Áder János köztársasági elnök, nem törődve a tiltakozásokkal, nem törődve a szellemi élet legnagyobbjai, az Akadémia elnöke, Lovász László vagy Nádas Péter író személyesen neki címzett kérésével, hétfőn aláírta a felsőoktatási törvény módosítását, amely csak és kizárólag azzal a szándékkal íródott, hogy a „Soros-egyetemet”, a CEU-t elüldözze Magyarországról.

A legjobb hazai felsőoktatási intézmény tönkretételének szakmai indoka nincs és nem is lehet, épp ellenkezőleg: a magyar szellemet, a magyar kultúrát éri fölfoghatatlan és pótolhatatlan veszteség. Ebből következően a magyar kormány célja nem más, mint Soros György támadása, s politikai célja érdekében – gondoljon bárki bármit Soros életéről és tevékenységéről – nem átall meghozni egy ilyen, egyértelműen Magyarország érdekeivel ellentétes döntést, amellyel nemzetközi megvetést hozott saját fejére és diplomáciai válságot idézett elő.

MTI-fotó: Illyés Tibor

Áder János aláírásával ehhez a politikai célhoz asszisztált, s annak ellenére hogy jogászok sokasága mutatott rá a törvénymódosítás számos alkotmányellenességére, ezeket egy elegáns legyintéssel elhessentette a kétely csírája nélkül – vagy ha jogászként kételye volt is, akkor azt már rég, például az általa kidolgozott választási törvény óta elfojtotta magában.

Áder János választhatott volna másik utat. Így visszaküldhette volna a CEU-törvényt a parlamentnek megfontolásra. Ennek a lépésnek csak annyi lett volna a jelentősége, hogy jelzi, elismeri a kormány lépésének ellentmondásosságát, meghallja az utcákon és az egyetemeken tiltakozók hangját. Nem ismerte el, nem hallotta meg. Dönthetett volna úgy is, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul – ezzel jelezhette volna, hogy nem ért egyet a törvényből áradó szellemiséggel, nem ért egyet a nyilvánvaló jogtalansággal. De nem, egyetértett tehát a szellemiséggel és a jogtalansággal is.

Áder János nem veszített volna semmit, ha e két másik út bármelyikét választja. Elnöki ciklusát bizonyosan kitölti, második ciklusa lejárta után újra már nem választható, egzisztenciális veszély bizonyosan nem fenyegeti, nyugodtan hódolhat hát hobbijának, a snecihorgászatnak. De nem, ő úgy döntött, hogy aláírja a CEU-törvényt, egyetlen pillanatra sem akasztja meg a villám törvényalkotás folyamatát, nincs egyetlen ellenlépés sem, nincs fintor, nincs ujjfeltartás, nincs semmi; ami azt is jelzi, hogy Orbán Viktor számára mennyire fontos ez a törvény, továbbá azt, hogy ha Orbán Viktor számára ennyire fontos valami, akkor az valamiért Áder János számára is rendkívül fontossá válik, előrébb valóvá és fontosabbá Magyarország valódi érdekénél.

Áder János újraválasztásakor, pár héttel ezelőtt még kiegyezést sürgetett, és talán kevesen gondolták, hogy e szó alatt ő valójában az Orbán Viktorral való kiegyezést érti. Aláírta a CEU-törvényt, hadd menjen tovább minden a maga útján, s ezzel méltóvá vált elődjéhez, Schmitt Pálhoz, aki szintén nagy aláíró volt, bár Schmitt mentségére szóljon, hogy ő legalább egyetlen pillanatra sem akart másnak látszani, mint ami valójában: a NER szolgájának.

Áder a legutolsó pillanatig megpróbálta fenntartani annak látszatát, hogy benne több van, hogy akár egy-egy pillanatra még Göncz Árpád, Mádl Ferenc és Sólyom László erkölcsi magasságába is emelkedhet, a legutolsó pillanatig megpróbálta elhitetni, hogy ő a nemzet egységét képviseli, hogy valódi elnök, de a legelső olyan pillanatban, amikor valóban azzá válhatott volna, elbukott. Elveszítette az arcát: ő is csak a NER elnöke, nem Magyarországé.