Parragh: az én lelkiismeretem tiszta

Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke interjút adott az M1 Ma reggel című műsorában szerda reggel az új katatörvényről.

2022. július 13., 15:12

Szerző:

Parragh elmondása szerint a munkavállalók 15 százaléka katás, amivel kikerülik azt a szabályozási rendszert, ami fönntartja az állam működését, ezen pedig változtatni akartak. A műsorvezető megkérdezte, hogy mekkora kár érte az államot emiatt, de Parragh szerint ez adótitok kategóriába tartozik, tehát erről nem illik, vagy nem szerencsés beszélni.

A róla szóló kritikákra azt mondta, hogy mosolyog az őt ért vádakon. Valamint kijelentette, hogy az ő lelkiismerete abszolút tiszta. Kifejtette, hogyha azt szeretnénk, hogy a kátyúk be legyenek foltozva, hogy legyen közigazgatás, egészségügy, akkor ennek a terheit a munkavállalóknak és a munkaadóknak kell megfizetnie, a kata pedig ezalól adott kibúvót.

(Kiemelt kép: Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszél a Széchenyi Kártya Program legújabb termékeirol tartott sajtótájékoztatón Budapesten 2022. június 20-án. Fotó: MTI/Soós Lajos)

 

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.