Zajlanak az események a múlt pénteki, botrányos véget ért Trump-Zelenszkij találkozó után. Amíg Amerika közölte, hogy nem kíván Ukrajnával alkut kötni, addig Európa vezetői szövetséget kötöttek a háborúban álló ország megsegítésére. Utóbbi kapcsán Orbán Viktor sem maradt szótlan.
Bár Zelenszkij pénteki találkozója az amerikai elnökkel botrányosra sikeredett, ám úgy tűnik, a világ vezetői közül továbbra is sokan nyitottak a béke előmozdítására.
Bár az ukrán elnök azért utazott Washingtonba, hogy kétoldalú megbeszélést folytasson Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével az ukrajnai háború befejezésének lehetőségeiről, ám a tárgyalás óriási botrányba fulladt.
Közeledik a nyár, ez pedig azt jelenti, hogy hamarosan ezt a nagyvárost is ellepik a turisták, azonban idén már jóval több adót kell majd a nyaralóknak fizetniük, mint korábban.
Ferenc pápa még mindig kórházban van, most a Vatikán arról közölt információkat, mikor engedhetik ki az egyházfőt.
2022. november 6., 15:04
Kijev felkészült a legrosszabb forgatókönyvre, miszerint végleg elmegy az áram a fővárosból. Ha ez megtörténik, akkor a város mintegy hárommilió megmaradt lakosát evakuálja.
2022. november 6., 14:23
Horvátországban a koronavírus okozta megbetegedés volt a leggyakoribb halálozási ok 2021-ben – írta a Jutarnji List című horvát napilap vasárnap a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) adataira hivatkozva.
2022. november 6., 13:20
Lelőtt három rendőrt, majd egy bajtársát is délkeleten, egy rendőrős előtt.
2022. november 6., 11:23
Éppen landolni készült, de a rossz időjárás miatt ez csak a tóban sikerült. A fedélzeten 49 ember volt, sorsuk egyelőre ismeretlen.
2022. november 6., 10:23
Grúzia nemzeti összterméke óriási mértékben növekedett, főként az oda települő oroszok és tartalékaik fűtötték fel a gazdaságot, így a kaukázusi ország a háború valódi nyertesévé vált.
2022. november 6., 09:35
Több mint 4,62 millió embert érintett a Fülöp-szigeteken a dél-kelet-ázsiai országra lecsapó Nalgae trópusi vihar - derült ki a helyi katasztrófavédelem vasárnapi beszámolójából.
2022. november 6., 08:53
Olaszország engedélyezte, hogy vasárnap kora reggel egy humanitárius mentőhajó 179 földközi-tengeri menekülttel a fedélzetén befusson egy szicíliai kikötőbe, és megkezdje a kiskorúak partra szállítását, miközben elutasította három másik, további 900 embert szállító hajó biztonságos kikötésre vonatkozó kérését a közeli vizeken.
2022. november 6., 08:05
A csupán 18 éven felülieknek javasolt performansz egy varsói tüntetésen történt, és a nyugalom megzavarására is feltétlenül alkalmas.
2022. november 5., 21:47
A Koszovó északi részén élő szerb kisebbség tagjai úgy döntöttek szombaton, hogy kivonulnak a koszovói állam intézményeiből, tiltakozásul amiatt, hogy a pristinai hatóságok elrendelték a Szerbia által kiadott rendszámtáblák koszovóira történő cseréjét.
2022. november 5., 21:18
Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) által bejelentett újabb ukrajnai katonai segély tükrözi a háború fejleményeiből fakadó ukrán szükségleteket – jelentette ki John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője egy sajtóbeszélgetésen.
2022. november 5., 20:30
Harminckét tonna kannabisztermést foglalt le a spanyol rendőrség, a testület szombati bejelentése szerint az elkobzott drog mennyisége világrekordnak számít.
2022. november 5., 19:59
Nem tetszettek az orosz elnök kijelentései, Bogdan Aurescu tárcája közleményben reagált arra a felvetésre, hogy Romániának területi követelései lennének Ukrajnával szemben.
2022. november 5., 18:47
Kilenc napig éltek instant kávén azok a bányászok, akik egy bánya mélyén rekedtek Dél-Koreaában. A vizet a mennyezetről szerezték hozzá.
2022. november 5., 18:11
Észak-Korea szombaton kilőtt négy rövid hatótávolságú rakétát a Sárga-tengerre, válaszul a héten tartott közös dél-koreai-amerikai hadgyakorlatra.
2022. november 5., 17:28
Irán első alkalommal ismerte be szombaton, hogy szállított pilóta nélküli repülőgépeket Oroszországnak, de hangsúlyozta, hogy ez az Ukrajna elleni háború előtt történt, amelyben Moszkva – ukrán beszámolók szerint – erőművek és polgári infrastruktúra elleni támadásokra használta őket.
2022. november 5., 17:15
Lengyel aktivisták vicces performansszal tiltakoztak Magyaroszág külpolitikája ellen Magyarország varsói nagykövetsége előtt, amely során megkíséerelték kicibálni Orbán Viktort Putyin hátsó feléből.
2022. november 5., 15:58
Jordan Bardellát választotta meg új elnökének a francia szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés szombati kongresszusán. A szavazás eredményét a leköszönő elnök, Marine Le Pen jelentette be, aki az ellenzéki párt nemzetgyűlési frakcióvezetőjeként folytatja a politizálást.
2022. november 5., 15:12
Extra megálló közbeiktatásával és két órás rostokolás után szállt le célállomásán az a repülő, amelynek annyira tele lett a vécétartálya, hogy nem lehett azokat használni.