Hatalmas vihar csapott le az M3-as autópályán

Apokaliptikus hangulat volt.

2021. augusztus 1., 18:18

Szerző:

A 168 egyik olvasója küldött nekünk fotókat és információkat arról, hogyan csapott le a vihar az M3-as autópályán. Azt írta, hogy Mátészalka környékén az M3-ason Budapest felé áll a víz az autópályán, és szó szerint ki kellett szállni, hogy a faágakat, amiket a szél odafújt elvegyék az útból, az egész pályatest tele volt ágakkal és törmelékkel az úttest.

Olvasónk szerint a megfontolt sofőrök lassan haladnak körülbelül 70-80 km/h sebességgel, és már az is nagy dolog, hogy van, ahol már 100-110-el lehet haladni ott, ahol gyengébben esik az eső. A máriapócsi kihajtónál 17:50-kor már nem esett.

 (Jármiban lecsapott a vihar 2021. augusztus 1-én. Fotó: Balogh Krisztina)

A 168 olvasója azt mondta, a vihar pillanatok alatt támadt fel, körülbelül öt perc alatt sötétbe borult az ég Jármiban: hatalmas villámok cikáztak, dörgött az ég, és orkánerejű szél támadt fel, apokaliptikus hangulat uralkodott.

Az alábbi videó még az M3-as előtti szakaszon készült.

(Kiemelt kép: Felhők gyülekeznek Jármi felett 2021. augusztus 1-áé. Fotó: Balogh Krisztina)