Körorvosi Moszkvics

A legendásan kifogásolható minőségű szovjet autók magyarországi történetét kutatva bukkantam a fotóra, amelyen egy jókedvű és jól szituált család mosolyog a lencsébe. Nem szorul magyarázatra a kedély, hiszen 1954-et írunk, személyautójuk akkoriban csak a fontos kiválasztottaknak volt, elvtársaknak, színészeknek, sportolóknak, tudósoknak – nem feltétlenül ebben a sorrendben –, ahogy az a szocializmus első, forradalmi szakaszában megszokottá vált a Nagy Testvérnél, és mi is másoltuk lelkesen. Szóval saját autóról van szó, amelyhez hasonló sehol, tessék csak nézni a képet, ma ilyet aligha exponál bárki az Akadémia utca környékén. Nem áll kocsi a járda mellett, nem suhan a háttérben, megkockáztatom, talán ez az egy automobil állt az egész háztömb körül.

A Moszkvics 401-es tagadhatatlan rokonságot mutat az Opel Olympiával, amelyet – ahogy említődni szokott – a ruszkik elloptak. Körültekintőbb fogalmazásban: jóvátételben áttelepítették a gyártósort Berlinből (vagy Rüsselsheimből, mert ezt sem tudjuk), amint megtették a nagy háború után az Elbához nyugati irányból érkező felszabadítók is, bár kétségkívül kisebb vehemenciával. Az autógyártás főleg szavakban érdekelte keleti szomszédunkat, így 1953-ig valójában szinte csak reklámcélokra készültek kiskategóriás kocsik a moszkvai autógyárban. Magyarországra 1954-ben huszonnégy érkezett, 1956 őszétől pedig már az új „púpos” karosszériásból kaptunk bőséggel.

Ugorjuk át azt az izgalmas kérdést, hogy ki és milyen megfontolás nyomán döntött úgy 1954-ben, hogy a Moszkvics 401-eseket vidéki körzeti orvosok kapják, de így lett, és a kiválasztottak közé került dr. Szabó Jenő is, akinek egy napos júniusi délelőttön kellett megjelennie a József utcai Autóker-telepen az átvétel ügyében. Kőröshegy doktora, akinek faluján kívül Bálványos, Pusztaszemes, Kereki és még tucatnyi major és tanya lakóját kellett ellátnia, addig kerékpárral járt, illetve kölcsönzött fogattal, és ha sürgős esethez hívták, jobbára az értesítő igyekezett szekérrel érkezni. A korabeli híradás szerint előfordult télen, influenzajárvány idején, hogy egy reggel bejelentett beteghez csak másnap hajnali háromkor jutott el a 15 fokos hidegben. Rögzítsük a tényt: a beteghez jutás jelentősen gyorsabbá vált ugyan a Moszkviccsal, de melegebbé nem, mert egyáltalán nem volt benne fűtés.

Szabó doktor autója Kőröshegyet megrázó esemény lett, fel is jegyezték a helytörténészek, hogy a Moszkvics ára 26 500 forint volt, amelyet átvételkor készpénzben kellett kifizetni. A hírek szerint ezek az autók bírták a rossz utakat, és a spártai hozzáállás jól jött, amikor a Kőröshegy környéki falvakba, tanyákra kellett eljutni. Épített út csak Bálványosra vezetett, amelyet Horthy kormányzó vadászlátogatásaira tekintettel hoztak rendbe a harmincas években, a többi inkább dűlőútnak nevezhető, ha nagy volt a sár, Szabó doktor otthon hagyta a Moszkvicsot, és a téesztől kért szekéren járta a körzetet.

Dr. Szabó Jenő 1936-ban került a manapság legtöbbünk számára völgyhídjáról ismert településre, eredetileg két hétre. Megbetegedett a falu orvosa, az ő helyettesítésére kérték fel a kaposvári kórházban dolgozó sebészt, akinek annyira megtetszett a táj, hogy nem is vágyott vissza a műtőasztal mellé. 1973-ban ment nyugdíjba, de szinte haláláig, 1978-ig fogadott pácienseket. Hivatása és családja mellett az autó játszotta a főszerepet az életében. Már a háború előtt volt saját kocsija, egy sport-Fiat, amelyet állítólag azzal adott át neki a kereskedő: „Próbálja csak ki, doktor úr, és ha nem tetszik, hozza vissza!” Persze hogy nem vitte vissza, megvette.

Szabó doktor 1901-ben született, ily módon nehezen tudta kivonni magát a történelem aktuális fordulataiból. Mondjuk meg világosan: egyáltalán nem sikerült ez neki. Orvosegyetemi hallgatóként ott volt, amikor IV. Károly katonáit visszafordították Budaörsnél 1921 októberében. A Don-kanyarban sem autózott, noha sokat emlegette szép fehér lovát, amellyel mint katonaorvost ellátták. Szerencsésen hazatért a frontról, ám amikor a hadi események utolérték, a felszabadítóknak megtetszett a jó ízléssel berendezett lakása, és beköltöztek. Néhány részlet kifogás alá esett, ezért lehet a mai napig a falon egy olyan festmény, amelyen tizenegy, szuronnyal ejtett lyuk mutatja a kritikai hajlam elvadulásának következményeit, az Egyiptomban vett szőnyegek pedig alkalmasint fűtőanyagként szolgáltak.

Ezek után nem meglepő, hogy 1956 sem múlt el Szabó doktor nélkül. Október 23-án Mátrafüredre autózott (volna) feleségével. Mint máskor is, megálltak Pesten, és az Astoria Szállóban vettek ki szobát. Mint máskor is, a Moszkvicsot garázsba tették, és ebéd után sétálni indultak. Ami máskor nem történt meg: az Uránia mozi felé haladva tüntetőkkel találkoztak, akik a lengyel–magyar barátságot éltették. Megnézték a Hannibál tanár úr című filmet (nem tetszett), és mire kijöttek a moziból, már a „ruszkik haza!” kiáltások zengtek mindenfelől. Az éjszakát a lövöldözések hangjától megriadva a szálloda pincéjében töltötték, másnap pedig útnak indultak haza.

Amikor a Moszkviccsal utolértek egy nagyobb csoportot a Tanács körúton, Szabó doktor megtudta magáról, hogy büdös kommunista, noha soha pártnak nem volt tagja, református hitét egész életében követte. Némi szóváltás nyomán elhitték neki, hogy a Moszkvics nem pártállásának jelképe, és felkérték, hogy vigye az egyik tüntetőt a menet élére zászlóstul. Így esett, hogy felesége hátraült, helyét egy fiatalember foglalta el, aki a lyukas közepű magyar zászlót a letekert oldalablakon kidugva lelkesen és hosszasan utazott a Moszkvicsban. A forradalmi eseményekből kiszabadulva néhány igazoltatás árán hazatértek, és sokáig nem utaztak Mátrafüredre.

A Moszkvics helyét 1960-ban egy Škoda Octavia foglalta el, és azzal már ki is húzta Szabó doktor a huszadik századból neki megítélt darabot. Az orosz gépezetet az a siófoki autószerelő vette meg, aki addig is felügyelte a működését. A kocsi további sorsa ismeretlen, s még azt sem tudjuk, 1958-ban milyen rendszámra cserélték ki a CL-444-et. CA-val kezdődött, az bizonyos.

A képen látható három ember már nem él. Szabó doktor 1978-ban tette le végleg a sztetoszkópot, felesége 2008-ban követte. Neki meg kellett érnie, hogy a fotón mosolygó, akkor alig négyéves Katit élete delén eltemetik, s a családból ma már egyedül a másik kislány, Vali él. Tőle tudom azt is, hogy a fotón mosolygó három ember közül csak kettő örül az autónak. Kati a babája miatt boldog. Aznap vették, még mielőtt a kocsiért mentek volna.