Nagy Márton bejelentette a kormány komplex programját az élelmiszerárak csökkentésére

Háromlépcsős programot ismertetett Nagy Márton, amellyel a kormány bizonyos élelmiszerek árait letörné.

2025. március 8., 09:30

Szerző:

Amint arról korábban beszámoltunk, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter 2025 márciusában felhívta a kiskereskedelmi láncokat, hogy önkéntesen csökkentsék bizonyos alapvető élelmiszerek árait az infláció mérséklése érdekében. A miniszter jelezte, hogy amennyiben az önkéntes árcsökkentés nem valósul meg, a kormány kész beavatkozni, például a haszonkulcsok hatósági korlátozásával vagy akár hatósági árak bevezetésével is.

Nagy Márton ezeknek az élelmiszereknek az árát csökkentené

A felhívásra reagálva több áruházlánc bejelentette, hogy csökkenti egyes termékeinek árait. Például a Tesco február 13-án közölte, hogy számos tej és tojás árát mérsékelték. A vállalat hétféle saját márkás tojás árát legalább 4,3%-kal, egyes termékek esetében pedig több mint 10%-kal csökkentette. Emellett többféle különböző márkájú tej ára is csökkent, az egyliteres kiszerelésű dobozos tejek árcsökkentésének mértéke 5,3% és 12,5% között változott.

A kormány célja az infláció csökkentése és a lakosság terheinek enyhítése. Az önkéntes árcsökkentésre való felhívás része ennek a stratégiának, amelyben a kiskereskedelmi láncok együttműködésére számítanak. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében jelezte, hogy amennyiben az önkéntes árcsökkentés nem vezet eredményre, kész minden eszközével beavatkozni a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében.

A célokról Nagy Márton még egy videót is közzétett a Facebokon.melyben elmondja, hogy a kormány az élelmiszerárak csökkentése érdekében egy komplex lépéssorozatot fogadott el, amely három intézkedésből áll:

  • önkéntes árcsökkentés;
  • haszonkulcsok hatósági korlátozása;
  • hatósági árak bevezetése.

A videóban azt is felsorolta a gazdaságfejlesztési miniszter, hogy mely termékek árát fagyasztaná be. Ezek a 

csirkehús, sertéshús, étolaj, tojás, tej-és tejtermékek, liszt, cukor, és egyéb alapvető élelmiszerek.

Az alákérdezős videóból az is kiderül, hogy azért éppen ezekre a termékekre koncentrál a kormány, mert ezeknél a termékeknél van a legnagyobb áremelkedés, és a kormány kommunikációja szerint az áremelkedés oka, hogy a kereskedelmi láncok magasan a beszállítói árak felett értékesítik a termékeket. Példaként említette a tejet, amelyet 68 %-kal értékesítenek a beszállítói ár fölött, és a tejfölt, amelyen 226% a haszonkulcs.

Nagy Márton közölte, hogy amennyiben az önkéntes árcsökkentés nem vezet eredményre, úgy a kormány következő lépése a haszonkulcsok hatósági korlátozása lesz, végső esetben pedig kész a hatósági árak bevezetésére is 

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)