A Nagy Duett: mindenki megdöbbent, melyik páros esett ki a vasárnapi adásban

Az utolsó előtti adásához érkezett A Nagy Duett, azonban az egyik páros a döntő előtt búcsúzott a versenytől!

2025. április 20., 22:52

Szerző:

Az elmúlt hetekben különleges produkciókat mutattak be A Nagy Duett versenyzői. Számos meghökkentő, megható vagy éppen vicces előadásnak lehettek szemtanúi a nézők, miközben a mezőny szépen lassan megfogyatkozott. Ezen a héten már a döntőbe jutás volt a tét, így egy páros számára most is véget ért a verseny.

Ezen a héten már a döntőbe jutásért énekeltek A Nagy Duett versenyzői

Az előző héten a közönség egyik korábbi kedvenc párosa esett ki, mivel Dér Heni és Gáspár Győző búcsúzott a versenytől. Ezen a vasárnapon már csak 5 páros produkcióját értékelte a zsűri. Elsőként Mihályfi Luca és Hegyes Berci álltak színpadra, akik latinos hangulattal robbantak be, egyszerre táncoltak és énekelte, amit a zsűri 40 ponttal jutalmazott.

Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence párosa ismét egy őrült produkcióval érkezett, mivel a Gyere őrült című Edda dalt adták elő. A páros ehhez Joker és Harley Quinn bőrébe bújt, a zsűri ezt a produkciót is 40 pontra értékelte. Pető Brúnó és Sydney van den Bosch párosa visszahozta a focimeccsek hangulatát Shakira dalával. A táncos-énekes produkcióra a zsűri 29 pontot adott.

Radics Gigi és Visváder Tamás egy retró slágerrel készültek, mivel a Think About That Way című dalt énekelték el. Erre a produkcióra 37 pontot kaptak. Nótár Mary és Aurelio párosa egy T.Danny slágerrel készült, amibe Aurelio a személyes történetét is belevitte. A zsűrinek nagyon tetszett a produkció, így 40 ponttal jutalmazták.

Ezen a héten már minden páros két egyéni produkcióval készült. A második körben elsőként Mihályfi Luca és Hegyes Berci léptek színpadra, akik A hegyekbe fönn című magyar slágerrel táncoltakkal meg mindenkit. A zsűri szerint nagyon laza, vidám volt a produkció, így ismét 40 pontot kaptak. Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence másodjára egy Rúzsa Magdi dallal álltak színpadra, amin sokan elérzékenyültek. Végül 39 pontot kaptak rá.

Pető Brúnó és Sydney van den Bosch párosa a második produkciójuk kedvéért visszaült az iskolapadba. Az Áj Láv Jú című magyar slágert adták elő, amit a zsűri is szórakoztatónak tartott, és 34 pontra értékelt. Radics Gigi és Visváder Tamás Romantic dalokat adtak elő, erre a produkcióra 38 pontot kaptak. 

Utolsóként Nótár Mary és Aurelio álltak színpadra, az Umbala Umba című dalt adták elő. A produkció a zsűri körében is nagy sikert aratott. A páros a második előadásra is 40 pontot kapott. 

Ez a páros búcsúzott A Nagy Duett vasárnapi adásából 

A zsűri döntése alapján két páros is maximum pontszámot kapott. Mihályfi Luca és Hegyes Berci, valamint Nótár Mary és Aurelio is 80 pontot kaptak, így ők vezették a listát. Az utolsó helyre a zsűri döntése alapján Pető Brúnó és Sydney van den Bosch párosa került 63 ponttal. Most is volt napi győztes, a zsűri és a nézők döntése alapján Mihályfi Luca és Hegyes Berci szerezte meg az első helyet, így ők már biztosan ott lesznek a következő adásban. 

A nézők döntése alapján Nótár Mary és Aurelio elsőként jutott tovább, így ők már biztosan ott lesznek A Nagy Duett hetedik adásában. Így veszélyzónába jutott Pető Brúnó és Sydney van den Bosch, Radics Gigi és Visváder Tamás, valamint Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence. A zsűri ismét megmenthetett egy párost, végül szavazategyenlőség alakult ki Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence, valamint Radics Gigi és Visváder Tamás között. Emiatt a nézők szavazata döntött, ezek alapján Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence, jutottak tovább. A harmadik körben már csak a nézők szavazhattak, a hatodik adás kieső párosa Radics Gigi és Visváder Tamás lettek, Pető Brúnó és Sydney van den Bosch pedig már biztosan ott lesznek a következő adásban. 

(Kiemelt kép: Facebook.com/anagyduett)