Két éven át volt nála végkiárusítás, huszonöt millió forintot kell fizetnie

Huszonöt millió forint bírságot szabott ki a csaknem 2 évig tartó végkiárusítást hirdető szőnyegkereskedőre a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

2023. május 4., 13:15

Szerző:

A cég több különböző szempontból is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal szemben. A keleti szőnyegeket árusító Szőnyeg galéria Kft. nem tudta megfelelően alátámasztani sem piacelsőségére, sem termékválasztéka bőségére vonatkozó állításait, például azt, hogy több mint 30 000 keleti és perzsa szőnyeggel rendelkezik. Ahogy azt sem, hogy egyes „különleges árkedvezményeinek” eredeti árait valaha is ténylegesen alkalmazta volna.

A cég szinte teljes fennállása során végkiárusítással hitegette a vevőket a legnagyobb kereskedelmi televíziókban, illetve országos rádióadókon vásárolt hirdetéseivel. A végkiárusítás meghirdetésétől, 2020 szeptemberétől egészen 2022 májusáig folytatták a kereskedést és töltötték az árukészletet.

Szintén jogsértőnek bizonyultak a fogyasztókat sürgető, az akciók korlátozottságára vonatkozó üzenetek: „Most vagy soha!”, „Garantáltan egyedi lehetőség!”, amelyek a tévéreklámokban visszaszámlálással is párosultak. Az ígért kedvezmények ugyanis a megjelölt időpontokat követően is elérhetőek voltak, sőt, esetenként még kedvezőbb akciókat is meghirdettek.

A GVH Versenytanácsa a jogsértés értékelésekor figyelembe vette többek között, hogy a szőnyegkereskedés jelentős összegeket fordított a tisztességtelen reklámokra, amelyek lényegében értékesítési tevékenységének teljes időszakát lefedték. A versenyhatóság hangsúlyozta: tekintettel volt a cég együttműködésére is, a kereskedés ugyanis, bár nem ismerte el a jogsértéseket, de nem is vitatta a hatóság álláspontját, önként lemondott a jogorvoslat lehetőségéről.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Sajad Fi/Unsplash)