Legalább két ember meghalt, tizentöt ember súlyosan megsérült abban a gázolásban, amely hétfőn történt a németországi Mannheimban.
Donald Trump döntéseinek a hatására összefogtak az európai vezetők, és elkezdték kidolgozni a kontinens felfegyverezésének a tervét.
Zajlanak az események a múlt pénteki, botrányos véget ért Trump-Zelenszkij találkozó után. Amíg Amerika közölte, hogy nem kíván Ukrajnával alkut kötni, addig Európa vezetői szövetséget kötöttek a háborúban álló ország megsegítésére. Utóbbi kapcsán Orbán Viktor sem maradt szótlan.
Bár Zelenszkij pénteki találkozója az amerikai elnökkel botrányosra sikeredett, ám úgy tűnik, a világ vezetői közül továbbra is sokan nyitottak a béke előmozdítására.
Bár az ukrán elnök azért utazott Washingtonba, hogy kétoldalú megbeszélést folytasson Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével az ukrajnai háború befejezésének lehetőségeiről, ám a tárgyalás óriási botrányba fulladt.
2022. november 2., 07:17
Házi készítésű alkohol fogyasztása egy hét alatt húsz ember halálát okozta Ecuadorban - közölte az egészségügyi miniszter - helyi idő szerint - kedden.
2022. november 2., 07:08
Szélsjőbboldali koalíciós partnerei segítségével a 2021-ben távozó kormányfő újra kormánykoalíció élére kerülhet.
2022. november 1., 21:37
Brazília leköszönő elnöke, Jair Bolsonaro először szólalt meg vasárnapi veresége óta. Nyilatkozatában többek között köszönötetet mondott a szavazóknak, valamint egyszer sem semlítette meg riválisát, Lula da Silvát.
2022. november 1., 21:11
Megkezdődött a lakosság evakuálása Herszon megyében, a Dnyeper bal partján 15 kilométeres sávban, a három napig tartó kitelepítés akár 70 ezer embert is érinthet – jelentette ki Vlagyimir Szaldo, a régió megbízott kormányzója a Szolovjov Live médiacsatorna keddi adásában.
2022. november 1., 19:28
Maia Sandu moldovai államfő szerint országa drámai energiaválsággal küzd, félő, hogy áram és gáz nélkül marad a télen. Az ellátással már most is gondok vannak, és immár minden nap kihívást jelent az ország energiaszükségletének biztosítása.
2022. november 1., 18:34
Délután is rendkívül magas részvételi arányt, 47,5 százalékot mértek a keddi izraeli parlamenti választásokon – közölte a helyi média.
2022. november 1., 18:27
Az orosz hírszerző szolgálatok olyan információkat kaptak, amelyek arra utalnak, hogy brit haditengerészeti tanácsadók részesei voltak az Északi Áramlat elleni robbantásoknak. A brit miniszterelnök szóvivője szerint ez csak egy próbálkozás az oroszok részéről, hogy eltereljék a figyelmet az ukrajnai helyzetről.
2022. november 1., 17:48
Ketten életüket vesztették kedden egy helikopter-balesetben Norvégiában, a pilótát súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítani – közölte az ország középső részén található Trondelag régió rendőrsége a Twitteren.
2022. november 1., 17:23
Szándékos testi sértés és emberölés vádjával letartóztattak Törökországban nyolc embert az október közepi halálos bányaszerencsétlenség ügyében - jelentette kedden a Hürriyet török napilap internetes oldalán.
2022. november 1., 16:30
Az Oroszország által Ukrajna ellen bevetett, Irántól vásárolt Sahíd-136 típusú önmegsemmisítő drónok közül az ukrán erők eddig már több mint háromszázat lőttek le, ebből csupán a múlt éjszaka hatot – közölte Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.
2022. november 1., 16:11
Készenlétbe helyezték a szerb hadsereget, valamint növelték a harckészültséget, hogy a katonaság minden esetleges feladatra azonnal válaszolni tudjon – közölte Milos Vucevic szerb védelmi miniszter kedden.
2022. november 1., 15:49
„Képzési központot, illetve az európai viták és párbeszéd megújítását célzó fórumot hívott életre a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Brüsszelben” – írta az intézmény közleményében. Az MCC Brüsszel november 15-én nyitja meg kapuit egy szakmai konferenciával.
2022. november 1., 15:12
Az oroszországi részleges mozgósítás keretében besorozott 300 ezer katonából 87 ezret vezényeltek eddig a harci övezetbe – közölte Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy keddi online parancsnoki tanácskozáson.
2022. november 1., 14:46
A finn miniszterelnök, Sanna Marin kijelentette, hogy fontos lenne, ha Magyarország és Törökország minél előbb ratifikálná a svéd és finn NATO-csatlakozási kérelmet.
2022. november 1., 14:26
Lelőtték a Migos együttes egyik tagját, a 28 éves Kirsnik „Takeoff” Khari Ball-t Houstonban.
2022. november 1., 13:59
Peszkov orosz elnöki szóvivő arra figyelmeztet, hogy a gabonaszállítás Oroszország részvétele nélkül aligha lehetséges és egyre kockázatosabbá válik.
2022. november 1., 13:42
Bolsonaro hívei nem ismerik el a vereséget, teherautókból blokádokat hoztak létre, több autópályán akadályozzák a forgalmat.
2022. november 1., 12:43
Benito Mussolini fasiszta diktátor katonai egyenruháját, szeretett motorkerékpárját, egy vasbölcsőt és egy kísérteties hálószobatükröt bemutató Villa Carpena egyértelműen egy olyan múzeum, amely nem riad vissza a történelem sötét oldalától.