Donald Trump azért kap hatalmas kártérítést az X-től, mert kizárták a közösségi platformról, amikor annak még Twitter volt a neve.
Növekvő orosz katonai agresszióról számolt be a dán hírszerzés. A jelentések szerint Oroszország az orosz-ukrán háború lezárultát követően hat hónapon belül képes lesz arra, hogy megtámadjon egy szomszédos európai országot.
A madárinfluenza hiányt okoz a tojás termelésében, a hiány áremelést és korlátozásokat szül.
Donald Trump most a Hamásznak üzent, és elmondta, mi történik, ha nem engedik szabadon a túszokat.
Az amerikai vámok miatt hamarosan megváltozhatnak a Temu és a Shein árai. Az Európai Unió is lépett.
2023. július 6., 18:59
A kínai hadseregnek „mernie kell harcolni” – mondta csütörtökön Hszi Csin-ping kínai elnök a kelet-kínai Nankingban a kínai állami televízió szerint.
2023. július 6., 18:43
Svédország NATO-tagsága elérhető közelségbe került, lehetséges, hogy pozitív döntés születik a skandináv ország csatlakozásáról a szövetség jövő heti, vilniusi csúcstalálkozóján – mondta a NATO-főtitkár Brüsszelben azt követően, hogy a török, a svéd és a finn külügyminiszter erre vonatkozó megbeszéléseket folytatott a szövetség székházában csütörtökön.
2023. július 6., 18:34
A nyugat-franciaországi Lorient kikötővárosában állomásozó tengerészekkel kapcsolatban felmerült az önkényes erőszak – a túlkapások miatt a hadsereg is magyarázkodni kénytelen.
2023. július 6., 18:05
Autó csapódott csütörtökön egy londoni általános iskola épületébe. A balesetben egy gyermek meghalt, a jármű vezetőjét őrizetbe vették. A rendőrség szerint nem terrorcselekmény történt.
2023. július 6., 18:03
Greta Thunberg „nem engedelmeskedett a rendőrségnek” egy tüntetésen.
2023. július 6., 17:50
Bűnösnek találták és négy és fél év börtönre ítélték Svédországban azt a kurd férfit, aki ellen a múlt hónapban emeltek vádat, amiért a gyanú szerint a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet számára gyűjtött pénzt - közölte az ügyben eljáró stockholmi kerületi bíróság csütörtökön.
2023. július 6., 17:33
Életveszélyesen megsebesített egy férfit egy törött üvegpalackkal egy másik utas a British Airways járatán.
2023. július 6., 17:14
Feltehetően Szentpéterváron tartózkodik Jevgenyij Prigozsin – derült ki Aljakszandr Lukasenka tájékoztatásából. A fehérorosz elnök szerint a zsoldosvezér annak ellenére visszatért Oroszországba, hogy előzőleg közölte, Belaruszban marad.
2023. július 6., 16:52
A körzeti bíróság első fokon felmentette a gondatlan emberölés vádja alól az autista palesztin férfit agyonlövő izraeli határőr-rendőrt – jelentette a Háárec című izraeli hírportál csütörtökön.
2023. július 6., 16:07
Nyilvánosan bocsánatot kért az a turista, aki a Colosseum falába véste saját és baránője nevét. A férfi elmondása szerint nem tudta, hogy világhírű ókori emlékművet rongál meg.
2023. július 6., 15:43
Előzetes letartóztatásban marad a francia igazságszolgáltatás csütörtöki döntése alapján az a francia rendőr, aki június 27-én a Párizstól nyugatra található Nanterre-ben lelőtt egy közúti ellenőrzés során ellenállást tanúsító tizenévest, akinek halála csaknem egy hétig tartó zavargásokat váltott ki az elővárosokban.
2023. július 6., 14:24
A szélsőjobboldali terrorizmus veszélye gyakran elkerüli a belga hatóságok figyelmét, amely a szélsőségesség más formáira, például az iszlamizmusra összpontosít – állapította meg szerdán közzétett jelentésében a terrorizmus elleni küzdelemmel foglalkozó belga felügyelőbizottság, a Comité T.
2023. július 6., 14:09
A felvétel készítői szerint a videón az látható, ahogy az ukrán fronton egy amerikai Bradley lövészpáncélos tüzet nyit egy orosz harckocsira.
2023. július 6., 13:41
Elfogtak hét feltételezett iszlamista terroristát Németországban – közölte csütörtökön a szövetségi legfőbb ügyészség.
2023. július 6., 13:30
Legalább 16 ember, közülük három gyerek életét vesztette és ketten megsérültek egy dél-afrikai településen, Johannesburg térségében, miután egy fémpalackból illegálisan kibányászott arany feldolgozásához használt, mérgező nitrátgáz szivárgott ki – közölte a gautengi tartományi kormány vezetője, Panyaza Lesufi szerda éjjel.
2023. július 6., 11:21
A belarusz elnök csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy legjobb tudomása szerint a Wagner-vezér Oroszországban van.
2023. július 6., 09:38
A Wagner vezérének magán- és munkahelyi lakosztályairól készült fotók bizonyítják, hogy Prigozsinnak hamis útlevelekből, fegyverekből, vagyontárgyakból egész gyűjteménye volt.
2023. július 6., 08:55
Orosz vadászgépek zavarták meg a szíriai légtérben a dzsihadisták elleni bevetést teljesítő amerikai drónok működését – közölte szerdán egy amerikai parancsnok.