Turkálós díva

– Holnap koncertezünk, előtte tévéinterjú. Megjött az angoltanárom, be kell engednem – mondja a telefonba Németh Juci. Maradunk a becenévnél, hiszen az már védjeggyé vált.

Aztán az énekesnő és turkálótulaj felnevet: – Bocsánat, tényleg le kell tennem.

Juci volt tévés műsorvezető, a TÁP színház színésze, gyerekcsinálásra biztatott az ezredforduló kultikus Anima Sound System dalát énekelve, hulladékruhákban kampányolt a környezetszennyezés ellen egy „Ökosztüm” performance-on, szerepelt Jancsó Miklós filmjében, énekel a Budapest Bárban és saját, éppen most – mint fogalmaz – „elpihentetésre” szánt, ötéves zenekarában, a Nemjuciban.

Vagy tucatszor láttam, ahogy a Látod, ez a szerelem című sanzont énekelte. Hol távolságtartó díva volt, hol kacér lányként dobálta a haját, máskor kisgyerekként csücsörített. Még a zenészei is tátott szájjal figyelték, a közönség tombolt.

Ha az ember mai harmincasokkal beszélget a zenéről, biztos lehet benne, hogy előbb-utóbb szóba kerül az Anima, és vele az azóta fogalommá vált Némethjuci.

– Az ő zenéjén nőttem fel – mondta nekem a minap egy húszéves borosta egy romkocsma előtt.
Túlzás ez, hiszen alig fiatalabb Jucinál, mégis, néhány generáció számára Juci dalaival múltak el a kilencvenes, és vele kezdődtek a kétezres évek.

A pesti Csendes kávézó hátsó szobájában találkozunk. Itt rendezte be aprócska ruhaboltját, amelyet nem secondhandnek (másodkézből), hanem thirdhandnek (harmadkézből valónak) nevez. Járja a turkálókat, felkutatja az ízlése szerinti legjobb cuccokat, aztán „nemruci” márkajelzést varr a ruhákba. Régi „mánia” a turizás. A saját butikban csak újrahasznosított cuccok vannak, állványok vasból és fából, a vállfák a nagymamáié voltak. Lázadás ez is, az uniformizált világ, a tömegtermelés ellen. Félhomály, itt hintaló, ott a mennyezeten zöld pingpongütő.

Jött a mélyvíz

– Mióta ismerjük egymást? – kérdezi.
– Soha nem találkoztunk.
– Komolyan? Furcsa, nem?
Vibrál, nem művi. Azt mondja, nyitogatja a kiskapuit, és nem tart attól, hogy ezt mások kihasználják, hogy megsérülne tőle. Mer akár melankolikus is lenni, mert az érzést be tudja építeni a dalokba. Szeret hülyéskedni, idétlenkedni, fiús lenni, meg nőies, gyerek és felnőtt.

– Mindenki tudja rólam, hogy én drog és pia nélkül is, természetesen bevállalós vagyok. Ez fontos manapság.
Belép egy vevő a boltba. Fiatal a lány, közel az ELTE. Azt mondja, régóta jár ide, mindig vesz valamit, ha nincs pénze, akkor beszélgetni ugrik be.

– Az átlagnál furcsábban nézek ki ezekben a ruhákban. Lényegében a Juci ízlését vesszük itt meg – mosolyog.
– Szüleimnek díszállat-kereskedésük van, és sok „csivegő” papagájuk – meséli Juci.

Eredetileg hegesztő végzettségű apukája fiatalkorában állítólag dobolt egy zenekarban, de – teszi hozzá nevetve – erre nincs bizonyíték.

Mivel Kapuváron született, így zenei pályára lépett. Ezt úgy mondja, mintha egy kívülállónak is egyértelmű lenne, hogy a kapuváriság és a zene kéz a kézben járnak. De el is hisszük neki, lelkesen mesél vegyes karokról, kóruslétről meg arról, hogy hiába zenélt külföldi klubokban, számára az első igazi kihívás tizenévesen mégiscsak a helyi művház színpada volt.

Ötéves lehetett, amikor a helyi ABC pultján énekelte a Pancsoló kislányt. Tizenéves, amikor Fabula néven barátnőivel zenekart alapított. Az Illés együttesre hajazó zenét játszottak, verseket zenésítettek meg. Juci, akit barátai, rokonai akkor még Juditnak vagy Juditkának hívtak, fellépett bálokon, lakodalmakon, közben falta apukája Smokie- és Kinks-lemezeit. Mondja, már akkor is „idegesítő”, „mindenlébenkanál” volt.

A zene szeretetén kívül otthonról a túlélés képességét hozta.

– Mert vidéken mindent túl kell élni – mosolyog.
Jelentkezett a szombathelyi főiskola énekkar-vezetői szakára. A vasi megyeszékhelyen belépett a Kiss László vezette énekegyüttesbe, a Savaria Singersbe. Az együttessel rövidesen döntősök lettek az Antal Imre fémjelezte Ki? Mit? Tud?-on.

Ekkor figyelt fel rá Prieger Zsolt, a világzenét játszó, szintén szombathelyi Anima Sound System vezetője. Énekesnőjük, Bognár Szilvia éppen akkor távozott a zenekarból. (Ő később a népművészet ifjú mestere lett, a Makámmal, a Sebővel dolgozott, majd önálló karriert futott be.) Juci kérette magát, az Anima zenéjéhez képest ő inkább rockos alkat, de végül ráállt, s 1997-ben beszállt a zenekarba.

Jött a mélyvíz: felléptek külföldön, évente a Sziget nagyszínpadán – Tankcsapda, Kispál, Anima az ütőkártyák –, Németh Juditból ekkor lett „a Juci”. Nagy volt a nyomás, de erősek a vidéki gyökerek, nem szállt el.

– Anyukám mindig úgy dicsér: ügyes vagy, kislányom, de... Húsz éve ugyanúgy bánnak velem. Nehéz volt felépíteni kellő egót ehhez a szakmához, ám köszönöm az életnek, hogy most azt csinálhatom, amit szeretek. Fenn állok a színpadon, és énekelek a közönségnek. Olykor provokálom is, mert nagyon szeretek provokálni.

Hét évig volt az Anima frontembere. Pörgős tempó: hétköznap két suli, jazzsuli Pesten, főiskola Szombathelyen, hétvégén turnézás, éjszakázás, koncertek.

– Anyu kitartásra nevelt – mondja.
Aztán vége lett az Anima-korszaknak. A köztévé Kultúrház című műsorának lett a riportere.
– Iszonyú kemény volt. Olyan emberekkel dolgoztam együtt, mint Rózsa Péter, aki mögött több évtizedes televíziós múlt áll. Tudósítottam a Szigetről, ahol korábban fellépő voltam. Egy idő után már rutinból ment. Híres zenekarokkal készítettem interjút, „sziasztok, a magyar tévétől jöttem!” Aztán rájöttem, megy a műsorvezetés, de nem itt a helyem. Én zenélni szeretnék.
Vett egy repülőjegyet Londonba. Valami más kellett.

– Megkönnyítette a helyzetemet, hogy a Rémember zenekar tagjaival lakhattam. Elküldtem a zenei önéletrajzomat lemezboltokba, hogy dolgozhassak, de visszadobták, mondván: egy menő magyar énekesnő miért jönne Londonba árusítani? Így bébiszitterkedtem.
Ám Angliában nem köszöntek rá a buszon, nyirkos volt a szoba. Hónapokkal később, amikor hazajött, a Rémember tagjaival és Faragó Tomival (We are Rockstars) megalapították a Nemjuci zenekart.

Így teljes az élet

Közben az Anima egykori koncertszervezője hívta a Budapest Bárhoz. A produkcióban a harmincas, negyvenes generáció szinte összes, neves underground zenésze megjelent: a quimbys Kiss Tibitől a Kossuth-díjas Lovasi Andráson, Frenken, a kistehénes Kollár-Klemencz Lászlón, Ruttkai Borin át Behumi Dóriig.

A produkció újabb generációkkal szerettette meg a harmincas évek kupléit, sanzonjait, filmslágereit. A Farkas Róbert hegedűs alapította csapat telt házat vonz a Művészetek Palotájában, az A38-as hajón, de a vidéki művelődési központokban is. Ők képviselték Magyarországot a londoni olimpiai játékokhoz kapcsolódó zenefolyamban.

– Az „előadóság” kell ahhoz, hogy teljes életet éljek – mondja Juci. – Koncert előtt, a színpad mögött először tönkremegyek az izgalomtól és a félelemtől. Aztán mégis jó felmenni oda.