szűkítené, vagyoni esélyegyenlőséget hirdet, luxusadót, garantált alapjövedelmet tesztüzemmódban. Társadalmi beavatkozást sürget. E program jelenthet valamiféle lehetőséget, mert Fidesz–Jobbik-küzdelem ide, a cigányság megalázása oda, a helyzet az elmúlt hat évben jottányival sem lett jobb, épp ellenkezőleg. Botka országjárása elsősorban azokat az elkeseredett tömegeket veszi célba, amelyek egykoron stabil baloldali szavazóknak számítottak, de a 2006 és 2010 közötti összeomlás idején és azután a Jobbik szívós munkával elevett előlük.
A Fidesz–KDNP már megadta a válaszát a Jobbik-jelenségre, lelke rajta: elvette a szélsőjobb ideológiai terepét. Ha kellett, a Szabadság térre állíttatott történelemhamisító, minden jobb érzésű embert sértő emlékművet, vagy bedobta a halálbüntetés gondolatát, ha másra volt szükség, akkor még tovább préselte a cigányságot, lezárva előlük a továbblépés és felemelkedés még létező kiskapuit is, végül új ellenséget talált a feneketlen bendőjű nagytőkésekben, köztük Soros Györgyben, s Brüsszelben és a menekülő tömegekben. Így aztán Vona Gábor, a Jobbik elnöke rákényszerült a középre húzás politikájának meghirdetésére, hiszen ekkorra már fölfogta: otthonos közege ott van. Ebben talán nem is annyira váratlan segítséget kapott az országot 2010 és 2014 között szétrabló Simicska Lajostól, aki, miután kiszánkázta magából sértett indulatait, úgy vélte, épp Vona lehet a fiatal Orbán, aki alkalmas az idősödő leváltására: akcióba lendült. Aprólékos ecsetvonásokkal festegette Vona arcéleit, aminek következményeként hol női szíveket dobogtató izomemberként, hol vagány, az igazságot kimondó krakéler fiatalemberként, hol példátlan emberi jellemfejlődésen áteső komoly politikusként láttatta, ki képes hanukai üdvözletet is küldeni, mert ugye hidakat kell verni. És Vona meg is tett mindent a cél érdekében, kamerák előtt izzadt az edzőteremben, még a hanukai üdvözletre is rávette magát, oly nagy beleéléssel, hogy a végén még neki esett rosszul, hogy Köves rabbi ezt visszautasította.
A Simicska-média egy emberként izgult Vona és az elnökségből kiszorított szélsőjobboldali Novák Előd küzdelmét látván, miközben surranópályán bekerült a testületbe a még Nováknál is ordasabb ásotthalmi polgármester, Toroczkai László. Ám kétségtelen, Simicska, akinek fia Vonát nevezte meg a következő választás legfőbb esélyesének, valódi politikai teljesítményt mutatott fel: a nagyközönség előtt kormányképes, már-már megkerülhetetlen erőnek látszóvá duzzasztotta az egyébként csökkenő tagságú és szemmel láthatólag politikai zsákutcába került Jobbikot. Ebből következően a demokratikus oldal egy része már-már elfogadni látszott, hogy megkerülhetetlen a szövetség, hol választási bojkott formájában, hol az egyéni képviselőjelölti helyek elosztása körüli számolgatásoknál. E zavaros folyamat csúcspontjaként Radnóti főrabbi pedig a Mazsihisz székházában interjút adott a Jobbik házi médiájának, persze szigorúan a „hídverés” jegyében, afféle kósersági pecsétet ütve a velük tárgyalni kívánók szándékaira. Ez enyhén szólva is öngyilkos lépésnek tűnik, mert bár közelről a hóhér is ember, de azért jobb távolságot tartani tőle: a Jobbik támogatóinak 46 százaléka erősen, további 11 százaléka enyhén antiszemita a Mediánnak a Tett és Védelem Alapítvány felkérésére készített, hamarosan nyilvánossá váló felmérése szerint, amely azt is tartalmazza, hogy ez az arány az elmúlt két évben nem csökkent; talán ennyit Vona Gábor cukiskodásáról.
A helyzet faramuci: Vona Gábor csapdába sétált a középre húzással, ahol nem talál magának fogódzót, a demokratikus értelmiség egy része pedig csapdába került, mert megpróbál fogódzót kínálni neki.
Botka László, aki már a legelső megszólalásában kizárta a Jobbikkal való együttműködés lehetséges formáit, azt ismerte föl, hogy a szélsőjobb választóit nem használni kell, ahogy a megegyezést szorgalmazók gondolják, hanem el- és visszahódítani tőlük. Az MSZP miniszterelnök-jelöltjének mozgása ma a demokratikus oldal legizgalmasabb kísérlete, valójában az egyetlen, hiszen körkörös csatában áll: hadat üzent a Jobbiknak, miközben megvív azokkal a „névtelen” MSZP-sekkel, akik a kormánylapoknak adott megszólalásaikkal rendszeresen megüzenik, hogy nincs esély új szavazók megszólítására. Kihívta ugyanakkor Gyurcsány Ferencet is, akivel kizárt minden együttműködést. E három momentum nem egymástól független, épp ellenkezőleg, egymásból következik. Botka László szerint szavazókat csak a Jobbik elleni küzdelemmel, az egykori pártelit és Gyurcsány háttérbe szorításával lehet szerezni. A sokfrontos csatákban ugyan könnyen el lehet vérezni, de az bizonyos, hogy Botka legalább gondol valamit arról, hogyan lehet a demokratikus baloldal dermedtségét feloldani.
