Igazi programkülönlegességet ígérnek a következő hetek. Az Óbudai Zsinagógában történelmi divatbemutatón vehetünk részt, de nem maradhatnak el a szerelmesekre szabott programok, sőt, egy igazi fiestán is részt vehetünk.
A 44. Magyar Filmszemle több szempontból is különleges volt, mivel először volt ökumenikus zsűri, és az EMIH is képviseltette magát.
Külföldön is elismerik Leslie Mandoki teljesítményét.
Ezúttal is bőséges a választék, ha a Netflix kínálatáról van szó.
Néhány könyv már hetek óta ott van a bestsellerek között.
2013. szeptember 5., 23:12
Rövid pillanatokra viselte meg a politika packázása Alföldi Róbertet. A Nemzeti Színház ex-igazgatója fontosnak tartotta a színház melletti nézői kiállást, az előadások „népnevelői” szerepét, valamint a társulaton belüli nyílt légkört – derült ki az Alföldi színháza című könyv bemutatóján.
2013. szeptember 5., 05:58
Verdi Requiemjét végigénekelte Florencia Fabris argentin szoprán, aki az előadás alatt agyvérzést kapott és két nappal később elhunyt.
2013. szeptember 4., 12:56
Tízezer embert károsított meg és többmilliárdos kárt okozott egy bűnszervezet, amelynek tagjaira kedden csaptak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a rendőrség munkatársai – közölte a két szervezet szerdai sajtótájékoztatóján.
2013. szeptember 4., 08:52
Szokatlan városnézési lehetőség indult Firenzében, ahol a turisták a műemlékek között egy több mint ötszáz évvel ezelőtti gyilkosság rejtélyét is megoldhatják.
2013. szeptember 4., 07:13
Tizenegy külföldi írót, köztük Nádas Péter magyar, Claudio Magris olasz, Jaume Cabré katalán és Goce Szmilevszki macedón szerzőt hívták meg a szervezők a csütörtökön kezdődő zágrábi Nemzetközi Irodalmi Fesztiválra.
2013. szeptember 3., 12:03
Tarlós István főpolgármester kedden felfüggesztette azt a határozatot, amely lehetővé tette volna prémium kifizetését a Madách Színház igazgatójának.
2013. szeptember 2., 18:50
Pályatársak, a kulturális élet jeles szereplői és a tisztelők sokasága búcsúzott hétfőn a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomban az életének 72. évében elhunyt Vukán György zeneszerző-zongoraművésztől.
2013. szeptember 1., 09:23
A színikritikusnak a napokban jelenik meg Alföldi színháza – Öt nemzeti év című könyve, amelyben megszólalnak a Nemzeti Színház társulatának tagjai, a szakma más képviselői. Alföldi Róbert reflexiói is helyet kaptak a kötetben. A Nemzeti Színház elmúlt időszakának átfogó összegzésén közéletünk akut bajainak tünetei is átsejlenek. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.
2013. augusztus 30., 21:59
A Hadart Művészeti Társulás előadásában tekinthetik meg az érdeklődök a Süsü, a sárkány kalandjai című előadást a Pozsonyi Pikniken, szombaton, augusztus 31-én.
2013. augusztus 30., 16:24
Lőkösházáról az átlagember annyit tudhat, hogy itt hagyja el a bukaresti gyorsvonat Románia irányába Magyarországot. Az idei nyártól azonban még egy nevezetessége várja azokat, akik a hely iránt érdeklődnek: megnyílt a helyreállított Bréda-kastély.
2013. augusztus 30., 13:15
Elhunyt Ág Tibor szlovákiai magyar népzenekutató, karnagy, zeneszerző, zenepedagógus. A szlovákiai magyar kórusmozgalom kiemelkedő, vezető-irányító alakja 85 éves volt – közölte pénteken a Felvidék.ma című szlovákiai magyar hírportál.