Koszovóban is nő a feszültség

A Koszovó északi részén élő szerb kisebbség tagjai úgy döntöttek szombaton, hogy kivonulnak a koszovói állam intézményeiből, tiltakozásul amiatt, hogy a pristinai hatóságok elrendelték a Szerbia által kiadott rendszámtáblák koszovóira történő cseréjét.

2022. november 5., 21:47

Szerző:

„Úgy döntöttünk, hogy kivonulunk a parlamentből, a kormányból és a négy északi város vezetésében betöltött tisztségünkből” – jelentette be Goran Rakic, a Koszovó északi részén élő szerbek legnagyobb pártjának, a Szerb Listának a vezetője, a pristinai kormány közigazgatási és helyi önkormányzati minisztere. 

Az ötvenezres lélekszámú észak-koszovói szerb kisebbség képviselői minden intézményből kivonulnak, így a rendőrségből és a bíróságokból is 

– hangsúlyozta Rakic. 

Az észak-koszovói szerbek képviselőinek Zvecanban tartott tanácskozása után Goran Rakic közölte, hogy valamennyi köszszolgálati tisztséget betöltő észak-koszovói szerb le fog mondani, és ő is távozik a miniszteri tisztségből. 

Goran Rakic szerint ez a döntés mindaddig életben marad, „amíg Pristina nem kezdi el tiszteletben tartani a nemzetközi jogot és a Brüsszelben megkötött megállapodásokat”. 

A koszovói hatóságoknak vissza kell vonniuk a rendszámtáblákra vonatkozó döntést, és lehetővé kell tennie a Szerb Önkormányzatok Szövetségének létrehozását – tette hozzá a koszovói szerb vezető. 

Albin Kurti koszovói miniszterelnök felszólította a szerbeket, hogy ne bojkottálják a koszovói intézményeket és ne vonuljanak ki belőlük. 

„Ezek mindnyájunkat szolgálnak, önök közül mindenkit. Ne legyenek politikai manipulációk vagy geopolitikai játékok áldozatai” 

– írta Facebook-oldalán a kormányfő. 

Blerim Vela, Vjosa Osmani koszovói elnök kabinetfőnöke Twitter-üzenetében Belgrádot vádolta meg azzal, hogy „arra kényszeríti és serkenti a koszovói szerbeket, hogy hagyjanak fel a koszovói intézményekben végzett munkájukkal”. 

Ana Brnabic szerb miniszterelnök közölte: „kormánya a bátor és büszke koszovói embereink mellett áll”. 

Mintegy tízezer koszovói szerbnek kell kicserélnie a Szerbia által az 1990-es években kiadott rendszámtábláját a Koszovói Köztársaságban kiadottra egy november 1-én életbe lépett pristinai rendelet szerint, amely előírja a járművek elkobzását is, amennyiben a csere 2023. április 21-ig nem történik meg. 

Júliusban már megpróbálták érvényesíteni a rendszámtábla-cserére vonatkozó rendeletet. A döntés nagy feszültségeket váltott ki, naponta tüntettek ellene, a tüntetők megakadályozták a gépkocsiforgalmat a két északi határátkelőn. 

Az Egyesült Államok és az Európai Unió sürgette Kurtit, hogy további tíz hónappal halassza el a rendelet életbe lépését, de a miniszterelnök ezt elutasította. 

Belgrád és Pristina 2011-ben kezdett párbeszédet a kapcsolatok rendezéséről az Európai Unió közvetítésével, több mint egy évtizeddel a tizenhárom-ezer emberéletet követelő háború után. 2013-megszületett az úgynevezett brüsszeli megállapodás, amely előirányozta a Szerb Önkormányzatok Szövetségének létrehozását is.

(Kiemelt képünk: Koszovó, Montenegró Észak-Macedónia, Szerbia és az Európai Unió zászlói (balról balra) a Nyugat-Balkán csúcstalálkozón a német Külügyminisztériumban Berlinben 2022. október 21-én. Odd ANDERSEN / AFP)