Magyar idő szerint március 3-án hajnalban adták át 97. alkalommal az Oscar-díjakat, mutatjuk a nyertesek teljes listáját.
Idén nem sikerült magyar szakembernek Oscar-díjat nyernie, Jancsó Dávidot végül nem díjazták A brutalistáért.
A tavasz első honapjában is akad olyan könyv, amit érdemes lesz elolvasni.
Február 28-án Tompos Kátya-emlékkiállítás nyílik a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Hétfő hajnalban 97. alkalommal adják át az Oscar-díjakat, most eláruljuk, mekkora esélye van Jancsó Dávidnak arra, hogy megnyerje a kategóriáját.
2014. január 23., 05:54
Ma hallgatja meg a szakmai bizottság Eszenyi Enikőt, a Vígszínház jelenlegi igazgatóját, aki egyedüliként pályázott a színház vezetői posztjára – erősítette meg az MTI-nek a Blikkben szerdán megjelent információt a színház sajtóreferense.
2014. január 21., 18:51
Kolozsváron másodszor adták át a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat. Az elismerést idén Kézdi Imola, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, Vida Gábor marosvásárhelyi író és Veres Szabolcs szatmárnémeti festőművész kapta.
2014. január 21., 08:33
Hatalmas sikert aratott a New York-i Carnegie Hallban a Karl Jenkins 70. születésnapja alkalmából megrendezett ünnepi koncert, amelynek keretében először mutatták be Amerikában a zeneszerző Arany János balladájára komponált, A walesi bárdok című kantátáját.
2014. január 20., 18:31
Az „előadóság” kell ahhoz, hogy teljes életet éljek – mondja Németh Juci énekesnő, riporter, színész és turkálótulaj, fiatal generációk egyik underground ikonja. Ösztönös, természetes zenész, folyton vibrál, ha belép az ajtón, tele van vele a szoba. Egyszer a környezetszennyezés ellen kampányol, máskor Jancsó-filmben szerepel, fuvolázik, kuplékat ad elő a Budapest Bárban, vagy rockerlányként tombol. PUNGOR ANDRÁS írása.
2014. január 20., 10:07
Először osztotta meg fődíját az Amerikai Producerek Cége (PGA): a legjobb filmnek járó elismerést a 12 év rabszolgaság és a Gravitáció kapta vasárnap – ismertette a The Hollywood Reporter.
2014. január 19., 21:41
Nemrég mutatták be a Radnóti Színházban Henrik Ibsen Hedda Gabler című darabját: a színház Kossuth-díjas főrendezője vitte színre. Valló Péter azt mondja, Ibsen-műveket mindig akkor választ, amikor úgy érzi: közéletünk annyira összekuszálódott, hogy aktuálpolitikai üzengetések helyett érdemesebb a nagy emberi történetekhez fordulni. Azt is megkérdeztük tőle: a közelgő politikai választások miféle változásokat hozhatnak kulturális életünkben. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.
2014. január 18., 08:57
A közönség állva tapsolta, nem akarta elengedni a Mikroszkóp parányi színpadáról, és amikor virágcsokorral is megköszöntem az interjút, Tolnay Klári mosolygott, legyintett, és azt mondta: ugyan már, nem interjú volt ez, csak kis nyilvános magáncsevegés. Huszonhét év telt el azóta, és én a mai napig úgy emlékszem arra a beszélgetésre, mint pályám egyik ajándékára. Most kezdődik a Tolnay Klári-centenáriumi emlékév. Ebből az alkalomból idézem vissza azt a „magáncsevegést”, amelyből megismerhetik egy nagy színésznő „életszerepeit”. MESTER ÁKOS