Magyar idő szerint március 3-án hajnalban adták át 97. alkalommal az Oscar-díjakat, mutatjuk a nyertesek teljes listáját.
Idén nem sikerült magyar szakembernek Oscar-díjat nyernie, Jancsó Dávidot végül nem díjazták A brutalistáért.
A tavasz első honapjában is akad olyan könyv, amit érdemes lesz elolvasni.
Február 28-án Tompos Kátya-emlékkiállítás nyílik a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Hétfő hajnalban 97. alkalommal adják át az Oscar-díjakat, most eláruljuk, mekkora esélye van Jancsó Dávidnak arra, hogy megnyerje a kategóriáját.
2014. február 4., 10:56
A közönség állva tapsolta, nem akarta elengedni a Mikroszkóp parányi színpadáról, és amikor virágcsokorral is megköszöntem az interjút, Tolnay Klári mosolygott, legyintett, és azt mondta: ugyan már, nem interjú volt ez, csak kis nyilvános magáncsevegés. Huszonhét év telt el azóta, és én a mai napig úgy emlékszem arra a beszélgetésre, mint pályám egyik ajándékára. Most kezdődik a Tolnay Klári-centenáriumi emlékév. Ebből az alkalomból idézem vissza azt a „magáncsevegést”, amelyből megismerhetik egy nagy színésznő „életszerepeit”. MESTER ÁKOS
2014. február 3., 10:22
Az életének 93. évében, pénteken elhunyt Jancsó Miklóst, Balázs Béla-díjas, kétszeres Kossuth-díjas alkotót, kiváló művészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti – közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.
2014. február 3., 07:52
Az idei, 56. Grammy díj átadáson lengyel siker is született: Wlodzimierz Pawlik zongorista és a kaliszi filharmonikusok kapták a jazz kategóriában az egyik kitüntetést.
2014. február 2., 07:30
A legjobb mellékszereplő kategóriában César-díjra jelölték Julie Gayet színésznőt, Francois Hollande francia államfő kedvesét, aki miatt nemrégiben szétváltak a francia elnöki pár útjai.
2014. január 31., 16:06
Elveszítettük minden idők legnagyobb magyar filmrendezőjét – mondta Tarr Béla filmrendező a pénteken elhunyt Jancsó Miklósról. Mundruczó Kornél rendező az alkotóra emlékezve kiemelte: szakmai etalon volt számára, filmjei nagy hatással voltak generációjára.
2014. január 31., 14:06
Megrendülését fejezte ki Jancsó Miklós filmrendező halála miatt Göncz Árpád volt köztársasági elnök. Erről titkárságvezetője közleményben tájékoztatta az MTI-t pénteken.
2014. január 31., 11:10
Életének 93. évében péntek reggel, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Jancsó Miklós világhírű magyar filmrendező.
2014. január 30., 14:57
Tokától bokáig szórakoztató film. Széles vásznán tülekednek a kitüntetések: Golden Globe-díjak és -jelölések (7 darab), a Brit Film- és Televíziós Akadémia jelölései (10 példány), Oscar bácsi hivatalos meghívóiból is ugyanennyi (10) a március 2-i fanfáros osztogatásra.
2014. január 30., 06:24
Idén februárban sem tudja megrendezni a Magyar Filmszemlét a Magyar Filmművészek Szövetsége, az erről szóló nyilatkozatot a szervezet szerdán hozta nyilvánosságra.
2014. január 29., 13:13
Betilthatja a román Országos Filmtanács (CNC) A nimfomániás második részét – írja a Filmreporter.ro portálra hivatkozva a . Eszerint Lars von Trier mozija az „I.M. – 18 XXX” besorolást kapta a CNC-nél, amely nemcsak a kiskorúaknak tiltja meg a film megtekintését, hanem a nyilvános vetítést sem engedélyezi.
2014. január 29., 11:46
Visszakerülhetnek az eredeti tulajdonosokhoz vagy az örökösökhöz a rabolt műkincsek abból a képgyűjteményből, amely a náci rezsimnek dolgozó műkereskedő, Hildebrand Gurlitt hagyatékából kerültek elő Münchenben. A gyűjteményben feltehetően a nemzetiszocialista diktatúra idején zsidóktól elrabolt alkotások is vannak.
2014. január 28., 10:44
A közönség állva tapsolta, nem akarta elengedni a Mikroszkóp parányi színpadáról, és amikor virágcsokorral is megköszöntem az interjút, Tolnay Klári mosolygott, legyintett, és azt mondta: ugyan már, nem interjú volt ez, csak kis nyilvános magáncsevegés. Huszonhét év telt el azóta, és én a mai napig úgy emlékszem arra a beszélgetésre, mint pályám egyik ajándékára. Most kezdődik a Tolnay Klári-centenáriumi emlékév. Ebből az alkalomból idézem vissza azt a „magáncsevegést”, amelyből megismerhetik egy nagy színésznő „életszerepeit”.
MESTER ÁKOS
2014. január 28., 10:33
Január 29-én a leghíresebb Oscar-díjas filmzenék szólalnak meg a Spirit Színház estjén a Budapest Jazz Club színháztermében. Itt tartja a társulat Spirit Klubszínház néven kamaraszínházi produkcióit, kétheti rendszerességgel.