A világ egyik legértékesebb hangszerét, Stradivari csellóját kapta Várdai István
Nemzetközileg elismert gordonkaművészünk, Várdai István, nemrég a Művészetek Palotájában mutatta be azt a Stradivari csellót, amelyet egy német mecénás vásárolt számára a hangszer amerikai tulajdonosától. Körner Tamás, Váradi zenei menedzsere, a 168 Órának elmondta: a hazai zenetörténetben páratlan esemény ez.
– Eddig egyetlen magyar származású muzsikusnak, Staraker Jánosnak volt Stradivari csellója, ám ő fiatalon, még 1948-ban Amerikába költözött, és kint vette magának a hangszert. Arra viszont még nem volt példa, hogy Magyarországon élő zenésznek külföldi rajongója adományozzon ilyen felbecsülhetetlen értékű csellót – jegyezte meg Körner.
Várdai István új hangszerével
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Stradivari 750 vonós hangszert hagyott hátra, ebből csupán 65 a cselló. E ritkaságok műgyűjtők féltett kincsei: például a spanyol király tulajdonában van egy, illetve az Amerikai Egyesült Államok nemzeti könyvtárárában, Washingtonban is őriznek ilyen Stradivari vonóst.
Várdai hangszere 1673-ban készült. „Ex du Pré-Harrell Stradivarius" néven vált ismerté muzsikus körökben. A név a cselló korábbi tulajdonosaira utal. Egyikük a fiatalon elhunyt Jacqueline du Pré volt. Az angol csellóművész hölgy már tizenkét évesen a BBC-nek adott koncertet Londonban, csodagyereknek, zseninek tartották. Huszonnyolc évesen sclerosis multiplexet diagnosztizáltak nála és abba kellett hagynia a zenélést. Hamarosan kerekesszékbe került, és meghalt. Legendás hangszerét a híres amerikai csellóművész, Lynn Harrell 1985-ben vásárolta meg. Hogy mennyiért, sokáig senki sem tudta, de aztán egy rendőrségi ügy kapcsán erre is fény derült. Igaz, csak húsz évvel később. Egy alkalommal ugyanis Harrel taxival ment haza New York-ban, nála volt Stradivari csellója is. A muzsikus csak otthon vette észre, hogy a hangszerét a taxiban felejtette. Mire visszarohant az utcára, az autó már eltűnt. A taxis is csak később fedezte fel, mekkora kincs maradt a csomagtartóban. Visszahajtott Harrel házához, aki azonban már a rendőrségen volt, hogy bejelentse az az elveszett Stadivarit. Végül a sofőr megtalálta őt, és visszaadta neki a csellóját.
Csakhogy a sajtóban addigra szalagcímekkel hozták: elveszett a négymillió dollárt érő Stradivari! Ennél is nagyobb vihart kavart mikor ezután azt is hírül adták: Harrel mindössze hetvenöt dollár borravalót adott a becsületes taxisnak, aki egyébként egy muzulmán menekült volt. Az újságok megbotránkozva írtak a fukar zenészről. Harrel ezek után kénytelen volt nyilvánosan bocsánatot kérni, és méltóképpen megjutalmazni a sofőrt.
Körner hozzáteszi: ki lehet számolni, ha a csellót 1985-ben négymillió dollárra becsülték, mennyit érhet ma. Forintban biztos, hogy több milliárdot.
Várdai István ezt a hangszert kapta meg a német mecénásától – meghatározatlan időre, kölcsönbe, használatra. A német üzletember névtelenséget kért. Körner szerint gyakori, hogy az adományozók inkognitóban akarnak maradni, s nem csak szerénységből. Biztonsági okokból is. Nem szeretnék, hogy nyilvánossá váljon, mennyire gazdagok. Másfelől a mecénásnak komoly üzleti érdeke, hogy a méregdrága hangszert a lehető legjobb muzsikusnak adja oda, ugyanis a zenei műtárgy értékét jelentősen befolyásolja: kik azok a világhírességek, akik játszottak rajta.
– Nem csak Váradi István számra hatalmas megtiszteltetés, hogy ő kapta meg ezt a Stradivari csellót. Óriási elismerés ez az egész kortárs magyar zenei életnek is – hangsúlyozza Körner Tamás.
