Titkos kínai állami szolgáltató központ Budapesten

A közjóléti szolgáltató központok papíron adminisztratív ügyeket intéznek, de egy spanyol jogvédő szervezet szerint a kínai állam ezekkel inkább a kínai diaszpórákat tartaná ideológiailag az ellenőrzése alatt. Ha kell, haza is kényszerítik azokat, akik kritikát fogalmaznak meg az államhatalommal szemben. A Belügyminisztérium azt állítja, Magyarországon nem működnek kínai rendőrőrsök, közben külföldön már több országban vizsgálódnak.

2022. október 30., 09:28

Szerző:

Egy Magyarországon élő kínai házaspárnak 2019-ben iratokat kellett megújítania. Ehhez viszont nem nagyon akartak volna visszautazni Kínába, meg akarták spórolni a pénzt és az időt is. Ekkor találtak rá Csintien (Qingtian) megye tengerentúli rendőrségi szolgáltató központjára itt, Budapesten, ahol előbb „melegen fogadták őket”, majd felvették a kapcsolatot az anyaországgal, és a probléma pikk-pakk megoldódott. Erről írt legalábbis akkoriban – egy eléggé propagandaszagú bejegyzésben – egy kínai portál. Az oldal szerint ezt a bizonyos szolgáltató központot, vagyis „közjóléti szervezetet” 2018-ban hozták létre Józsefvárosban, és ingyenesen nyújt segítséget a Magyarországon élő qingtiani származású embereknek elintézni a különféle papírügyeket, mondjuk megújítani a jogosítványt vagy a személyit – írja a Telex.

„Szolgáltató központ” alias titkos rendőrségi központ

Nem csak Magyarországon vannak ilyen központok: a spanyol Safeguard Defenders jogvédő szervezet szerint húsz másik országban is létrehoztak ilyeneket, összesen ötvennégyet. Van belőle például Csehországban, Franciaországban, Spanyolországban, Kanadában, New Yorkban, Angliában vagy épp Nigériában is.

A szervezet gyanúja szerint viszont ezek a központok inkább csak a felszínen intézik az adminisztratív ügyeket, a nagykövetségekhez például nincs közük, az irodák közvetlenül a megyei biztonsági erőkhöz kapcsolódnak. Szerintük valójában pedig inkább információkat gyűjtenek, és „meggyőzési műveletekkel”, vagyis zsarolással kényszerítik vissza Kínába azokat, akik kritikusak a Kínai Kommunista Párttal és a rezsimmel szemben. Ugyanakkor már a jelentéssel szemben is megjelentek fenntartások.

A józsefvárosi kínai piac egyik oldalában, a Golgota úton áll egy kétemeletes sárga épület. Itt működik (vagy működött) Qingtian megye tengerentúli rendőrségi szolgáltató központja. Ezt pedig egy kék tábla jól láthatóan jelezte is a bejárat felett és az ablakban – egészen néhány nappal ezelőttig, amíg Tompos Márton, a Momentum országgyűlési képviselője nem kezdett el posztolni a helyről.

A kék tábláknak ezután hirtelen lába kelt, ma már csak a helyük látszódik. Csak a piros szöveg maradt meg, amin ez áll: Magyarországon élő qingtianiak egyesülete. 

Hogy a gyakorlatban hogyan is nézhet ki a külföldön operáló kínai „rendőrőrs”, arról egy spanyolországi férfi beszámolója ad képet: az illető – akit egyébként hivatalosan környezetszennyezéssel kapcsolatos ügyben körözött Kína – bement egy ilyen irodába, ahol azt láthatta egy videón, hogy a túloldalon, Kínában egy rendőr kíséretében jelentkezik be egy családtagja, aki aztán a hazatérésről győzködi.

A kínai hatóságok maguk is elismerik, hogy a bűnüldöző szervek hatékonyan tudják hazatérésre bírni a gyanúsítottakat, jogvédő szervezetek szerint azonban ez az eszköz valójában a kínai állam gondolatrendőrségeként is szolgál, és kontroll alatt tartja a külföldi kínai közösségeket.

Az ügyben a Telex kérdéseket küldött a Belügyminisztériumnak, akik először azt válaszolták, „Magyarország területén nem működnek kínai rendőrőrsök”. Mivel a spanyol szervezet átfogó jelentése rendőrségi szolgáltató központokat – vagyis angolul „police overseas service stationöket” –, emleget, így eszerint pontosított újabb kérdéseikre a belügy előbb azt írta, „az ebben a témakörben korábban adott válaszunkat fenntartjuk”.

Mindeközben Torontóban, New Yorkban vizsgálatok kezdődtek, hogy kiderítsék a központok valódi célját és feladatkörét.

(Kiemelt képünk forrása: Facebook)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.