’56-os mese közpénzből: A hősök iránti tiszteletre hivatkozva rajzolták át a történelmet Pécsen
A Magyarországot 1956. november 4-én megszálló szovjet csapatok a Mecseket csak két héttel később tudták ellenőrzésük alá vonni. A Pécs feletti hegyek között ugyanis november közepéig tartották magukat az ENSZ és a Nyugat segítségében reménykedő fegyveres forradalmárok, a „mecseki láthatatlanok”. Az ő történetük ihlette képregényírásra Pozsgai Zsoltot, akit eddig főképp drámaszerzőként és rendezőként ismerhettünk. A Sarlós Endre rajzaival illusztrált könyv Pécs önkormányzatának felkérésére készült a forradalom 60. évfordulója alkalmából.
A mű kiadója Páva Zsolt, Pécs kormánypárti polgármestere. A politikus előszót írt a könyvhöz, s abban így fogalmazott: „A képregény végigvezeti önt a város legendás alakjainak történetén, megismerheti céljukat, módszerüket, hitvallásukat (…) Az ő páratlan ellenállásukra emlékezve kezdeményeztük, hogy készüljön képregény a történetükről (…) Szeretném, ha e kötet erősítené az itt élő emberek lokálpatriotizmusát, a történeti érték megbecsülését…”
A gond csak az, hogy miközben a polgármester előszavában valamiféle historikus értékként ír a képregényről, a könyv minden elemében kitalált sztori. A szereplők túlnyomó többsége az író fantáziájának szüleménye, a valós szereplőkről pedig – így például a láthatatlanok vezetőiről, Horváth Gézáról és Kubicza Jánosról vagy a mecseki felkelők csapatának húsz hősi halottjáról – nem tudunk meg semmi valósat. A képregény szerint a láthatatlanok naponta két eredményes akciót hajtottak végre, ami erős túlzás, mivel a dokumentumok alapján és a túlélők emlékei nyomán összesen három vagy legfeljebb négy akcióról tudunk (ez sem kevés, ismerve a szovjet csapatok nyomasztó technikai és létszámbeli fölényét). Azzal végképp nehéz mit kezdeni, hogy Pécs egyik köztiszteletben álló polgárából, a 2006-ban elhunyt Rajczy Péterből láthatatlant „csinált” Pozsgai Zsolt, holott Rajczy a közelében sem járt azokban a napokban a Mecseknek. A jogász és pedagógus végzettségű, konzervatív gondolkodású Rajczy a pécsi Nagy Lajos Gimnázium legendás történelemtanáraként alkotott maradandót. 1956-ban tagja volt a megyei munkástanácsnak, emellett a pedagógiai nemzeti bizottság vezetőjeként is szerepet vállalt, így lélekben alighanem együtt volt a láthatatlanokkal, térben viszont biztosan nem. Ezt Páva Zsolt pontosan tudja, mivel tanítványa volt a pedagógusnak, majd 1990-től 1994-ig képviselőtársa is a pécsi közgyűlésben, ahová Rajczy MDF-esként jutott be.
Adódik a kérdés: miért kell történeti értékként figyelmünkbe ajánlani egy, a történelemtől nyilvánvalóan elrugaszkodott szöveget? Erről megkérdeztük Pozsgai Zsoltot, aki elismerte, hogy regénye alapvetően fikciós mű, így azon a tényeket számon kérni nem szabad. Hozzátette, hogy az emlékállítás volt a célja, s azt a regény szerinte elérte. Páva Zsolt is hasonló véleményen volt. A polgármester csak írásban válaszolt megkeresésünkre, s szóvivőjén keresztül azt üzente, „a könyv egy történelmi eseményeken alapuló fikció, nem célja, hogy történelemkönyvként funkcionáljon”.
Talán nem lett volna felesleges ezt az előszóban is megemlíteni, már csak azért sem, mert a könyvet ingyen megkapták a pécsi általános iskolák nyolcadikosai és a város középiskolásai, akik most azt gondolják, hogy a láthatatlanok történetét olvassák, holott a láthatatlanok kapcsán írt mesét vagy mítoszteremtési kísérletet lapozzák.
Amúgy Pozsgai – kérdésünkre válaszolva – elmondta: Rajczy Péter neki is tanára volt, s az iránta érzett tiszteletét próbálta kifejezni azzal, hogy fegyveres felkelőt faragott belőle. A célja az volt, hogy fennmaradjon ennek a remek embernek a neve. Hogy mostantól Rajczy a tájékozatlan vagy a leírt szóban feltétel nélkül hívő pécsiek számára fegyveres forradalmár lesz, nem pedig érdemdús tanár, az Pozsgai és Páva Zsolt számára nem zavaró.
Olyan ez – véli egy pécsi történelemtanár –, mintha valaki Bibó Istvánt Corvin közi harcossá írná át, Arany Jánost meg pákozdi mesterlövésszé, mégpedig polgármesteri ajánlással, közpénzen, a történet valódi hőseinek helyébe állítva.
