Aki csak egyszer is járt Velencében, és hallott már Goldoniról, annak biztosan megvan a maga „velencei terecskéje”. Az enyém tényleg pici, a város egyik eldugott szögletében van: szép kis tizennyolcadik századi házak fogják közre, rózsaszín, világoskék falak, tekintélyes vaspántos kapuk.

Elhunyt a posztmodern irónia magyar mestere – emelte ki az APA osztrák hírügynökség az Esterházy Péter haláláról szóló tudósításában. A dpa német hírügynökség ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy Esterházy egy humorban gazdag, posztmodern stílust képviselt – írja az MTI.

„A család és a Magvető Kiadó mély fájdalommal tudatja, hogy 2016. július 14-én a délutáni órákban Esterházy Péter elhunyt” – olvasható a család és Nyáry Krisztián közleményében az MTI beszámolója szerint.

Petíciót fogalmaztak meg magyar zenészek, akik nem akarják, hogy fákat vágjanak ki a Ligetben a Zene Háza megépítése miatt. A tiltakozók a Zenészek a Magyar Zene Háza Ellen néven külön Facebook-oldalt hoztak létre, ahol a petíciót közzétették és a projekttel kapcsolatos kifogásaikat részletezik: többek között azt, hogy „Ez a 25 milliárd miért nem a vidéki zeneiskolák kincstárát gazdagítja?”

Nem egy ördöglakat ez a Goldoni-darab; a Két úr szolgáját szerintem az ősbemutató óta azért az egyetlen jelenetért játsszák, amelyben a szolga egyidejűleg tálalja föl az ebédet mindkét, egymásról mit sem tudó urának. Ezt a bravúráriát láttam én már akrobatikának, bohózati csetlés-botlásnak, finoman kesernyés életigazságnak („ilyen a világ, a szegény ember mindig szív”), magánszámnak és többesszámnak – és mindahányszor ezen állt vagy bukott az előadás.

Hogyan lehet a festészetet közösségépítésre és karitatív célokra egyaránt használni? E kérdésekre is választ keres a belvárosban nyílt FessNeki képzőművészeti műhely. Egyik alapítója, Sávai Anikó a 168 Órának elmondta, a közösségi festészet Amerikában kidolgozott módszereit Európában és Magyarországon a FessNeki stúdió valósította meg először.

Ha mostanában ellátogat valaki József Attila szülőhelyére, a ferencvárosi Gát utcába, igencsak meglepődik. Az utca frissen kövezve, a 3-as számú egykori szülőház egybenyitva a szomszédos épülettel, kitatarozva kívül-belül takarosan, az udvaron rendezvényekre alkalmas kisszínpad, s 2015-ben az egykori szoba-konyhás lakásban berendezett kiállítás is új helyre, két lakással odébb költözött és alaposan megváltozott. Annyira, hogy elnyerte Az év kiállítása 2015 díjat, amelyet idén a Múzeumok majálisán adtak át.

Ki tudja ma már, mit jelentett olasznak lenni a hatvanas években és a hetvenesek fordulóján? Hogy az micsoda mámor volt!