Mélység és magasság példázatai

Ám a pályakezdő írónak és pályaelhagyó matematikusnak nem voltak zsengéi, vagy ha voltak, nem állt elő velük. Első publikációja, a Fancsikó és Pinta ma is üde, kis remekmű. Erős, magával ragadó indulás volt. S a következők nem cáfolták. A Termelési-regény (kisssregény) című vastag mű – harmadik könyvpublikációja – kijelölte helyét a legnagyobb élő magyar írók között.

Most meg kell magyarázni, mit jelent a fenti állítás. Esterházy prózája radikális újdonságot hozott, amelyet nem lehetett sem a kortársak produkcióihoz, sem a hagyományhoz való viszonyából értelmezni. A könnyedség újdonsága volt ez, amely sohasem jelentett könnyűséget. A hagyományból bizonyára Kosztolányihoz állt a legközelebb, aki az Esti Kornél énekében azt írta, hogy „mily sekély a mélység / és mily mély a sekélység”. De már ebből az idézetből is láthatjuk a különbséget. Kosztolányi a maga költészet- és irodalomeszményének, a művészet műviségének jegyében varázslatként mutatta be, felmutatta a maga könnyedségét. Esterházy a varázslóval szemben a játszó embert testesítette meg, magától értetődőnek, természetesnek stilizálta irodalmi lépéseit, az irónia és önirónia jegyében.

Létrejött egy nyelv, létrejött egy életfilozófia (amelyet nevezhetünk látásmódnak, magatartásnak, az Esterházy-írások jellegzetes világának is). A nyelv erejét mutatta, hogy akadálytalanul lehetett beleilleszteni, áthasonítani idegen idézeteket. Ez volt a híres Esterházy-féle idézéstechnika: Camus-mondatok, Handke-mondatok, Lengyel Péter-mondatok tűntek föl szövegeiben, és sok-sok más szerzőé. S mögötte egy új irodalomfelfogás, amely nem a semmiből teremtett mondatok sorának látta a szépirodalmat, hanem az elmondhatót nyelvi kozmosznak tekintette, amely soha nem üres, tele van megformálási előzményekkel, s amelyben az újdonságot kevésbé a még ki nem mondott kimondása, hanem a már elmondott újrarendezése jelenti. Ezt hívták valaha posztmodernnek, s ennek a világáramlatnak – hiszen mások is idéztek az egykorú világirodalomban – lett Esterházy talán a legnagyobb alakja. Az idézés persze csak egyetlen jellegzetessége az író páratlanul gazdag nyelvének, amely a nyelv önélvezetét testesítette meg, s állandóan tudatában maradt a közlés nyelvi megformáltságának.

Az életfilozófiát, amely meghatározta műveit, antitragikusnak nevezném. De ez kétfajta lehet: az, amely azért tagadja a tragédiát, mert nem jut el a felismeréséhez, s az, amely nagyon is megérti, s a tragédián túl gyűjti össze az életbölcsességet és a humort annak feldolgozásához. Tragédián innen vagy túl – ezen múlik az ironikusok mélysége. Aki olvasta Esterházy felejthetetlen gyászmunkaszövegét, A szív segédigéit, vagy prózai balladáját az erőszakról, a Fuharosokat, az pontosan tudja, hogy nem maradt rejtve előtte az élet tragikus oldala. Mégis, műveivel egy nem tragikus életfelfogást javasolt, amelyet ősidők óta bölcsességnek neveznek.

Írásainak anyaga mindig szoros kapcsolatban állt saját személyével, életrajzi fogantatású volt. De az a médium, amellyé Esterházy megformálta irodalmi személyiségét, rendkívüli anyaggazdagságról tett tanúbizonyságot. Mélység és magasság példázatait szolgáltatta a családtörténet. A főrendi család levitézlése, egész osztályának deklasszálódása modellt kínált a kommunista diktatúra megértéséhez, méghozzá egyszerre fölülről, a történelmi madártávlatból, és alulról, az osztályellenség elleni kényszerintézkedések áldozatainak perspektívájából, valamint egy gyerek tudós tudatlanságával. A család továbbá nemcsak történelmi értelemben volt anyaga, hanem a reprodukció, a szocializáció helyeként, életformaként. „Az” Esterházy család és „egy” Esterházy család. Az életanyaghoz tartozott a foci, amelynek szeretetében az író osztozott népe többségével. Ezekből és hasonlókból keveredett ki a téma, amelyet nem lehetett elkülöníteni a stílustól, amely viszont visszavezetett a nyelvhez.

A nyelvművészet, amelynek művészi jellege sohasem volt hangsúlyos, hanem inkább érzéki élvezete, a hozzá való hedonista viszony nyomott a latba, maga is gondoskodott arról, amit nem tragikus beállítottságnak neveztem. Nyelvének esztétizmustól ment szépsége, rugalmassága, elevensége vigaszt nyújtott és életörömöt kínált minden időben.

Kis Magyar Pornográfia: így nevezte egy könyvcímében azokat a hányattatásokat, amelyeket mások üres vagy jogos pátosszal hatalmas magyar tragédiaként neveztek meg. Kezére állt a kicsinyítés ironikus retorikai eszköze, s egész munkásságából valamiféle mértéktartó józanság sugárzott.

Kis szövegekből, gyakran kis témákból nőttek ki legnagyobb vállalkozásai. A kis fehér kötetekből összeállt egy nagy fehér korpusz, a Bevezetés a szépirodalomba. Még kisebb egységekből, számozott mondatokból, mondattömbökből, néhány mondatos rövidszövegekből áll a Harmonia caelestis első része – nagyszerű költői változatok az apa témájára –, második része pedig fikció és valóság határán saját apjának és családjuknak a története. Ehhez kényszerült pótlást, harmadik részt írni, nem fikciót, amikor kiderült, hogy apját beszervezték. A harmadik vállalkozásból, melynek közös címe Egyszerű történet vessző száz oldal, csak két vékony könyv készült el, de a Márk-változatban az író összegyűjtötte erejének, szellemének, képzeletének legjavát, s legjelentősebb műveihez méltó remekművet alkotott.

Esterházy Péter nemcsak nagy író volt, hanem jelentős alakja a magyar életnek is. Ahogyan irodalmi személyiségét, úgy közéleti személyiségét is megalkotta, melynek középpontjában a magánéletben és magányosan végzendő munka kötelessége állt. Ennek a Kádár-korszakban politikai tartalma is volt, amennyiben a magánélet volt a szabadság területe, s a közélet és a magánélet ellentmondásáról szóltak Esterházy első könyvei is. A rendszerváltás után a Hitel című folyóiratban független publicisztikákat kezdett írni, ám hamarosan abbahagyta, mert nem kívánt a Nappali hold című írással egy fórumban szerepelni. Távolságot tartott a napi politikától, de liberális patrióta véleményét időről időre nyilvánossá tette.

Több mint egy éve sújtott le rá a halálos betegség. Tudomásul vette, hogy nem kerülheti el a nyilvánosságot. Folytatta addigi életét, és még tető alá hozott egy könyvet a betegségéről, de érezve a feléje irányuló szeretetet, többször jelent meg a közönség előtt, mint annak előtte. Vállalta még a könyvhét ünnepi megnyitóját, s mint kiderült, a szó szoros értelmében utolsó erejével többször is hosszú órákig dedikált.