A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a Temu webáruház egyik vetélytársa, az Allegro ellen.
A Donald Trump amerikai elnök által bevezetett acélvámokat az Európai Unió sem hagyja szó nélkül, Ursula von der Leyen választ ígér.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tisztázta, mire vonatkozott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfői nyilatkozata a Facebookon.
Friss inflációs adatokat közölt a KSH, melyekből kiderül, hogy miként drágult az élet Magyarországon az elmúlt hónapban.
Szerdán érkezik a 13. havi nyugdíj, ám a tavalyi törvénymódosítás miatt változott azok köre, akik igényt tarthatnak a 13. havi nyugdíjra, ami a kifizetések terén is változást hozott.
2023. május 5., 16:42
Az agrárminiszter szerint a magyar mezőgazdaság fenntartható, köszönhetően az olyan innovatív vállalkozásoknak, amelyek fejlesztéseik révén a körforgásos gazdaság megteremtésén dolgoznak.
2023. május 5., 13:13
Az energiaügyi miniszter szerint a kormány célja, hogy a nem lakossági fogyasztók is kedvezményesen jussanak energiához.
2023. május 5., 09:10
Az ukrán nemzeti korrupciómegelőzési ügynökség (NAZK) a magyar OTP Bank Groupot a nemzetközi háborús szponzorok listájára helyezte, amiért a pénzintézet továbbra is együttműködik Oroszországgal. A minősítés tényét az OTP Csoport is megerősítette, de szerintük minden nemzetközi szankciós intézkedést és helyi törvényi előírást betartva működik a bank valamennyi piacán, így Oroszországban is.
2023. május 5., 08:14
Vegyesen mozgott a forint a vezető devizákkal szemben péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve.
2023. május 4., 16:31
A vendégek száma majdnem hat százalékkal, míg az eltöltött vendégéjszakák kilenc százalékkal csökkentek a tavalyihoz képest, mégis megnőtt a szálláshelyek árbevétele.
2023. május 4., 15:56
Átalakul a Magyar Villamos Művek Zrt operatív vezetése. Megváltoznak korábbi vezérigazgató-helyettesi, igazgatósági szakterületek, és változik a hozzájuk kapcsolódó feladat- és hatáskörök felosztása is. Többen távoznak a vállalattól.
2023. május 4., 15:21
A főváros szerint az Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és az MVM nyerészkedni próbáltak az energia árakkal.
2023. május 4., 13:15
Huszonöt millió forint bírságot szabott ki a csaknem 2 évig tartó végkiárusítást hirdető szőnyegkereskedőre a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
2023. május 4., 13:03
A Google és a Meta megvonja a híranyagaihoz való hozzáférést Kanadában, ha elfogadják azt a törvényt, amely szerint az internetes cégeknek fizetniük kellene a hírszolgáltató kiadóknak – közölte Google és a Meta vezetősége.
2023. május 4., 12:53
A szerződés titkosságára hivatkozva nem árulja el a kormány, hogy miért Magyarország fizeti a legmagasabb árat az orosz gázért.
2023. május 4., 11:58
Rendkívüli nyitvatartással várja az ügyfeleit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az szja-bevallás miatt május 15. és 22. között.
2023. május 4., 09:29
A közzétett konvergenciaporgramból az derül ki, hogy a kormány még a pesszimista jegybanki előrejelzéseknél is borúsabban látja a jövő évet, egyúttal az is, hogy mekkora nyugdíjemelésre lehet számítani.
2023. május 4., 09:05
Az Európai Bizottság szerint az igazságügyi csomag nem elég ahhoz, hogy Magyarország uniós pénzt kapjon.
2023. május 4., 08:23
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzésekhez képest csütörtökön kora reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2023. május 3., 18:31
Vegyesen alakult szerdán a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi devizapiacon.
2023. május 3., 16:33
Törökország megbízható és kiszámítható tranzitpartner, nélküle nem lenne garantálható a biztonságos energiaellátás Magyarországon - jelentette ki a tárca közleménye szerint a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Ankarában.
2023. május 3., 16:16
A kedvezőtlen gazdasági környezet miatt az idén az első negyedévben a magyar háztartások 41 százaléka fogta vissza kiadásait, míg egy éve még csak 22 százalék reagált így a gazdasági folyamatokra.
2023. május 3., 13:46
Újra jelentősen mérséklődnek a hazai üzemanyagárak.