Egyházvész

A közösségi finanszírozással készült film a civil kurázsi és az újságírói felelősség ritka sikeres példája. Friss alkotás, egyes jeleneteit 2019 márciusában készítették. Ennek ellenére nem csak „beszélő fejek” vannak benne, szép felvételek mutatják be a lengyel tájat, az ódon és modern templomokat, palotabelsőket. Esztétikai értékei ellenére természetesen a tartalma váltott ki szinte földrengésszerű hatást Lengyelországban.

A pedofília egykori, mára felnőtt áldozatai beszélnek szemérmesen, de mégis tényszerűen arról, amit papjaik tettek velük. Egy nő kivételével mindannyian férfiak. Volt, aki fiúkorában öngyilkosságot kísérelt meg, egy másik hónapokig nem tudott enni. Mások a házasságukkal és lelki békéjükkel fizettek évtizedek múlva is az „atyák” bűneiért. A fogdosás, a kikényszerített kölcsönös maszturbáció és esetenként az anális erőszak örökre megváltoztatta az életüket.

Sokan máig szégyellnek beszélni megaláztatásukról, voltak, akik öngyilkosok lettek. A körülmények hasonlók voltak a legtöbb esetben. A pap szobára hívta, autójába ültette, kirándulni invitálta vagy épp a Kanári-szigetekre utaztatta a kiválasztott fiút, ott aztán kiélte rajta a vágyait. Volt, aki a lengyel egyház támogatására küldött nyugati segélycsomagokból „fizette ki” áldozatait. A fájdalmasan előtörő emlékezések a hivatalos hősmítosztól eltérő képet adnak a nyolcvanas-kilencvenes évek Lengyelországáról.

Az egyháznak olyan magas volt a presztízse, hogy a szülők nem hittek gyerekeik panaszainak, sőt kifejezetten kényszerítették őket, hogy továbbra is eljárjanak az erőszaktevő paphoz. Lech Walesa Szolidaritás-vezért két pap segítette a harcában, mára mindkettőről kiderült, hogy fiúkkal erőszakoskodott. Egyikük, Henryk Jankowski szobrának ledöntését a filmben is láthatjuk, másikuk, Franciszek Cybula szinte a filmben hal meg, a kamerák előtt szállítják el a holttestét otthonából. Walesa ennek ellenére ragaszkodik papjainak ártatlanságához.

A film, és Lengyelországban ez a legkeményebb üzenete, II. János Pál pápa felelősségét is felveti. Pápasága alatt húsz éven át, 2001-ig érvényben volt az a belső utasítás, amely szerint az egyházi elöljáróknak titkolniuk kellett papjaik pedofil tevékenységét. Az egyetlen, ráadásul szentté avatott lengyel pápa kultusza a lengyel öntudat egyik sarokköve. E kultusz megkérdőjelezésével, akár csak árnyalásával a Sekielski fivérek a lengyel történelmi emlékezetet is újraírják.

Az igazsághoz tartozik, hogy az amerikai katolikus egyház botrányait látva II. János Pál 2001-től igyekezett fellépni a papi pedofília ellen. A lengyel püspöki kar vezetői megtagadták, hogy a Sekielski fivérek kamerái elé álljanak. A húszmillió feletti nézőszámot, a film elképesztő sikerét és Ferenc pápa reakcióját látva ezt feltehetően már megbánták. A filmben el is hangzik, hogy a lengyel püspökök „hercegként” élnek a társadalom felett, és a képsorok is az egyház gazdagságát mutatják.

Ellenpontként Ferenc pápa humanista és igazságkereső lénye akkor is jelen van a filmben, ha személyesen nem jelenik is meg. Mindenki tőle várja az igazságot, mert a lengyel hierarchiában, legalábbis a film szerint, senki sincs, aki érdemben kiállna az áldozatok mellett és a bűnösök megbüntetéséért. A hívő embereknek vigaszt ad az a névtelenül nyilatkozó férfi, aki szintén a papi pedofília áldozata volt, de mégis a papi hivatást választotta, részben azért, hogy valamiképp jóvátegye mások bűneit.

A lengyel püspöki kar a film elkészülte előtt közzétette azt a jelentését, amely több száz ismert áldozatról beszél, hozzátéve, hogy ez is csak a „jéghegy csúcsa” lehet. Néhány pap letöltendő börtönbüntetést is kapott már pedofil bűncselekmények miatt. A film egyik legfontosabb gondolatát egy pszichológusnő pendíti meg. A pedofíliát elkövető papok jelentős része nem pedofil a szó klinikai értelmében. Ha lehetőségük lett volna nemi vágyaikat felnőttekkel kiélni, akkor feltehetően nem használták volna ki a „kéznél levő” gyerekeket. Ilyen értelemben az egyházi előírások és a közvélemény is felelős a bűneikért, hiszen a felnőtt élettárssal való kapcsolatot elítélték, míg a gyerekek szexuális kihasználása felett szemet hunytak.

A filmet két héttel az EP-választások előtt mutatták be, így politikai üzenete és hatása is volt. A Jaroslaw Kaczynski vezette kormánypárt, a Jog és Igazságosság, röviden PiS, a választások favoritja volt, és a végső győzelmet is megszerezte 45 százalék körüli eredménnyel. Történt ez annak ellenére, hogy maga Kaczynski is hosszan szónokolt korábban a homoszexualitás és a pedofília ellen, amely szerinte az egyházellenes liberálisokat jellemzi. A párt és az egyházi vezetés pedig szorosan összefonódik.

A Donald Tuskhoz kötődő jobbközép Polgári Platform, a PO közös listát állított a kisebb ellenzéki pártokkal, köztük az ottani MSZP utódpártjával, és a pártállami időkben is a szejmben ülő Parasztpárttal, és nem is szerepelt rosszul, 39 százalékot szerezve. Kérdés, hogy az összefogás mennyire lesz sikeres és tartós, hiszen ősszel országgyűlési választások lesznek. A Polgári Platform egyébként nyíltan sohasem támadta a katolikus egyházat, politikusai közül többen hitvalló katolikusok. Tusk maga ellenzi az abortuszt, az eutanáziát és a melegházasságot. Így a film a kevésbé bigott hívők közül nyilván sokakat megnyert a PO számára, nem beszélve arról, hogy a lengyelek jó részének eleve imponál Tusk európai uniós karrierje és ismertsége.

A lengyel választások egyik sajátossága, hogy időről időre új pártok lépnek elő szinte a semmiből, könnyen elérve akár tíz-tizenöt százalékot is. Az idei év slágere a Wiosna, Tavasz nevű párt, amely a két nagyon kívül egyedüliként lépte át az ötszázalékos küszöböt. Vezetője, Robert Biedron, Slusk polgármestere nyíltan meleg és öntudatos ateista. A pártnak a melegházasság legalizálása és az iskolai hitoktatás megszüntetése mellett olyan követelései is vannak, mint a szénbányák bezárása és a katolikus egyház állami támogatásának a beszüntetése. Ez utóbbi elsősorban a fiatalok támogatására számíthat, hiszen a negyven éven aluli lengyeleknek csak a 25 százaléka jár hetente szentmisére. Európai viszonylatban ugyanakkor ez így is jelentősnek számít. Mivel a hagyományos baloldal csatlakozott a PO vezette közös listához, az Európai Szocialisták Pártja a Tavaszt fogadja el saját pártjának Lengyelországban, és Biedron valóban a szocialistáknál kezdte politikai pályáját.

Mint annyi más országban, a jó szándékú hívők Lengyelországban is Ferenc pápától várják, hogy humanizmusával és igazságszeretetével tisztítsa meg az egyházat a rossz pásztoroktól és a hazug, elitista viselkedéstől. Csak remélni lehet, hogy neki és munkatársainak lesz idejük és türelmük erre az emberfeletti misszióra. / Hegyi Gyula