Legalább két ember meghalt, tizentöt ember súlyosan megsérült abban a gázolásban, amely hétfőn történt a németországi Mannheimban.
Donald Trump döntéseinek a hatására összefogtak az európai vezetők, és elkezdték kidolgozni a kontinens felfegyverezésének a tervét.
Zajlanak az események a múlt pénteki, botrányos véget ért Trump-Zelenszkij találkozó után. Amíg Amerika közölte, hogy nem kíván Ukrajnával alkut kötni, addig Európa vezetői szövetséget kötöttek a háborúban álló ország megsegítésére. Utóbbi kapcsán Orbán Viktor sem maradt szótlan.
Bár Zelenszkij pénteki találkozója az amerikai elnökkel botrányosra sikeredett, ám úgy tűnik, a világ vezetői közül továbbra is sokan nyitottak a béke előmozdítására.
Bár az ukrán elnök azért utazott Washingtonba, hogy kétoldalú megbeszélést folytasson Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével az ukrajnai háború befejezésének lehetőségeiről, ám a tárgyalás óriási botrányba fulladt.
2022. október 30., 20:23
Andrej Babis volt kormányfő és az ellenzéki ANO mozgalom elnöke vasárnap bejelentette, hogy indulni fog a januári csehországi államfőválasztáson.
2022. október 30., 20:12
Ukrajnának szánt fegyverek, egyebek között gépkarabélyok kerülhettek finn bűnözők kezébe a helsinki rendőrség tudomása szerint, mondta el Christer Ahlgren, a finn Nemzeti Nyomozóiroda főnyomozója az Yle helyi rádióadónak vasárnap.
2022. október 30., 19:12
Tízezrek tüntettek vasárnap délután Prágában Ukrajna mellett, a félelem és a gyűlölet ellen. A Csehország a félelem ellen. Megbirkózunk vele!, jelszó alatt megrendezett nagygyűlést a Millió pillanat a demokráciáért elnevezésű polgári mozgalom kezdeményezte.
2022. október 30., 18:13
Őrtüzeket gyújtottak vasárnap este Székelyföld megannyi településén az autonómiaigény újbóli kinyilvánítására.
2022. október 30., 18:01
Több oktatási intézmény is így döntött Dél-Afrikában.
2022. október 30., 17:40
Meghalt Darren Henley Peligro, a Dead Kennedys dobosa.
2022. október 30., 17:25
Leszakadt egy függőhíd vasárnap az indai Gudzsarát államban, és több százan estek az alatta lévő folyóba, közölték tisztségviselők.
2022. október 30., 15:59
Megpróbált felgyújtani egy bevándorlási hivatalt, majd öngyilkos lett vasárnap egy férfi Angliában.
2022. október 30., 15:42
Az orosz vezetés, köztük Vlagyimir Putyin elnök továbbra is kész tárgyalni Ukrajnáról, a békéről, de a Nyugat veszélyes játékot űz az atomfegyverek kérdésében, jelentette ki az orosz külügyminiszter vasárnap.
2022. október 30., 15:24
Százötvenháromra nőtt a Szöul központjában szombaton tartott halloweeni ünnepségek halálos áldozatainak száma, miközben a sérültek száma elérte a százharminchármat.
2022. október 30., 14:21
Kínában Csen Jihszint nevezték ki a hírszerzésért és kémelhárításért felelős állambiztonsági miniszternek, a rendőrség, a jogi ügyek és a titkosszolgálat felügyeletére előléptetett Csen Vencsing helyére, került fel az Országos Népi Gyűlés, a parlament honlapjára vasárnap.
2022. október 30., 13:45
Brazíliában vasárnap tartják az általános választások második fordulóját. Az ország polgárainak a leendő államfőről és 12 kormányzójelöltjéről kell dönteniük.
2022. október 30., 12:57
Joe Biden szerint felháborító az oroszok lépése.
2022. október 30., 12:32
A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján nincs magyar állampolgár sem az áldozatok, sem a sérültek között, ahogy segítségkérés sem érkezett a Szöuli Magyar Nagykövetségre – tájékoztatta Paczolay Máté külügyi szóvivő az MTI-t vasárnap.
2022. október 30., 11:31
Az Európai Unió felszólította Oroszországot, hogy vizsgálja felül az ukrán gabonaexportról szóló megállapodásban való részvételének felfüggesztését.
2022. október 30., 10:59
Egy palesztin merénylő agyonlőtt egy izraeli férfit, és négy másik embert megsebesített szombat este Ciszjordániában, Hebron város szomszédságában. A merénylőt az izraeli biztonságiak lelőtték – jelentette a helyi média.
2022. október 30., 09:28
A közjóléti szolgáltató központok papíron adminisztratív ügyeket intéznek, de egy spanyol jogvédő szervezet szerint a kínai állam ezekkel inkább a kínai diaszpórákat tartaná ideológiailag az ellenőrzése alatt. Ha kell, haza is kényszerítik azokat, akik kritikát fogalmaznak meg az államhatalommal szemben. A Belügyminisztérium azt állítja, Magyarországon nem működnek kínai rendőrőrsök, közben külföldön már több országban vizsgálódnak.
2022. október 30., 08:15
Százra nőtt a szomáliai fővárosban szombaton végrehajtott két pokolgéprobbantás halálos áldozatainak száma, további háromszázan megsérültek.