Felejthetetlen epizodisták
Róluk nem írtak vaskos köteteket. Senki sem kiáltotta ki őket színészkirálynak. Nekik nincs legendájuk. Három színészarc a félmúltból. Három kis nagy ember, akit ide-oda sodort az élet, a szakma, a történelem. Életük egy-egy darabka magyar színháztörténet. KELECSÉNYI LÁSZLÓ idézi meg őket.
Peti Sándor a kabaré világából érkezett a világot jelentő deszkákra. Aki csak varietékben csillogtatta a tehetségét, annak mifelénk feledés lett az osztályrésze. Peti azonban megfordult a legrangosabb színházakban, ám kevés igazán nagy szerepet kapott. Korábban, míg 1938-ban le nem tiltották a pályáról, játszott a Vígben, tagja volt a régi Magyar Színháznak, és 1946-tól tíz esztendőn át a Nemzeti színpadán domborította a jelentősebb drámai mellékalakokat.
Aztán hirtelen megtalálta egy nagyon testhezálló címszerep. Hašek halhatatlan regénye, a Švejk magyar színpadi változatának ügyefogyottságot tettető, a szklerotikus Ferenc József-i világot nevetségessé tevő tisztiszolga-figurája. Nagy széria lett belőle a Nagymező utcai Petőfi Színházban. Utolsó teátrumi éveit a Kazimir-féle Tháliában töltötte. Dramaturgiai főszerep jutott neki Örkény István Tótékjának ősbemutatóján. Ő a falusi postás, aki pozitív értelemben cenzúrázza a leveleket: eldobja a Tóték fiának hősi haláláról szóló értesítést. Így az egész őrjítő cécó, az Őrnagy dilijének kiszolgálása, a dobozolás okafogyottá válik, csakhogy a szereplők ezt nem tudhatják.
Peti Sándor – a magyar pincér. MGP ezzel a találó címmel írt róla portrét.
Peti színészi évei előtt vasutasként dolgozott, talán onnét hozta a vérprofi ismeretét ezeknek a szeretetre méltó, együgyű alakoknak. Filmeken sorozatban alakította őket. Egyszer azonban még királyi rangig is vitte: a mélynövésű olasz uralkodó karikaturisztikus jelmezében jelent meg a Díszmagyar című 1946-os szatíránkban. Mégis pincérként lett halhatatlan.
1955: Egy pikoló világos – Máriássy Félix neorealista beütésű filmje. Külső-terézvárosi ifjak szeretnének másként élni, mint apáik-anyáik. Majmolják a nyugati divatot: vastag talpú cipőt hordanak, kockás inget, csomagból szerzett, minél ízléstelenebb nyakkendőt viselnek. Jampecok – sütik rájuk a bélyeget. Jocó bácsi azonban csak hordja a söröket a Kéményseprő étterem (rég megszűnt, szálloda emelkedik a helyén) teraszán nekik. Nem bírál, nem ítélkezik, csak felszolgál.
Nem így az egy évvel később forgatott Mese a 12 találatról pincére. Károly bácsi, a filmbeli Tabán étterem dolgozója valóságos szabadsághőssé válik. Futbóliában, azaz kies hazánkban játszódik a történet, ahol az elveszített vébédöntő ellenére nem szűnik a totóláz. Mindenki játszik, kísérti a szerencséjét, hogy a nyereményforintocskák segítségével megoldja élete csip-csup, de számára létkérdést jelentő ügyeit.
Négy úgynevezett kisember, egy pincér, egy kenyereslány (apropó, ki tudja ma már, mit jelentett ez a foglalkozás a vendéglátásban), egy üres zsebű történelemtanár és egy szétdúlt lakású körzeti orvos tizenkét találatot ér el a totón. Azt hiszik, kisebb vagyont nyertek. Ennek tudatában nekilátnak problémáik megoldásának. Károly bácsi, Peti Sándor a konyhai személyzet lelkes szurkolása mellett jól beolvas basáskodó üzletvezetőjének. Ami szívén – a száján. Kimondja az igazat, főnöke nem szereti a vendéget, ergo a vendégek sem szeretik őt.
Amikor kiderül, hogy sok volt a telitalálat, és fejenként mindössze hetven forint a nyeremény, már késő visszavonni bármit is. Károly bácsi – korabeli hepiend – mégis a Tabán étterem üzletvezetője lesz. Kis ember nagy napja, pici politikai áthallásokkal. Makk Károly mesélte, hogy a film keverési munkálatait 1956. október 23-án délután fejezte be. A Filmgyárból egyenesen a Sztálin-szobor ledöntéséhez sietett.
