A koronavírus volt a leggyakoribb halálozási ok tavaly Horvátországban

Horvátországban a koronavírus okozta megbetegedés volt a leggyakoribb halálozási ok 2021-ben – írta a Jutarnji List című horvát napilap vasárnap a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) adataira hivatkozva.

2022. november 6., 14:23

Szerző:

Hozzátették: az elmúlt ötven évben először fordult elő, hogy egy járvány okozta a legtöbb elhalálozást az országban. A koronavírust a szívbetegség, az agyi érbetegség, a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a daganatos megbetegedés követte.

Miroslav Venus járványügyi szakember a lapnak elmondta: a jelentés csak megerősíti azt, amiről a kezdetektől fogva beszéltek, hogy a Covid-19 súlyos betegség és halálos is.

„Az elhunytak többsége kísérőbetegségekkel is rendelkezett, leginkább a vezető betegségek csoportjából” – hangsúlyozta.

Mint mondta, figyelemmel kell kísérni az úgynevezett hosszú lefolyású Covid következményeit is, hogy az milyen hatással lesz a lakosságra és a jövőbeni halálozási adatokra.

A HZJZ adatai szerint tavaly 62 712-en hunytak el az országban, 5689-cel többen, mint egy évvel korábban, és a legtöbben a második világháború óta. Ez 20 százalékkal több, mint a 2015-től 2019-ig tartó időszakban átlagban.

Venus kiemelte: 2021-ben a koronavírus-fertőzés szövődményeiben 8557-en hunytak el, idén október végéig ez a szám 4594 volt, annak ellenére, hogy a fertőzöttek száma továbbra is magas.

„Ezek az adatok emlékeztetőül kell szolgáljanak főleg az idősebb korosztály és a gyengébb immunrendszerűek számára, hogy továbbra is fel kell venni a koronavírus elleni oltást” – mondta.

(Kiemelt kép: Villamoson utazók Zágráb belvárosában 2021. január 29-én. Fotó: DENIS LOVROVIC / AFP)