Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2022. július 13., 18:57
Tüntetést hirdettek 18 órára a Parlament elé, ami a katatörvény-módosítás ellen szól, valamint a tegnapi tüntetésnek a folytatása. A rendezvény végén a tüntetők előbb a Nyugati térre, majd az Oktogonra és a Lendvai utcához vonult. Ezt követően a Blaha Lujza tér és Astoria érintésével pedig átsétáltak Budára.
2022. július 13., 18:13
Visszaéltek Karikó Katalin nevével és fényképével gombás megbetegedésekkel kapcsolatos szerek, készítmények reklámjában.
2022. július 13., 18:13
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint a kis benzinkutak júniusban már nem kapták meg a literenkénti 20 forintos támogatást, ami miatt még több benzinkút mehet csődbe, valamint a vidéki ellátás is bedőlhet.
2022. július 13., 17:26
Szerinte mindenki jól fog járni az új szabályozással.
2022. július 13., 16:50
A miniszter szerint a jelenlegi tüntetés-sorozat mögött Gyurcsány Ferenc és „ifjúsági tagozata”, a Momentum áll.
2022. július 13., 16:14
Utasítást adott a haderő készenlétének fokozására a honvédelmi miniszter szerdán.
2022. július 13., 16:10
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) is azt kéri, hogy a fő- és mellékállásban tevékenykedő egészségügyi szakdolgozók mentesüljenek a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) nem magánszemélyeknek történő számlázást tiltó szabálya alól.
2022. július 13., 15:52
Orbán Viktor kabinetvezetői értekezletet hívott össze szerdára a Karmelita kolostorba, amelynek a témája az energia-veszélyhelyzet volt. Ezután nem sokkal bejelentették, hogy Mit miért tesz a kormány? címmel rendkívüli kormányinfót tartanak szerda délután fél négykor.
2022. július 13., 15:12
Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke interjút adott az M1 Ma reggel című műsorában szerda reggel az új katatörvényről.
2022. július 13., 15:02
Az ügyvédi kamara szerint az új törvény nemcsak vállalkozások százezreit teheti tönkre, de sérti a jogbiztonság elvét is.
2022. július 13., 14:44
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) sajtóközleményben fejtette ki álláspontját az új katatörvényről, ami írásuk szerint az írók, költők, szerkesztők, illusztrátorok, könyvtervezők, grafikusok, tördelők, műfordítók többségét teheti tönkre.
2022. július 13., 13:36
Fennáll a veszélye, hogy Magyarország súlyosan és rendszerszerűen megsérti az Európai Unió alapját képező európai értékeket – állapította meg a jogállamiság magyarországi helyzetéről szerdán elfogadott jelentéstervezetében az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE).
2022. július 13., 13:31
Magyarországon az európai átlag feletti a földgáztározók töltöttsége – emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, az öt közép-európai külügyminiszter találkozóját követő sajtótájékoztatón.
2022. július 13., 13:03
Több ember ellen tettek feljelentést a rendőrök a keddi fővárosi demonstrációval összefüggésben.
2022. július 13., 13:02
Július második felétől augusztus közepéig tart legnagyobb állományú és legelterjedtebb nagyvadfajunk, az őz párzása. Ez az időszak különös figyelmet követel meg az autósoktól, mert ilyenkor ezek az állatok többet mozognak, mint az év más időszakaiban, közutakon is gyakrabban jelenhetnek meg, ami jelentősen fokozza a balesetveszélyt!
2022. július 13., 12:50
140-el több beteget ápolnak a kórházban, mint egy héttel ezelőtt.
2022. július 13., 12:20
Július első hetének összesített adatai szerint közel kétszeresére nőtt a kórházban kezelt koronavírus-fertőzöttek száma. A vírus lesben áll és ez már egy nagyobb, nyári hullám előszele? Mi várható az őszi és téli időszakban? Egyáltalán van-e okunk még tartani a fertőzéstől, és mennyire hihetünk a szakemberek előrejelzéseinek? Erre kerestük a választ.
2022. július 13., 12:14
A várható éhínségek miatt kialakuló újabb migrációs hullámok minden eddiginél nagyobb nyomás alá helyezhetik Európát – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, az öt közép-európai külügyminiszter találkozóját követő sajtótájékoztatón.