2008. szeptember 30., 16:56

Ha igaz a hír, egy orosz állami bankhoz kerültek zálogba a Malév tulajdonos részvényei, azaz ha Abramovics nem tud fizetni, közvetve Moszkva lenne a magyar légitársaság résztulajdonosa. Ez az információ annak kapcsán kapott lábra, hogy a magyar-orosz kormányközi bizottság mai moszkvai tárgyalásain állítólag a magyar légitársaság helyzetéről is szó esett, egyebek között a Déli Áramlatot majdan üzemeltető vegyesvállalat mihamarabbi létrehozása mellett.

2008. szeptember 30., 15:08

Az ipari termelői árak alakulása egyfajta előzetes jelzés arra, hogyan alakulhat a fogyasztó árak trendje az elkövetkező hónapokban. Ebből a szempontból biztató, hogy az éves szintű ipari infláció augusztusban tovább csökkent. Az exportértékesítés árait viszont alaposan lenyomta az egy évvel ezelőttinél sokkal erősebb forint.

2008. szeptember 30., 13:27

Az amerikai belpolitikai taktikázás világméretű pánikot okozott a pénzpiacokon: az, hogy a képviselőház elutasította a bankszféra stabilizálását célzó 700 milliárd dolláros mentőcsomagot, valóságos földindulást okozott, mindenhol zuhannak az árfolyamok, szabadesésbe került az olajár, teljessé vált a befektetői bizonytalanság. Szakértők szerint a drasztikus beavatkozás késlekedése miatt egyre valószínűbbé válik a recesszió a világgazdaságban.

2008. szeptember 29., 21:24

Szélesmosolyú Szóvivő nyilatkozik a tévében a kivirult, gyesről visszatért kismamának, aki nem nagyon kíméli riportalanyait.
Szóvivő uram mosolya arról árulkodik, hogy szinte a nemzet kovácsának (Petőfi után szabadon) véli önmagát, aki az „emberek” akaratával folyamatosan szembeszegülő kormányra kalapácsként sújt le -- írja a 168 Óra egyik olvasója.

2008. szeptember 29., 16:31

Bekövetkezett az, ami előre látható volt, de egyelőre nem látható be, mi következhet még. Így jellemezhetjük legjobban azt, hogy a négyes metró egyik fő kivitelezője ma hivatalosan is leállt a munkálatokkal és mindaddig nem hajlandó folytatni azokat, amíg meg nem egyezik a beruházóval követelései kifizetéséről.

2008. szeptember 29., 15:52

Most terjeszti elő hivatalosan is a jövő évi költségvetési tervezetet a Parlamentnek a pénzügyminiszter. A fő számok javulást ígérnek az ideihez képest, annak ellenére, hogy a külső környezet nem látszik a legkedvezőbbnek. Ahhoz persze, hogy egyáltalán végrehajtható legyen, először is meg kell szererezni a képviselők többségének támogatását, ami az eddigi nyilatkozatok alapján korántsem lesz egyszerű.

2008. szeptember 29., 13:04

Kismértékű romlást mutatnak a legfrissebb munkaerőpiaci adatok: nyáron az előző évhez képest nőtt a munkanélküliek és csökkent a foglalkoztatottak száma. Ez is igazolja a gazdasági szakértők véleményét, mely szerint a trend megváltozásához a jelenlegi feltételek nem alkalmasak.

2008. szeptember 29., 12:05

Illúziónak bizonyult az a remény, hogy az amerikai pénzügyi válság nem fogja közvetlenül érinteni az európai bankokat. A múlt héten a kontinens több országa is azzal utasította vissza a washingtoni kérést, hogy szálljanak be egy nagy válságalapba, hogy ez az ő ügyük és felelősségük, oldják meg ők. Azóta a helyzet változott, mert kiderült, hogy errefelé is vannak bajban lévő nagybankok. Az érintett államok azonnal léptek, mégpedig éppen amerikai mintára.

2008. szeptember 29., 09:09

Olvasom egy hírportálon Navracsics Tibornak, a Fidesz frakcióvezetőjének szavait arról, hogy a kormány hisztériát kelt. Mindezt aznap, amikor a miniszterelnök a charta tüntetésén több ezer embernek azt mondta: magyar és magyar nem lehet ellensége egymásnak.

2008. szeptember 26., 14:36

Sokakat küldenek a halálba, ezreket tesznek tönkre, mégis vígan élik a világukat: az uzsorások paradicsoma Magyarország. Főleg a vidéki kistelepüléseken, a legszegényebbek és legvédtelenebbek között szedik áldozataikat, a hatóságok pedig állítólag tehetetlenek. Elképesztő, de nálunk a büntető törvénykönyv nem is ismeri az uzsora fogalmát, így a rendőrség nem is nagyon foglalkozik az ilyen ügyekkel.

2008. szeptember 25., 15:15

Újabb fordulattal gazdagodott a Négyes metró című szappanopera. A jelek szerint átok ül a projekten, mert a Murphy törvények működnek: amit el lehet rontani, azt el is rontják. Lapértesülés szerint most az egyik fő kivitelező le akar állni a munkákkal, mert állítólag többmilliárd forinttal tartoznak neki. Ha ez valóban így lesz, végképp kétségessé válik, mikor lesz kész az új szakasz.

2008. szeptember 24., 14:17

Bár a kisbefektetők továbbra is keveslik a Mol vételi ajánlatát a horvát olajcég részvényeire, a tegnapi határidőig újabb ajánlattevő nem jelentkezett, még a konkurens osztrák OMV sem, pedig ők sokáig lebegtették ezt a lehetőséget. A felvásárlás kezdeti szakasza ezzel véget ért, a folytatásban dől el, milyen részesedést tud szerezni a magyar vállalat, amely tartja az árat. Így most a részvényeseken múlik, eladnak-e ennyiért vagy megőrzik az értérkpapírjaikat.

2008. szeptember 24., 14:01

Még mindig nem vásárolunk annyit, mint tavaly, de az elmaradás egyre kisebb, a nyáron már kevesebb mint két százalék volt. Ezzel jobbak vagyunk, mint az eurozóna országai, ahol a forgalomcsökkenés megközelítette a három százalékot. Ha a reáljövedelmek lassú növekedési trendje nem változik, az utolsó negyedévre a kiskereskedelemi költés elérheti a tavalyi szintet.

2008. szeptember 24., 10:46

Egy-egyre áll jelenleg a magyar-osztrák üzleti csata a magyar piaci pozíciószerzésért: az OMV sikertelenül próbálta megszerezni az ellenőrzést a Mol felett és ezzel összeolvasztani a két olajtársaságot. Eredményesebb volt viszont a bécsi börze ugyanezen törekvése a Budapesti Értéktőzsde megszerzésére. A PSZÁF engedélyezte ez utóbbi tranzakciót, a kérdés most az, mi lesz a folytatás.

2008. szeptember 24., 09:23

Miközben az orosz tulajdonos hazai vállalkozásai az összeomlás szélére jutottak, a Malév még a karcsúsításnál tart: száz pilótának már felmondtak, további legalább kétszáz dolgozót szintén elküldenek. A szakszervezet sztrájkkal fenyeget, de a légiközlekedés és a magyar cég általános helyzetét ismerve elégedettek lehetnek, ha megússzák ennyivel a költségcsökkentést. Egy esetleges munkabeszüntetés csak rontana a feltételeken, és a bizonytalan gazdasági háttér miatt az eddigieknél drasztikusabb következményekkel járhat.

2008. szeptember 24., 06:14

Csaknem lehetetlen eladni az 50 millió forint feletti ingatlanokat, mert a vagyonosodási vizsgálattól való félelem alaposan visszafogta a vásárlási kedvet - olvasható a szerdai Napi Gazdaságban.