Úgy tűnik, a férfiak gyakrabban válnak a csalók áldozatává.
Lehet, hogy a jövőben már nem kell idő előtt elbúcsúznunk a házi kedvencünktől, mert a tudósok kifejlesztettek egy gyógyszert, ami meghosszabbítja a kutyák életét.
A jövő héten különleges égi jelenség lesz, amit egy kis szerencsével Magyarországról is láthatunk majd.
A csalók mindig újabb módszerekkel próbálkoznak, most szakértő beszélt a trükkjeikről.
Nem elég a második magyar űrhajós kilövése tavasszal, már egy magyar érdekeltségű űrmisszió is körvonalazódni látszik.
2016. augusztus 22., 10:15
A betegség súlyosságát befolyásolja, melyik napszakban fertőzte meg a szervezetet a vírus, állapították meg állatkísérletek alapján brit kutatók.
2016. augusztus 19., 08:04
Sokféle VR szemüveget és sisakot láttunk már, az utóbbi évek felkapott termékéről van szó, de az Intel valóban eredeti megoldással állt elő. A prototípust Brian Krzanich, az Intel elnök-vezérigazgatója mutatta be San Franciscóban az (IDF).
2016. augusztus 17., 07:42
Csaknem negyvenezer hajóroncs rejtőzik a brit partoknál történészek szerint. A szakemberek azzal kapcsolatban hívták fel erre a figyelmet, hogy Devonnál sikerült három roncsot védetté nyilvánítani.
2016. augusztus 16., 17:01
A rákkutatás új iránya nem a daganat elpusztítása, hanem a féken tartása lehet a Magyar Tudományos Akadémia MTI-nek küldött közleménye szerint.
2016. augusztus 16., 09:41
A Kongói Demokratikus Köztársaságban júniusban jelentették be, hogy a sárgalázjárvány átterjedt az országba Angolából, ahol a járvány decemberi kitörése óta legalább háromezer sárgalázgyanús esetet és a betegséghez köthető háromszázhatvan halálesetet regisztráltak. A Save the Children nevű nemzetközi segélyszervezet szerint akár világméretű járvány is lehet a vírus gyors terjedése miatt.
2016. augusztus 15., 14:15
Törvényerőre emelkedhet az a munkáspárti előterjesztés, amelynek értelmében 2025-től nem lehetne forgalomba helyezni belső égésű motorral szerelt gépkocsit Hollandiában.
2016. augusztus 15., 13:30
A négy éves Samson egy elképesztő méretekkel bíró Maine Coon, aki eséllyel pályázik a világ legnagyobb macskája címre is. A Maine Coon fajtájú cicák egyébként is hatalmas méretűek, de a 13 kilogrammos, és 1,23 méter hosszú Samson még a fajtársain is túltesz. A termetes macska nagyobb mint egy átlagos méretű vörös hiúz.
2016. augusztus 12., 17:24
Emberi csontokat találtak csatornázási munkák során Szeged belvárosában, a Szentháromság utcában, a szakemberek megállapították, hogy a csontok két gyermek és egy felnőtt maradványai – közölte a Móra Ferenc Múzeum sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
2016. augusztus 11., 11:40
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez () több aggódó lakossági bejelentés is érkezett az elmúlt napokban azzal kapcsolatban, hogy az emberek feltűnően kevesebb madarat látnak az eddig megszokotthoz képest. Szerencsére ennek hátterében nem természetvédelmi probléma, hanem a költési időszak befejeződése áll.