Kreml figyelmeztet: Oroszország nélkül kockázatos a gabonaszállítás

Peszkov orosz elnöki szóvivő arra figyelmeztet, hogy a gabonaszállítás Oroszország részvétele nélkül aligha lehetséges és egyre kockázatosabbá válik. 

2022. november 1., 13:59

Szerző:

Dmitrij Peszkov Kijevet tette felelőssé amiatt, hogy az egyezmény veszélybe került – írja a Népszava. „Olyan körülmények között, amikor Oroszország kijelenti, hogy a hajózás biztonságát lehetetlen szavatolni a kijelölt területeken, egy ilyen üzlet természetesen aligha megvalósítható, megváltozik a jellege, sokkal kockázatosabbá, veszélyesebbé és garanciamentessé válik” – mondta Peszkov. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Oroszország felfüggesztette a gabonaszállítást a Fekete-tengeren keresztül.

Oroszország azt ígéri, saját költségén szállít a rászorulóknak

Dmitrij Peszkov állítása szerint Oroszország a gabonaegyezményből való kilépés után is támogatni fogja a legszegényebb országokat, amire konkrét intézkedéseket fog kidolgozni. Emlékeztett rá, hogy a megállapodás alapján elszállított ukrán gabonának csak egy jelentéktelen hányada jutott el a nevezett államokba, a nagy része pedig Európában maradt. Megígérte hogy az orosz fél a kieső mennyiségeket saját költségén kompenzálja és felidézte, hogy Dmitrij Patrusev orosz mezőgazdasági miniszter szombaton közölte: Oroszország készen áll arra, hogy a következő négy hónapban akár félmillió tonna gabonát ingyen szállítson a legszegényebb országoknak.

Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes, elnöki közel-keleti és afrikai különmegbízott kétfőn közölte, hogy Moszkva kapcsolatban áll számos ország, köztük az afrikai államok vezetésével, amelyeknek támogatásra van szükségük az élelmiszer- és műtrágyaellátásban. A diplomata is azt hangoztatta, hogy Oroszország a gabonaegyezményben való részvételének felfüggesztése után is támogatni fogja a rászorulókat.

A júliusban megkötött gabonaszállítási egyezmény keretében 397 hajón több mint 9 millió tonna gabona hagyhatta el biztonságban az ukrajnai kikötőket, aminek hatására csökkentek a élelmiszerárak a világpiacon. A megállapodás november végén járna le, de Moszkva a szombaton Szevasztopol térségében végrehajtott ukrán támadásra hivatkozva függesztette a részvételét benne.

Az orosz védelmi minisztérium vasárnap arról tett bejelentést, hogy az orosz fekete-tengeri flottát szombaton megtámadó drónoknak legalább az egyikét a megállapodás alapján megnyitott gabonaszállító folyosó területéről, egy ukrán vagy nyugati használatban lévő civil hajóról indíthatták el.

(Kiemelt képünk: A 26 ezer tonna ukrán kukoricával Tripoliba tartó, Sierra Leonéban bejegyzett Razoni teherhajóhoz érkeznek ellenőrök az isztambuli kikötőben. MTI/EPA/Erdem Sahin)

Letette az orosz állampolgársági esküt, és megkapta új személyi igazolványát Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási programját leleplező, Oroszországba menekült amerikai informatikus – jelentette ki a férfi ügyvédje, Anatolij Kucserena pénteken a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.