Barkóczi Balázs–Böcskei Balázs: Így konszolidáltok ti!
Felrobbant a Facebook, kicsit olyan érzésünk lett, hogy a közösségi média „kommunikatív demokráciája” mégsem csak illúzió, hanem termékeny jelenvalóság. A viták most akörül folynak, hogy az „elég volt” vagy „a Fidesz Rubicont lépett át” jegyében menjenek-e azok is a Jobbik tüntetésére, akik soha nem szavaznának a Jobbikra, vagy a néppártosodás mögül hiányzó múltmagyarázat, a pártháló szélsőséges elemei és Simicska Lajosnak a hazai politikai kapitalizmusban betöltött szerepe miatt azok se menjenek, akik amúgy feltételezik a párt ellen fellépő Állami Számvevőszék politikai kézi vezérlését.
A politikában a határok megvonása nemcsak erény, hanem a politikai cselekvés egyik előfeltétele is. Az Orbán-rezsim tudatos, érték- és stratégiai szinten össze nem illő elemekből álló társadalmi koalíciójának konstruálása közepette ennek különösen nagy jelentősége van. A baloldal „taktika vagy érték” közötti szüntelen, szituációról szituációra változó pozíciócseréje – vagy a „vagy-vagy” kérdésekre „is-is” válaszolása – egyike az Orbán-rezsimet konszolidáló magatartásoknak.
A Jobbikon kívüli ellenzéki pártok a számvevőszéki döntés ellenére sem állhatnak egy tüntetésen a Jobbik mellett, taktikai és erkölcsi megfontolásból egyaránt. (Eddig az Együtt, az LMP és a Momentum jelezte részvételét.)
Az Élet és Irodalom hasábjain múlt héten megjelent írásunkban bemutattuk, hogy a mérséklődés látszata mögött van egy „másik” Jobbik is, amely a különböző kommunikációs felületeken és csatornákon fenntartja, mozgatja és tartalommal látja el azt a szimpatizánsi kört, amelyben a rasszizmus, az antiszemitizmus és az Európa-ellenesség a kötőerő. A politikai értékeket és azok következetes képviseletét felülíró taktikai együttműködés vagy a „szélsőséges néppárti” Jobbik táborába lökheti a kiutat kereső, bizonytalan baloldali szavazóbázis egy részét, vagy olyan kiismerhetetlen politikai értéktérképet mutat számára, ahol politikai otthont nem találhat.
A pénteki Jobbik-tüntetéssel kapcsolatban három kérdést kell feltennünk. Úgy is fogalmazhatunk: három viszonyulási szint van, amelyeket összhangba kellene hozni a végső kérdéshez és a rá adott válaszhoz:
- Mit gondolunk a Jobbikról mint rezsimváltó politikai alternatíváról?
- Mit gondolunk a szürkezónás pártfinanszírozás „tényéről” mint törvénytelen, de a pártok által hallgatólagosan elfogadott rutinról?
- Mit gondolunk az Orbán-rezsimről, politikai gyakorlatáról?
A három együtt adja ki a választ arra a kérdésre, hogy menjünk-e tüntetni a Jobbikkal pénteken.
Másképpen fogalmazva (Lukács György klasszikus, Dosztojevszkijre támaszkodó kérdésére utalva): „Keresztül lehet-e hazudni magunkat az igazsághoz?” Szerintünk a válasz: nem.
Ami a Jobbik rezsimváltó jellegét illeti, ha csak az utóbbi pár hónapot nézzük: a párt műveltségi cenzus alapján felvetette a választójog korlátozásának ötletét, ifjúsági tagozata együtt vonul a transzparenseiken „fehér Európát” és iszlám holokausztot követelő lengyel szélsőségesekkel. Egyik parlamenti képviselőjük kitiltaná a „homoszexuális propagandát” a budapesti mozikból és a főváros utcáiról is. A sort hosszan lehetne folytatni, a lényeg az, hogy egy baloldali-liberális polgár számára a Jobbik nem nyújt közös normatív bázist, hiszen Vonáék a számára fontos értékeket többségében elutasítják.
A szürkezónás pártfinanszírozás, a fillérekért vásárolt plakáthelyek és a nevetséges kampányelszámolások nem csak a Jobbikot érintik, rendszerszintű problémákról van szó. De a rendszer további normális működése szempontjából az a természetes, ha nem mérlegelünk. Nem vonhatjuk kétségbe a számvevőszék büntetésének jogosságát olyan alapon, hogy a kampánypénzekkel és a pártámogatásokkal való trükközés az egész magyar politikát érintő gyakorlat. A Jobbik a Simicskával történő gazdasági együttműködéssel ugyanazt az utat követi, amelyet a korábban (és most is, csak más szereplővel) a Fidesz: politikai önérdeke miatt kész szemet hunyni az állami fejlesztések politikai-kapcsolati alapon történő kisajátításából összegyűjtött vagyon eredete felett, és miközben elszámoltatást vizionál, elfogadja egy közpénzből meggazdagodott oligarcha anyagi támogatását. Ezzel ugyanúgy korrumpálódik, mint a kormányzópárt. (A zavaros, nehezen visszakövethető orosz kampánypénzek ügyét e helyütt hagyjuk is, az külön elemzést igényelne.)
Ezzel egyúttal megválaszoltuk a harmadik kérdést is: sem érték-, sem taktikai alapon nem lehet választani a Nemzeti Együttműködés Rendszere és a „néppártosodó szélsőségesek” között. A demokratikus oldal pártjai semmilyen esetben sem legitimálhatják sem a jelenlétükkel, sem a szavak szintjén a Jobbik által képviselt korrupciót és a mérsékeltség mellett jelenlévő szélsőséges ideológiát a Fidesz kormányzati szintre emelt korrupciójával szemben. Ha így tesznek, maguk is természetes elemeivé válnak annak a rendszernek, amely ezt a Fideszt és ezt a Jobbikot termelte ki magából, így járulva hozzá e rendszer konszolidációjához.
Hosszú távon politikailag a választóknak egyértelműségekre, a világos határok felhúzására van szükségük. Ezért a fő kérdésre a válasz „nem”, nincs közös tüntetés a Jobbikkal.
Máskülönben a kormánypárti nyilvánosság partner lesz abban, hogy káoszszerű, értékzavaros, választási opcióként értelmezhetetlen, Simicska-ernyő alatti baloldal–Jobbik-összeállás képét konstruálja meg. A Fidesz-nyilvánosság képes arra, hogy a Jobbik-tüntetésen részt vevő pártokról ne csak azt üzenje, hogy azok a szürkezónás pártfinanszírozás támogatói, hanem azt is, hogy mindezt azzal a szélsőséges párttal való szolidaritás jegyében teszik, amely mögött Simicska áll.
Ez volna az a pont, amelytől fogva a rezsimkonszolidáció logikája értelmet nyer.
A szerzők:
Barkóczi Balázs politológus (IDEA Intézet)
Böcskei Balázs politikai elemző (IDEA Intézet megbízott szakértője)
