Blokádokat emeltek a Bolsonaro-párti kamionosok szerte Brazíliában

Bolsonaro hívei nem ismerik el a vereséget, teherautókból blokádokat hoztak létre, több autópályán akadályozzák a forgalmat.

2022. november 1., 13:42

Szerző:

Több mint egy nappal azután, hogy a brazil elnökválasztáson hivatalosan is kihirdették Luiz Inacio Lula da Silva győzelmét, Jair Bolsonaro hivatalban lévő elnök még nem ismerte el nyilvánosan a vereségét – írja a CNN. A késlekedés miatt sokan attól tartanak, hogy a leköszönő elnök nem működik majd együtt a hatalomátadás során. Ezt támasztja alá az is, hogy az országban több helyen is blokádokat emeltek a hívei. Jair Bolsonaro a választás előtt többször is utalt arra, hogy csak akkor ismeri el a választási eredményt, ha nyer.

Bolsonaro nem ad hírt magáról

„Bárhol máshol a világon a vesztes elnök mostanra már felhívott volna és beismerte volna a vereséget” – mondta Lula da Silva. Hozzátette, emiatt részben boldog, részben aggódik. „Még mindig nem hívott, nem tudom, hogy fog-e, és nem tudom, hogy átengedi-e a hatalmat” – fogalmazott. Szakértők úgy vélik, a leköszönő elnök ugyanakkor már nem tud mit tenni, a választások eredményét ugyanis a bíróság hivatalosan is kihirdette.

Vasárnap este óta a Bolsonaro-párti teherautó-sofőrök több autópályát is lezártak, és azóta is jelentős késéseket fennakadásokat okoznak az ország legalább 19 államában. Az eddigi útlezárások Sao Paulo, Rio de Janeiro, Bahia, Minas Gerais és Amazonas államokat érintik. 

 

A CNN szerint a blokádok a Sao Paulo-i nemzetközi repülőtérre való kijutást is gátolják. Néhányan emiatt kiszálltak a reptérre tartó taxijukból és gyalog indultak a terminálok felé. A járatok is késnek, mert a pilóták és a személyzet sem jut ki a reptérre. Jair Bolsonaro fia, Flavio Bolsonaro szenátor közben hétfő délután a Twitteren köszönetet mondott apja támogatóinak, és felszólította őket, hogy ne adják fel.

A legfelsőbb bíróság később elrendelte az összes közút és autópálya szabaddá tételét.

(Kiemelt képünk: a teherautó blokád via Twitter)