Új kötete jelent meg Megyesi Gusztávnak. Az új kötet publicistáknál azt jelenti, hogy az újságíró összeszedi, kiválogatja és egy könyvben családi együttlétre kényszeríti azokat a régi írásait, amelyek addig szabad szingli módjára kószáltak különféle lapok hasábjain. Aztán elámul, hogy mivé áll össze az egész. Milyen rettentő országképpé.

A budapesti József Attila Színházban tartották a világ talán legbiztonságosabb színházi fesztiválját: rendőrök, bv-alkalmazottak, biztonsági emberek hada vigyázott arra, hogy senki meg ne szökhessen a börtöntársulatok második országos seregszemléjéről. Persze nem az a siker, hogy még csak szökési kísérlet sem történt, hanem az, hogy az elítéltek produkcióit vastapssal jutalmazta a páratlan összetételű közönség. A rabtársak, a fegyőrök, a börtönparancsnokok, a BVOP vezetői, valamint a fogvatartottak rokonai-barátai láthatóan egyforma büszkeséggel figyelték a színpadi történéseket.

Nem dicsekvésből mondom (vagy pedig de), az egyelőre egyetlen részből álló olimpiai relikviagyűjteményem legbecsesebb darabja, a helsinki olimpia plakátja is helyet kaphatott volna a Centrális Galéria tárlatán, mely a nyolcvan évvel ezelőtti eseményeket idézi fel korabeli filmek, fotográfiák, dokumentumok, tárgyak és magyarázó szövegek segítségével.

Lévai Balázs, a neves televíziós műsorvezető, rendező, író régóta foglalkozik a magyar könnyűzenével. A műfaj történetét dolgozta fel a Dob+basszus tévésorozatában. Idén jelent meg a Lovasi Zoltánról írt könyve Idáig tudom a történetet címmel. A kötet élménykalauz a mai negyvenes generációról is.