Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
2021. augusztus 2., 10:46
Elmondta a részleteket.
2021. augusztus 2., 10:44
155 fertőzöttet regisztráltak.
2021. augusztus 2., 09:57
Veszélyben a helyi turizmus, szennyvíz is kerülhetett a tóba.
2021. augusztus 2., 09:49
2500 milliárd forint EU támogatástól esünk el – hívta fel a figyelmet az MSZP közleménye.
2021. augusztus 2., 09:49
A publicista szerint cuki volt a pilóta pólója és a maszkja is.
2021. augusztus 2., 09:33
Ez tíz százalékkal magasabb az EU-s átlagnál.
2021. augusztus 2., 09:20
A miniszterelnök kitöltötte a nemzeti konzultációt.
2021. augusztus 2., 08:56
Lírai szavak az igazságügy-minisztertől.
2021. augusztus 2., 08:21
Nem a pólójával volt a baj.
2021. augusztus 2., 08:04
140 településen teljes vagy részleges áramkimaradás volt.
2021. augusztus 2., 08:00
Márványi Péter újságíró volt az, aki itthon elsők között írt a roma holokausztról. Interjú.
2021. augusztus 2., 06:21
Felfrissül az idő, eső is alig várható.
2021. augusztus 2., 06:11
Augusztus másodika a roma holokauszt nemzetközi emléknapja.
2021. augusztus 1., 20:29
Még mindig lehetnek viharok.
2021. augusztus 1., 19:44
A Forma-1 Magyar Nagydíj futamára egy szivárványzászlós pólóban érkezett.
2021. augusztus 1., 19:24
Egy szakaszon már szünetel a közlekedés.
2021. augusztus 1., 18:18
Apokaliptikus hangulat volt.
2021. augusztus 1., 18:04
Már nemzetközi szinten is foglalkoznak Deutsch Tamás posztjával.