Kiszorulás a valóságból

2022. február 12., 19:59

Szerző:

A The Weeknd művésznéven alkotó Abel Makkonen Tesfaye csillaga az utóbbi fél évtizedben már elég magasan jár. Bezsebelt három Grammy-díjat, tizenkilenc Bilboard zenei díjat és A szürke ötven árnyalatához szerzett betétdaláért (Earned It) egy Oscar-jelölést is. A világ egyik legtöbb példányszámban értékesített előadójának számító etióp származású kanadai zenész ötödik stúdióalbuma, a 2020–21-ben rögzített Dawn FM úgy nyit új fejezetet az életműben, hogy közben folyamatosan visszautal a korábbi albumaira. A mintegy hatvanperces zenemű első számában az extravaganciájáról ismert világsztár szólamait közjáték szakítja meg: Jim Carrey kanadai színész (az előadó gyermekkori hőse, jelenlegi szomszédja) annak a Hajnal FM-re keresztelt rádiócsatornának a bemondójaként szólal meg, amely megállás nélkül szól a purgatóriumban.
Sőt, ami azt illeti: az egész album egy lineáris és futurisztikus történetet épít fel, amely az előadó által megszemélyesített karakter halála után, valahol a tisztítótűz és az üdvösség/kárhozat határán játszódik. A meglehetősen utópisztikus, látomásos utazásra az öregedés és a halál árnyéka vetül, miközben egyfajta komoly önvizsgálatot is kapunk. Persze, az előadó nem csak a párkapcsolatait és szexuális teljesítményét analizálja (említést tesz Selena Gomezről és talán Angelina Jolie-ról is), hanem ontológiai kérdésekkel is foglalkozik. Ha egy csapásra nem is lehet megfejteni valamennyi – jobbára az elektronikus zenében gyökerező – utalást, a korábbi sötét, de költői dalszövegeket ezúttal sokkalta mélyebbek és rejtélyesebbek váltják.
Megalapozott háttérismeret nélkül is kivehető, hogy The Weeknd is eljutott abba a művészi szakaszba, amikor az 1980-as évek vitatható megítélésű popzenei útvesztőiben lel inspirációs forrásra. Kész szerencse, ugyanis az euro-pop drámai hangszerelésű retrohullámain egyenesen szárnyal. Persze nem mindig, de a hiányosságokért olyan merész húzások kárpótolnak, mint Quincy Jones amerikai producer spoken world vallomása (A Tale by Quincy) vagy Carrey saját versének recitálása (Phantom Regret by Jim). Đ

(The Weeknd: Dawn FM, XO/Republic Records)

Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak. A kétnapos eseménysorozaton 25.756 látogató vett részt, amely a tavalyi látógatószám közel kétszerese. A hollywoodi sztárok mellett a társ- és vendégrendezvények is nagy érdeklődést keltettek, így a Board Game Expo és a KoreaOn kulturális fesztivál is hozzájárult a látogatócsúcshoz.