A Temu európai vetélytársai is kapják a pofonokat

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a Temu webáruház egyik vetélytársa, az Allegro ellen.

2025. február 12., 11:32

Szerző:

A GVH gyanúja szerint a cég a honlapján és a mobilapplikációjában „Legalacsonyabb ár garancia” szlogennel hirdetett kampányai során feltehetően megtévesztette a fogyasztókat – írja a Növekedés.hu. A Temu egyik legnagyobb európai vetélytársa ellen vizsgálatot indítottak ugyan, de a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti automatikusan, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

Nem megfelelő a tájékoztatás

A versenyhivatal azért kezdett vizsgálatba, mert szerintük az úgynevezett „árgarancia rendszer” feltételeiről nem nyújt megfelelő tájékoztatást a lengyel online kereskedelmi platform sem a weboldalán, sem a mobil-applikációban.

A GVH szerint a vásárlók a garancia érvényesíthetőségével kapcsolatos jelentős információkat (pl. összesen 20 webáruház esetében érvényesíthető a garancia; regisztrált és bejelentkezett felhasználóként kell vásárolni; valamint a kapott kupon csak bizonyos fizetési mód választása esetén használható fel) csak többszöri kattintás, illetve hosszas görgetés után ismerhetik meg. Ráadásul a gyanú szerint a webáruházat működtető cég vélhetően nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelő gondossággal járt el, mivel az árgarancia rendszerét olyan többszörös korlátozó feltételekkel alakította ki, amelyek a fogyasztók számára megnehezítik mind az igény érvényesítését, mind a garancia keretében megszerezhető kupon felhasználhatóságát.

Sötét mintázat

A portál összefoglalója szerint a GVH több, az információ elrejtését célzó online módszert (úgynevezett sötét mintázatot) alkalmazó vállalkozást is vizsgált az elmúlt években. Ezek között volt például az Eventim jegyértékesítő portál és a Wizz Air légitársaság is. Mindkét vállalkozásnak kompenzációt kellett fizetnie ügyfeleinek.

A Növekedés szerint az ilyen gyakorlat egyre jobban terjed: az Európai Bizottság 2023-ban hozta nyilvánosságra annak az összehangolt, 25 országra kiterjedő gyorsvizsgálatnak az eredményeit, amely a „sötét mintázatok” jelenlétét mérte fel az online kereskedelemben. Az eredmények alapján a vállalkozások jelentős része torzítja tisztességtelen módszerekkel a fogyasztók döntéseit a saját érdekeit szolgáló lehetőségek felé, internetes felületeik kialakításával vagy nyelvezetével – írja a portál.

A Temu is kapott már vizsgálatot

Természetesen nem csupán az európai vetélytárs, hanem az online piacra annak idején üstökösként berobbanó, ám sokat bírált Temu is kapott GVH-vizsgálatot, az erről készült beszámolónkat itt találja.

(Fotó: Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP)