Irán beismerte, hogy szálított drónokat Oroszországnak

Irán első alkalommal ismerte be szombaton, hogy szállított pilóta nélküli repülőgépeket Oroszországnak, de hangsúlyozta, hogy ez az Ukrajna elleni háború előtt történt, amelyben Moszkva – ukrán beszámolók szerint – erőművek és polgári infrastruktúra elleni támadásokra használta őket.

2022. november 5., 17:28

Szerző:

Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter közölte, hogy „néhány” drónt szállítottak Oroszországnak, mielőtt az orosz erők február 24-én megtámadták Ukrajnát. A külügyminiszter tagadta, hogy Teherán továbbra is szállítana drónokat Moszkvának. 

„Egyes nyugati országok nagy hűhót csaptak amiatt, hogy Irán rakétákat és drónokat szállít Oroszországnak, hogy segítse az Ukrajna elleni háborúban – ebből a rakétákra vonatkozó hivatkozás teljességgel hamis” 

– idézte Amirabdollahiánt az IRNA hivatalos iráni hírügynökség. 

Ukrajna az elmúlt hetekben a polgári infrastruktúra – egyebek mellett erőművek és gátak – elleni dróntámadásról számolt be, amelyekben iráni gyártmányú, Sahíd-136 típusú drónokat vetettek be. 

Az IRNA szerint az iráni külügyminiszter közölte: Teherán és Kijev megállapodtak, hogy két héttel ezelőtt megvitatják az iráni drónok bevetését, de az ukránok nem jelentek meg a megbeszélt találkozón. 

„Megállapodtunk az ukrán külügyminiszterrel, hogy eljuttatják hozzánk azokat a dokumentumokat, amelyek szerint Oroszország iráni drónokat használt Ukrajnában” – mondta Amirabdollahián, aki szerint az ukrán küldöttség az utolsó pillanatban lemondta a találkozót. 

Az iráni külügyminiszter megerősítette, hogy Teherán „nem nézi közömbösen”, ha bebizonyosodik, hogy iráni drónokat vetettek be az ukrajnai háborúban. 

Az Európai Unió a múlt hónapban újabb szankciókkal sújtotta Iránt az Oroszországot segítő drónszállítások miatt, Nagy-Britannia pedig három iráni katonai vezető és egy fegyvergyártó ellen rendelt el büntetőintézkedéseket, amiért drónokat szállítottak Oroszországnak ukrajnai polgári személyek és infrastruktúrák elleni bevetésekhez.

(Kiemelt képünk: Mentőalakulatok dolgoznak egy orosz dróntámadát követően Kijevben, 2022. október 18-án. Fotó: Metin Aktas/Anadolu  Agency/AFP)