Mindent a képregényről
Tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Magyar Képregény Szövetség a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált május 14-én a Dürer Kertben. Mivel a rendezvény a képregény minden területét egyesíti (vásár, szakmai és szórakoztató programok, vetítések, játékok, képregényes rögtönzések), a szervezők szerint nem szubkulturális fesztiválként, hanem inkább családi programként érdemes tekinteni a rendezvényre, mert a program sokszínű.
Komornik Eszter, a Magyar Képregény Szövetség ügyvivője és a Képregényfesztivál egyik szervezője a 168 Órának elmondta: nem igazán van uralkodó tendencia, amely a képregényeket, azok készítését most jellemezné. „Az alkotók szabadon váltogatnak a stílusok és témák között, és meg is tehetik, hiszen a képregénykészítés Magyarországon inkább intim, szerzői dolog, márpedig a kvázi periférián bátrabban lehet kísérletezgetni.”
A fesztivált látogatók száma évről évre nő, a korosztály viszont változó. A tapasztalat azt mutatja, hogy a fiatalok inkább az amerikai szuperhősökről szóló képregény iránt érdeklődnek, míg az idősebbek a nosztalgikus hangulatot árasztó produktumokat választják sokszor.
A fesztiválra meghívottak között idén francia, román és ausztriai vendégek is szerepelnek, velük is találkozhatnak majd az arra járók, emellett kerekasztal-beszélgetések és workshopok is várják az érdeklődőket, ennek keretében a résztvevők matricát és képregényt készíthetnek neves alkotók segítségével. A fesztiválon adják át a magyar képregényes szakma legnagyobb elismerésének számító Alfabéta-díjat is, amelyről egy tizenöt tagú zsűri dönt.
A jegyek ára 990 forint, tíz év alatti gyermekeknek ingyenesa belépés.
SZ. E.