Kulka János őszintén mesélt a betegségéről: „Olyan, mintha lenne a fejemben egy gát.”
Kulka János 2016-ban kapott sztrókot, ezután afáziát diagnosztizáltak nála. A színész azóta nehezen beszél, az állapotáról most egy interjúban árult el információkat.
A Kossuth – és Jászai Mari-díjas színművész, a Nemzet Színésze 2016-ban sztrókot kapott. Kulka János azóta nehezen beszél, azonban továbbra is tevékeny, mivel zenél, saját darabja van, filmekben játszik, valamint a szerzőtársával közösen kiadott egy önéletrajzi könyvet. A színművész most a Napunknak adott interjút, a beszélgetés során a betegségéről is megosztott részleteket.
Kulka János őszintén mesélt a betegségéről
A színész 2016-ban, egy hasiaorta-műtétje után öt héttel kapott sztrókot. A lapnak a színész elmondta, hogy nem lehet egyértelműen kimutatni, hogy ez szövődmény volt-e. Nagy valószínűséggel több faktor együttállásáról lehetett szó, azonban azt is elmondta, hogy 5 nappal a műtét után nem kellett volna visszamennie a színházba játszani.
Kulka János azt is elmondta, hogy mire emlékszik abból a napból, amikor a sztrók történt:
„Majdnem meghaltam. Az annyira jó volt. Kék ég, csodálatos volt. Minden könnyű volt, lebegtem. Amikor felébredtem, az szörnyű volt. Üvöltöztem, ordítottam”
– mondta a lapnak.
A sztrók után szövődményként afázia alakult ki nála, ami egy igazán ritka betegség.
„Belül értek mindent tökéletesen. Lassan beszélek. Megformálom a szavakat. Olyan, mintha lenne a fejemben egy gát. Egy fal. Belül. Nem engedi át a szavakat és a mondatokat. Körülbelül 50 ezer embernek van ilyen Magyarországon”
– nyilatkozta a színész.
Gyermekkoráról is mesélt Kulka János
Az interjúban egy igazán meghatározó gyermekkori emlékét is felidézte, mivel mindössze ötnapos volt, amikor csecsemőgondozóba adták őt, erre az édesanyja egészségügyi állapota miatt volt szükség. Kulka János elmondta, hogy emiatt kimaradt az életéből a korai igazán mély szülői kötődés, ugyanakkor azt érzi, hogy az édesanyjának köszönhetően vállalt közéleti szerepet a 2010-es években.
„Janina olvasott róla sokat, és ő mondta, hogy a korai kötődés hiánya például szeretethiányt okoz és megfeleléskényszert. Nem hiszi el magáról az ember, hogy ő szerethető. Anyám nagyon szégyellte magát később. Nem sokat beszélt erről. A Piklerben egy hónapban egyszer látogatott meg”
– nyilatkozta a lapnak.
Kulka János arról is beszélt, hogy milyennek tartotta az édesapját. A színész édesapja, Kulka Frigyes nagy hírű mellkassebész volt, februárban avattak emléktáblát 100. születésnapja alkalmából Budapesten. A színművész elmondta, hogy zárkózott, szomorú ember volt az édesapja, ugyanakkor csodálatos volt.
(Kiemelt kép: Kulka János 2024 RTL Fókusz https://rtl.hu/fokusz/2024/10/02/kulka-janos-nemzet-szinesze-felepules)