Legalább két ember meghalt, tizentöt ember súlyosan megsérült abban a gázolásban, amely hétfőn történt a németországi Mannheimban.
Donald Trump döntéseinek a hatására összefogtak az európai vezetők, és elkezdték kidolgozni a kontinens felfegyverezésének a tervét.
Zajlanak az események a múlt pénteki, botrányos véget ért Trump-Zelenszkij találkozó után. Amíg Amerika közölte, hogy nem kíván Ukrajnával alkut kötni, addig Európa vezetői szövetséget kötöttek a háborúban álló ország megsegítésére. Utóbbi kapcsán Orbán Viktor sem maradt szótlan.
Bár Zelenszkij pénteki találkozója az amerikai elnökkel botrányosra sikeredett, ám úgy tűnik, a világ vezetői közül továbbra is sokan nyitottak a béke előmozdítására.
Bár az ukrán elnök azért utazott Washingtonba, hogy kétoldalú megbeszélést folytasson Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével az ukrajnai háború befejezésének lehetőségeiről, ám a tárgyalás óriási botrányba fulladt.
2022. október 30., 06:33
Legkevesebb száznegyvenkilenc ember meghalt, másik százötven pedig megsérült szombaton a dél-koreai főváros, Szöul központjában a halloween-ünnepségek idején az egyik szűk utcán kitört lökdösődésben.
2022. október 29., 21:59
Egy meg nem nevezett híresség felbukkanására lökdösődni kezdtek az emberek a halloween üneplésekor Szöulban.
2022. október 29., 21:27
Oroszország közölte szombaton, hogy a korszerűsített amerikai B61 harcászati atomfegyverek gyorsított felvonultatása az európai NATO-támaszpontokra alacsonyabbra teszi a nukleáris küszöböt, és ezzel Oroszország is számolni fog a katonai tervezésben.
2022. október 29., 19:11
Ukrajna ismét masszív dróntámadást hajtott végre az orosz hadiflotta ellen ellen Szevasztopolban, megrongálva egy hadihajót – írja a BBC orosz források nyomán. Ukrajna egyelőre nem nyilatkozott.
2022. október 29., 18:33
„Miért kéne Munkácsnál vagy a magyar-ukrán határnál megállni, miért ne lehetne ebből világháború?” – ez hangzik el abban a műsorban, amelynek felvétele a Twitteren kering.
2022. október 29., 18:07
Az orosz védelmi minisztérium közleményben jelentette be, hogy felfüggeszti a gabonaszállításokat Nagy-Britanniának az orosz hadiflotta elleni dróntámádasában való állítólagos részvétele miatt.
2022. október 29., 17:54
Oroszország hazudik – közölte a brit védelmi minisztérium arra az állításra, hogy ők robbantották volna fel az Északi Áramlatot.
2022. október 29., 16:34
Nem biztos, hogy Vlagyimir Putyin megéli az Ukrajna ellen indított véres háborúja végét, miután az orosz csapatok csak szenvednek a keleti fronton – közölte Kirilo Budanov, az ukrán hírszerzés feje. Szerinte Oroszországon belül „aktív tárgyalások” folynak arról, hogyan lehetne Putyint lecserélni, aki egyre gyengébbnek tűnik a szemükben.
2022. október 29., 15:30
Szombat az utcai zavargások utolsó napja – figyelmeztette a rendszer ellen tiltakozókat a nagy hatalmú iráni Forradalmi Gárda vezetője, Hosszein Szalámi tábornok.
2022. október 29., 15:10
Az orosz védelmi minisztérium szerint Ukrajna és Nagy-Britannia áll a Krím félszigetnél az orosz fekete-tengeri flotta ellen szombaton végrehajtott dróntámadás mögött.
2022. október 29., 14:40
November 11-én újraindítja a Budapest és Sanghaj közötti járatot a China Eastern Airlines – írta Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán.
2022. október 29., 14:36
Több mint 17 milliárd euró (mintegy 7 ezermilliárd forint) orosz vagyon került zár alá az Európai Unió által elrendelt szankciók következtében – tudatta szombaton Didier Reynders igazságügyi biztos.
2022. október 29., 14:10
Az orosz védelmi minisztérium szombaton a brit haditengerészet egyik egységének képviselőit vádolta meg az Északi Áramlat földgázvezetékek ellen elkövetett robbantással.
2022. október 29., 13:40
Akár négymillió embert érinthetnek az áramkimaradások.
2022. október 29., 12:29
17 milliárd eurónyi vagyont zároltak eddig Európában.
2022. október 29., 12:01
Legalábbis ezt állítja Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség ügyvezető igazgatója.
2022. október 29., 11:25
Irán készen áll közvetlenül megvitatni Ukrajnával az Oroszország által használt iráni drónok kérdését – jelentette ki Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter.
2022. október 29., 11:08
A Westinghouse Electric amerikai vállalat fogja megépíteni Lengyelország első atomerőművét – jelentette be a hivatalos döntést pénteken a Twitteren Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.