Holokauszt: mivel megtörtént, még elképzelni is nehéz

A kétmilliós európai roma lakosság 10-30 százalékának elpusztítása, ezt tette a Harmadik Birodalom mindössze pár év leforgása alatt. Nehéz felfogni, hogy pár generációval korábban csupán származásuk miatt elhurcoltak, megkínoztak és halálba küldtek ennyi embert. Belegondolni is hihetetlen, hogy ez nagyszüleink, dédszüleink korának valósága volt. A 168 augusztus másodikán – a roma holokauszt nemzetközi emléknapján – tematikus cikkekkel jelentkezik. 

„A holocaust elgondolása önmagában véve olyan roppant vállalkozás, olyan vállakat roskasztó szellemi feladat, hogy többnyire meghaladja a vele küszködők teherbíró képességét. Mivel megtörtént, még elképzelni is nehéz” – így írt Kertész Imre a holokausztra történő emlékezésről. Valóban, „vállakat roskasztó feladat” beszélni, írni, vagy akár csak gondolni arra a borzasztó, ipari szintre emelt tömeggyilkosságra, amit a második világháború alatt végzett a hitleri Németország. Mégis emlékeznünk kell, és emlékszünk is augusztus másodikán a pharrajimosra, vagyis a romák holokausztjára.

A pharrajimos jelentése elpusztítás, elnyeletés. Nem véletlenül, ugyanis 77 éve ezen a napon történt a cigányság történelmének legnagyobb etnikai tisztogatása. Augusztus 2-áról 3-ára virradóra felszámolták az auschwitzi cigány tábor maradékát, és egyetlen éjszaka alatt mintegy háromezer nőt, férfit és gyermeket gyilkoltak meg. Ezért határozott úgy 1972-ben a Cigány Világszövetség párizsi kongresszusa, hogy augusztus másodika lesz a holokauszt roma áldozatainak nemzetközi emléknapja. „A múlt megismerése nélkül nem tervezhetünk jövőt” – fogalmazott Daróczi Ágnes, a roma holokauszt kutatásának egyik kiemelkedő kutatója. 

A húszas években jelentek meg az első, faji alapon diszkrimináló törvények Németországban. Ezt követően, a harmincas évek elején már komoly hitleri politika lépett élete. Az SS követelte a cigányok és félcigányok sterilizálását. Kizárták őket a szakmai szervezetekből. A komolyabb lépést a nürnbergi fajtisztasági törvények 1935-ös elrendelése jelentette, ez nem csak a zsidók és németek közt, de a cigányok és németek közt is betiltotta a házasságot az „árja vér védelmének érdekében”. Szintén ekkor a zsidókat és a cigányokat „értéktelen életnek” minősítették, akiknek a kiirtása „támogatandó feladat” volt. Az ezt követő években első sorban a kényszermunka általi megsemmisítés és a cigány munkaerő rabszolgasorba való taszítása jellemezte.

Végül 1942. december 16-án megszületett a konkrét gyilkos rendelet. Ugyanis ezen a napon adta ki Heinrich Himmler az úgynevezett „Auschwitz-parancsot”. Ez ugyanazt jelentette a romák számára, mint amit a Wannseei konferencia a zsidók számára: a tömeges megsemmisítéshez vezető utat. A parancs értelmében már nem csupán kényszermunkára ítélték a cigányokat, hanem Auschwitz-Birkenau 2-E jelzésű „cigánylágerébe” történő szállításukat is elrendelték.

A haláltáborba 1943. február 26-án érkeztek meg az első emberek. Az ideérkező sok ezer romára ezután a szenvedés legváltozatosabb formái vártak. Ezeknek az egyik legszörnyűbb formája talán az orvosi kísérletek voltak. A cigányláger mellet volt található az SS kísérleti barlangja, ahol az náci „orvosok” emberkísérleteket végeztek. Például vegyszereket juttattak a nők nemi szervébe, hogy terméketlenné tegyék őket. Arra is kidolgoztak módszert, hogyan pusztítsák el a megfogant gyermekeket – több hazatérő túlélő nő fogyatékos gyermeket szült. 

A halál angyalaként emlegetett orvos, Josef Mengele zsidó és cigány ikerpárokkal kísérletezett. Volt, akiknek összevarrta a vénáit, mesterségesen sziámi ikrekké operálta őket. Sok gyereknek mérget fecskendezett a szervezetében, és megölte őket. Mengelét a szemszínnel kapcsolatos rendellenességek foglalkoztatták. Arra is volt példa, hogy a páciensei szemébe kék oldatot injekciózott be – azzal a tervvel, hogy megváltoztatja az írisz színét, de ezzel átmeneti vagy tartós vakságot okozott. A koncentrációs táborban született gyermekekre kivétel nélkül a halál várt – 371-en voltak.

Az auschwitzi cigányláger azonban csakúgy mint foglyai, nem volt hosszú életű. Miután kiválogatták a munkaképes rabokat és átszállították őket más táborokba ismét véres parancs érkezett. 1944. május 16-án ugyanis elrendelték a tábor maradékának a felszámolását. A táborprancsnok, Rudolf Höss tervéről azonban tudomást szereztek a foglyok és tervet eszeltek ki. Nem voltak hajlandóak birkamód a halálba vonulni. Amikor a tömeggyilkosság tervezett napján az SS megérkezett a táborhoz gongszóra megkezdték volna a foglyok kiterelését, de a barakkokból senki nem jött elő. Bementek a táborba, de ott különböző botokkal, szerszámokkal, kövekkel felfegyverzett rabok várták őket. Az SS soha nem látott dologgal találkozott szembe. Ellenállással. Ez oly annyira váratlanul érte őket, hogy nem mertek szembemenni romák tömegével. A cigányok bátorságukkal megakadályoztak a lemészárlásukat. Ezért is nevezik május 16-át az ellenállás – a Roma Bátorság és Ifjúság – napjának.

Hatalmas dolgot vittek véghez, azonban sorsukat nem tudták elkerülni. Augusztus 2-án ugyanis már felkészülve, tankokkal támadtak a tábor cigány családjaira. Ekkor már hiába való volt az ellenállás, egytől egyig mindnyájukat lemészárolták. Erről azért is tudunk ennyire pontosan, mivel meggyilkoltak neveit a politikai foglyokból felállított lágerőrség naplókban vezette, az egyik ilyen fogoly Tadeusz Joachimowski pedig földbe rejtette az egyiket, és amikor megbukott a náci Németország – 1949. január 13-án – feltárták. A 11 ezernél több női nevet és 10 ezernél több férfinevet rejtő dokumentumokat a Heidelbergi Roma Szinti Dokumentációs és Kultúrközpont 1993-ban a túlélők vallomásaival és korabeli dokumentumokkal bővítve kiadta.

Bársony János kisebbségkutató később a neveket megvizsgálva, arra jutott, hogy körülbelül száz olyan roma volt a birkenaui cigánytábor áldozatai között, akik Magyarországon születettek, vagy magyar állampolgárok voltak.

(Kiemelt kép: Az auschwitz–birkenaui koncentrációs tábor 1944-ben. Fotó: Lili Jacob / Fortepan)