Könyvrombolók

Mai napig rossz értelemben vett borzongással tölt el, ha eszembe jut az Ábel a rengetegben egyik jelenete. Igaz, ez csak egy röpke pillanat Tamási Áron regényében, de a címszereplő se jut rajta túl egyhamar. Ábel már fent kuksol a hegyekben, amikor három szerzetes érkezik hozzá, akikkel eldiskurál. Szóba kerül, mivel üti el az időt itt fent egyedül, mire a fiú megmutatja a filléres ponyvákat, a Nick Carter- és Buffalo Bill-füzeteket, amiket a páter-gvárgyián egy mozdulattal behajít a lángoló kályhába. Nem tetszik neki, nem illenek a világképébe, hát megsemmisíti őket. Ábel kiborul – igaz, ő nem a gesztuson, hanem hogy akkor mit olvasson, mert a gvárgyián által beígért könyvek nem biztos, hogy érdeklik őt.

Persze a derék főpap cselekedetének történelmi gyökerei vannak. A különféle korokban előszeretettel égették el azokat a műveket, amelyeket nemkívánatosnak ítéltek. Így jártak az alexandriai könyvtár kötetei is, amelyeknek többször is nekiestek, bár a gyűjtemény egy része ostromok során lett az enyészeté, de 303-ban a kereszténynek ítélt műveket elégettette Diocletianus római császár, 389-ben pedig I. Theodosius parancsára a pogánynak tekintett művek lettek a lángok martalékai. A középkorban – elsősorban az inkvizíció idején – továbbgondolták a könyvégetés gesztusát, amennyiben ezt, a jobbára szimbolikus rituálét gyakran kiegészítette a szerző máglyára küldése is. A huszadik század nagy könyvégetői a nácik voltak. Hitler propagandaminisztere, Joseph Goebbels parancsára közel 25 ezer mű kapott lángra. A II. világháború után Magyarországon született meg az 530/1945. M. E. számú rendelet, amelynek értelmében minden „fasiszta szellemű, szovjetellenes és antidemokratikus sajtóterméket” meg kellett semmisíteni.

Úgy látszik, mindegy is, milyen eszme nevében teszik, a könyvégetés minden kultúrában dívik, mindegy, melyik oldalt nézzük, a könyvrombolást sokan előszeretettel űzik.

Joggal gondolhatnánk, hogy a 21. század második évtizedében már túl vagyunk ezen, de úgy látszik, mégsem, vannak „örök dolgok”. Ilyen a könyvekkel szembeni erőszak. Legutóbb a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese, Dúró Dóra egy röpke sajtótájékoztató keretében felolvasott egy előre megírt, minden tekintetben kínos és dezinformatív szöveget a népmesei hagyományokról, a gyermeki fejlődésről, az erőszakos átnevelésről és a pártja által roppant veszélyesnek tartott homoszexualitásról. Aztán térült-fordult, ott termett egy iratmegsemmisítő mellett, és laponként szétszaggatta, majd ledarálta a hagyományos mesék másságról szóló átiratait tartalmazó, Meseország mindenkié című gyűjtemény egyetlen példányát.

A többit meg felvásárolta a jónép, mert hirtelen mindenkit érdekelni kezdett, mi is az, ami Dúrónak annyira böki a szemét.

A könyv nem szakrális tárgy. Erre az egyetem alatt jöttem rá, amikor ceruzával, tollal, szövegkiemelővel, vagy bármivel, ami a kezem ügyébe akadt aláhúztam a lényeget a kötelező és ajánlott olvasmányokban. Aztán van, akinél ez szokássá válik, főleg, ha a könyv munkaeszköz, míg mások még egy „szamárfültöl” is tartózkodnak. Kritikusi munkásságom során magam is belefutottam olyan kötetekbe, melyek ilyen vagy olyan – természetesen nem ideológiai, hanem esztétikai – okból nem feleltek meg az általam felállított zsinórmértéknek. De eszembe sem jutott, hogy ezeknek a könyveknek a birtokomban lévő példányait mondjuk ledaráljam. Pláne nem nyilvánosan. Ez az agresszív, harsány gesztus kifejezetten visszataszító, és nagyon-nagyon rossz történelmi pillanatokat idéz. Az elnökhelyettes pedig úgy tűnik, örömmel emlékeztet ezekre: legutóbb a HUBBY diákzsűrije által díjazott Vagánybagoly és a harmadik Á – avagy mindenki lehet más című Bán Zsófia-mesekönyvnek tépte szét.

Ráadásul nem is éri el a célját. Dúró Dóra akciója nyomán most nyomják újra a Meseország mindenkié című könyvet. De itt nem állt meg a dolog, a kulturális háború egy újabb csatatéren folytatódik. A könyvesboltokat – olyanokat is, amelyek nem is forgalmazzák a szóban forgó mesekönyvet – telefonon fenyegetik, kirakatukba figyelmeztetést ragasztanak, hogy itt „gyermekekre veszélyes homoszexualitás propagandakiadványt forgalmaznak”. A csepeli fideszes polgármester, Borbély Lénárd pedig megtiltotta, hogy ebből a könyvből olvassanak az ottani óvodákban. Mondjuk ki: indexre tette.

Pont úgy, miként a 16. századi egyház Giovanni Francesco Straparola meséit. Igaz, abban a korban a szerző máglyán végezte. / Svébis Bence