Orbán atyuska
Most, hogy a TASZ jóvoltából megtudtuk, személyesen Orbán Viktor rendelte el civil szervezetek kormányzati ellenőrzését, talán eljött a pillanat, hogy leszámoljunk azzal a mítosszal, hogy a mi rajongott kormányfőnk, akárcsak annak idején a jó cár atyuska vagy a még jobb Kádár János, semmit nem tud arról, mi folyik alatta. Arról, hogy különféle senkiházik, visszaélve azzal a hatalommal, amelyhez őáltala jutottak, visszaélve a nevével és a felhatalmazásával, oly dolgokat művelnek, amelyekre ő maga nem volna büszke, sőt egyenesen tiltaná, kikérné magának, és ha tehetné, azonnal visszacsinálná, de nem teheti, hiszen nem tud arról, hogy volna visszacsinálnivalója, így aztán minden marad úgy, ahogy azt az alatta lévők elrendelték, akik tényleg nagy pernahajderek, bízvást szidhatók, ők tehetnek mindenről.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Csak hát nem. Nem ők tehetnek. Persze nyilván adagolhatók a felelősségdarabkák: miről is ne tehetne például egy született Tállai András, aki bizarr kéjjel szeret közmunkásokat és éhező embereket alázni, miről is ne tehetne Mengyi Roland, akinek az egyetlen bűne talán csak az, hogy véletlenül lebukott, hiszen az valóban megbocsáthatatlan? Miről ne tehetne Polt Péter, aki a családi asztalnál nyilvánvalóan nem beszélget a feleségével Matolcsy György ügyeiről, miről is ne tehetne Matolcsy György, aki nyakra-főre elhalmozza a kedvesét közpénzből fenntartott állásokkal? Miről ne tehetne Rogán Antal, akinek minden bűnéért, minden gyalázatáért bizonyosan csak a nagyravágyó és telhetetlen étvágyú felesége kárhoztatható, miről ne tehetne Andy barát, a joviális, akinek a nyála belecsorog a felesége fánkboltjában készített alapanyagokba, hogy aztán azokat is fölzabáltassák velünk, mint egy tévéshow-t, miről is ne tehetne Lázár János, az igazi stüszi, miről ne a kegyvesztett Spéder, aki aktív szereplője a Népszabadság átjátszásának, miről ne tehetne Simicska Lajos, az ellenálló, aki a maga kreálta hatalom ádáz ellensége lett és az okozza majd a vesztét is?
Megvan itt mindannyiuk adagja. De akárhogy is, mégiscsak a bölcs cár atyuska kanyarította oda a nevét arra a papírra, aminek ürügyén egy civil szervezet makulátlan vezetőjét, Móra Veronikát rendőrök közrefogták, majd a kocsijukba ültették kamerák kereszttüzében, miközben ő talán a felcsúti otthonában poharazgatott elégedetten a szeretteivel, akikről úgy gondoskodik, hogy lassan a teljes családi vagyon a nevükre és szeretett cimborája, Mészáros Lőrinc nevére kerül, ha egyszer valami gond mégiscsak adódna, neki véletlenül se legyen baja.
Már ha adódik. Mert egyelőre úgy tűnik, semmi tartanivalója sincs, ha kell, Kehi-vizsgálatot rendel el, ha kell, a Népszabadság ördögi beszántását, ha úgy adódik, népszavaztat egy kicsit, ha úgy, hogy kevesen mennek el, akkor a kevesek nevében módosíttat az Alaptörvényen, mint ha az bármit változtatna az addigi helyzeten, holott nem. Ha kell, Rigában szurkol, ne lássa, mi folyik a parlamentben, kedélyesen elfordítja a fejét, mintha semmi köze nem lenne ehhez az egész vircsafthoz, mintha fölötte állna mindennek. Mintha mit sem tudna arról, hogy mi zajlik ott lent, alant, mit sem tudna róla, hogy lassan már egyetlen plakátot sem helyezhet ki rajta és a mögötte állókon kívül senki. Mit sem tudna arról, milyen nap mint nap haláltúrára indulni a 3-as metrón, mit sem tudna, hogy fél Budapest húgytól bűzlik. Mit sem tudna, hogy mennyi a tüdőgyulladás, a rák, a foghúzás tarifája. Mit sem tudna, hogy milyen olyan családban felnőni, ahol már két generáció nem jut munkához, mit sem tudna, hogy a nevében milyen eszméket hirdetnek a cigány gyerekek és a szegények ellen. Mit sem tudna az oktatás tragédiájáról, arról, hogy most veszik el egy generáció életesélyeit. Mit sem tudna semmiről. De tud. Mindenről tud. Így van minden, mert pontosan így akarta.
Félre a mítoszokkal: ez itt Orbán rendszere, a maga teljes valójában, amelyet az ő sameszei irányítanak, hozzá méltóan, úgy, ahogy azt ő jónak véli. Minden a nevében és érte, a tudtával történik. Ő a lelke mindennek, így a rendszer romlottsága is az ő lelkéből fakad.
