Nincs rajtuk hóhérmaszk

A festői Teherán utcáin egy családapa hétköznapját követi végig Mohammad Rasoulof kamerája. A szenvtelen Hesmátot játszó Ehsan Mirhosseini arca valóban rezzenéstelen: a meló után otthona kényelmében tévézik, felveszi a feleségét az iskola előtt, meghallgatja a pletyka- és panaszáradatát, elmennek a kislányukért, aztán bevásárolni, gyorsétterembe és bankba, majd a gondozásra szoruló édesanyjához. Valami sejtelmes, megfejthetetlennek látszó feszültség mégis ott ül a levegőben, várjuk, mikor tör ki belőle az állat az egész napos munka és a családfői kötelezettségek terhe alatt. Például hogy leaprítsa a feleségét és a gyerekét, hogy pokolgépet robbantson, vagy csak azt, hogy fény derüljön egy kínzó titokra.

Hesmát a következő hajnalon munkába indul, méghozzá egy állami börtön végrehajtó osztályára. A középkorú apa hóhérként dolgozik, egyetlen gombnyomással végez ki öt elítéltet. Rasoulof nem ítélkezik a hőse felett, de rabul ejti a néző fantáziáját: valóban lehet munka az emberölés? A megelőző jelenetsorok azt bizonyítják, a kiszabott halálbüntetés végrehajtása is csak egy feladat, amit el kell végezni. Az ítélet-végrehajtó kötött munkaidőben, felettessel, fizetésért dolgozik. Már nem visel hóhérmaszkot.

A Nincs gonosz című, nyolcadik nagyjátékfilmjében az iráni rendező több erkölcsi kérdést is felvet. Három másik történetet is elénk tár a két és fél órás játékidejű mozgókép, s a különálló szekvenciák reflektálnak azoknak a katonáknak a sorsára is, akiknek nem a hazát kell védeniük. Egyikőjük, Puja, élete első kivégzésére vár, de a megelőző éjszakán egy szemhunyást sem tud aludni. Ennek a dinamikus etűdnek – még ha Káve Ahangár némileg túl is játssza a szerepet – hihetetlen ereje van. Igazi mestermű a film ahhoz, hogy lelőjük a történetvezetés csavarjait, de annyit elárulhatunk, Puja végül a barátnőjével a Bella Ciao egykori olasz partizándalt énekelve száguld el a börtön területéről. A „szabadulás” körülményei nem elhanyagolhatók, hiszen a kötelező sorkatonai szolgálat teljesítése nélkül senki sem igényelhet útlevelet, de munkát sem vállalhat a perzsa államban.

Mindegyik tartalmi egység az egyéni felelősség témakörét járja körül. A mélyütést egyértelműen a harmadik viszi be, amelyben Dzsaval (Mohammad Valizadegán) egy háromnapos eltávozás során látogat el vidéki barátnője családjához. Feleségül szeretné kérni a lányt, de a terv füstbe megy, hiszen kiderül, hogy most végezték ki az egyik hozzátartozójukat, egy ellenzéki gondolkodót. Csak idővel válik egyértelművé, hogy a katonaként szolgáló Dzsaval volt az, aki nem tudván, kit öl meg, parancsra meggyilkolta a férfit.

A Nincs gonosz erős állítások halmaza lélektani drámába és pszichológiai thrillerbe oltva. Tud újat mondani, kizárólag olyanról beszél, amelyről a nyugati néző már elfelejtett gondolkodni. Pujának azt mondják a társai: „Ez itt Irán, és nincsenek törvények.” Meg azt, hogy csak a pénz és a kapcsolatok számítanak, és ne rinyáljon, hanem változtassa meg a törvényeket. Dzsaval kénytelen feltenni magának a kérdést, hogy ki mondja meg, hogy ki a bűnös. A négy kisfilm pedig együttesen azzal játszik el, hogy felépíthető-e egy saját élet a másik létének eltiprásával. Ha ezek nem vetnének fel önmagukban súlyos kérdéseket, az a tény, hogy Rasoulof nem tudta átvenni a legjobb filmnek járó Arany Medvét a Berlinalén, mert nem kapott utazási engedélyt hazája hatóságaitól, mindent elárul. (Egyéves börtönbüntetésre és kétéves utazási tilalomra ítélték, miután a rendszer korruptságáról szóló filmjével, az Érinthetetlen emberrel díjat nyert Cannes-ban.) Az elismerést húszéves lánya, Baran Rasoulof vette át, aki a záródarab főhősét játssza. Abban egy németországi emigráns érkezik vissza egy kietlen településre, ahol a valódi apjával és az egyéni felelősségvállalással is meg kell ismerkednie. Az ő generációján múlik, hogy Iránban továbbra is titokban kell-e dolgozniuk azoknak, akik foglalkoznak a társadalommal. / Mészáros Márton

(Nincs gonosz,

150 perc, forgalmazó: Cirko Film)