Magyar idő szerint március 3-án hajnalban adták át 97. alkalommal az Oscar-díjakat, mutatjuk a nyertesek teljes listáját.
Idén nem sikerült magyar szakembernek Oscar-díjat nyernie, Jancsó Dávidot végül nem díjazták A brutalistáért.
A tavasz első honapjában is akad olyan könyv, amit érdemes lesz elolvasni.
Február 28-án Tompos Kátya-emlékkiállítás nyílik a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Hétfő hajnalban 97. alkalommal adják át az Oscar-díjakat, most eláruljuk, mekkora esélye van Jancsó Dávidnak arra, hogy megnyerje a kategóriáját.
2012. január 3., 18:15
Garas Dezső Kossuth-díjas színművészt, a Nemzet Színészét, a Nemzeti Színház társulatának tagját január 11-én 14 óra 30 perckor búcsúztatják a Farkasréti temető Makovecz-termében – tudatta a színész családja, a Nemzeti Színház és a Nemzetierőforrás-minisztérium az MTI-vel kedden.
2012. január 3., 06:42
Kossuth-díjas, érdemes, kiváló művész. A Táncművészeti Főiskola professor emeritusa. Táncolt a világ legjelentősebb színpadain, pedagógusként pedig olyan művészeket tudhat tanítványai között, mint Solymosi Zoltán, Solymosi Tamás, Nagy Tamás, Macher Szilárd, Turi Sándor, Oláh Zoltán. Hivatásának képviselői nemrég köszöntötték hetvenedik születésnapján a Nemzeti Táncszínházban. SZTANKAY ÁDÁM írása.
2012. január 2., 21:16
Az ELTE olasz szakán diplomázott, jelenleg masszőr a Széchenyi gyógyfürdőben. Novellái napilapokban és irodalmi folyóiratokban jelennek meg. Öt nyelven beszél, viszont a németet hallás után tanulja. Iván Péter ugyanis vak. Móricz Zsigmond-ösztöndíjjal írja első kötetét, a Pacavárost, amely a látásvesztés folyamatát átélő fiatalokról szól. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.
2012. január 2., 16:46
89 éves korában elhunyt Bob Anderson brit olimpiai bajnok kardvívó, filmes szakember. Andersont – bár kevesen tudnak róla – rengetegen látták a filmvásznon, hiszen Darth Vader gúnyájában ő vívott emlékezetes fénykard-párbajokat két Csillagok háborúja-filmben.
2012. január 2., 07:45
Ma nyílik meg az új alaptörvény hatályba lépésének alkalmából a több mint száz, javarészt nagyméretű történelmi tablót, portrét és dokumentumot - többek között Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményét - felvonultató Hősök, királyok, szentek - A magyar történelem képei és emlékei című kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában.
2012. január 1., 06:27
Garas Dezső az ország egyik legjobb színésze volt - mondta a pénteken elhunyt művészre emlékezve Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze.
2011. december 31., 12:26
Ahogy Donáth László említette gyászbeszédében: Hajós Klára 87 évéből hetvenet tanítással töltött. Életében soha semmilyen hivatalos elismerést nem kapott. Idén, születésének 100. évfordulóján a Táncpedagógusok Országos Szövetsége posztumusz életműdíjjal tüntette ki.
2011. december 31., 12:16
Hetvenhét éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Garas Dezső Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház társulatának tagja pénteken - közölte a színész családja és a Nemzeti Színház az MTI-vel.
2011. december 31., 10:18
Ez réges-régi, ’45-ös história, amikor foltozott kabátok és háztetők alatt várta szilveszterét az ostromot túlélt nemzedék. Az Abonyi kávéház esztrádműsorában Karády Katalin is fellépett. Jelenését keserédesnek látta BOKOR LÁSZLÓ, aki az éjszakára borfiúnak szerződött oda.
2011. december 31., 10:07
Róluk nem írtak vaskos köteteket. Senki sem kiáltotta ki őket színészkirálynak. Nekik nincs legendájuk. Három színészarc a félmúltból. Három kis nagy ember, akit ide-oda sodort az élet, a szakma, a történelem. Életük egy-egy darabka magyar színháztörténet. KELECSÉNYI LÁSZLÓ idézi meg őket.
2011. december 30., 21:59
Ez itt egy Moszkvics. Az elsők egyike, a csőrösnek emlegetett, amelyből csak keveset gyártottak. Láthatóan vadonatúj, és láthatóan gyárilag tökéletlen, mert a hűtőmaszkok bal oldalán görbült bordák vannak. A fénykép azonban nem az autó miatt érdekes, amint OCSKAY ZOLTÁN írásából kiderül.
2011. december 30., 20:31
Riporterünk évek óta ismeri a Népszínház utcából, de sokáig nem szólította meg, csak nézte, ahogy vonul tarka csomagjaival. Aztán észrevette: ő is az ő szoknyáját hordja. A bevarrt címkén ott a név: tervezte Fekete Mária. SZÉKELY ILONA írása.