Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
2021. május 6., 16:08
Úgy tűnik, bejött az unortodox vakcinabeszerzés a magyaroknak.
2021. május 6., 16:08
Az Ügyészség többször is fellebbezett az ítélet ellen, azonban azt a Nyíregyházi Járásbíróság és Törvényszék is elutasította.
2021. május 6., 15:55
„Itt mindenki ért a focihoz és kommentálja a bírósági ítéleteket. Én viszont nem” – írja jegyzetében a KeljfelJancsi műsorvezetője.
2021. május 6., 15:42
Havonta csaknem 10 millió forintba kerülnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új modell szerinti irányítói, élükön Vidnyánszky Attilával – közölte a DK, amely perre ment, hogy megtudja, mennyi közpénzt kapnak kuratórium és a felügyelőbizottság tagjai.
2021. május 6., 15:11
Hadházy a Klubrádió-ítéletről: „a Médiahatóság működése és a hatályos törvények lehetővé teszik, hogy politikai indokokkal zárják ki a Klubrádiót”.
2021. május 6., 14:57
Az, hogy a kormány a hazai felsőoktatási intézmények csaknem háromnegyedét alapítványi modellbe szervezte ki, a volt oktatási miniszter szerint a hivatalosan kommunikált célokkal szemben nem az egyetemek, hanem „Orbán politikai klánjának az autonómiáját növeli”.
2021. május 6., 14:07
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkésze a Klubrádióval kapcsolatos ítéletről: a rendszerváltás vége fele sem illett már így működni.
2021. május 6., 14:02
Lezárult a VII. kerületi Damjanich utca 4. szám alatti épület bérleti jogára kiírt pályázat, a Molnár Antal Zeneiskola költözhet az ingatlanba. Korábban szó volt arról, hogy a Freeszfe Egyesületé lesz az épület.
2021. május 6., 13:46
„Leszek az apukád! Verem rád húsz perce! Nem fog fájni, csak csináld, amit mondok!” – ezek a mondatok Facebook-üzenetben érkeztek egy 13 éves kislánynak, Evelinnek. Az álprofilt szerzőnk, Pósa Lilla hozta létre, hogy megfigyelje, mekkora veszélynek vannak kitéve a kiskorúak a közösségi médiában. A legfrissebb 168 Óra hetilapot ajánljuk.
2021. május 6., 13:42
„Természetesen az ember nem vonja kétségbe a bíróság illetékességét és az ítélet jogszerűségét. Lehetséges, hogy az ítéletet jogszerű, de az biztos, hogy igazságtalan” – mondta lapunknak a filozófus a törvényszék ítélete kapcsán.
2021. május 6., 12:55
Első fokon, a rádió fellebbez. Arató András nem lepődött meg az ítéleten. TGM szerint „jogszerű, de nem igazságos” az ítélet. Iványi Gábor szerint "ez szomorú, és ez szégyen".
2021. május 6., 11:36
Márciusban az ipari termelés 16,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony szintet,16,2 százalékkal emelkedett – jelentette be csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal.
2021. május 6., 11:15
Iványi Gábor metodista lelkész közleményt adott ki, amely szerint egyetért azzal a bojkottal, amit Tamás Gáspár Miklós hirdetett meg az ATV-vel szemben.
2021. május 6., 11:10
A szerda éjszakai vihar nem tépázta meg túlságosan a városligeti fákat, köszönhető ez a jó együttműködésnek a Főkerttel - mondta a Városliget Zrt. vezérigazgatója.
2021. május 6., 10:25
A jelenleg is futó kormányzati oltás-reklámok mellett újabb tájékoztató kampányt indíthat Rogán Antal 16 milliárd forint értékben – jelent meg a Magyar Közlönyben.
2021. május 6., 10:15
Egymilliárdos áfacsalást követett el egy napelemekkel kereskedő bűnszervezet, amit Fejér megyéből irányítottak.
2021. május 6., 09:40
A Publicus Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint vezet az ellenzéki összefogás a Fidesz előtt. Az erőviszonyokat már mindenki máshogy látja.
2021. május 6., 09:23
1680 új fertőzöttje van a koronavírus-járványnak Magyarországon, 787 647-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 124, többségében idős, krónikus beteg, az elhunytak száma 28 297-re emelkedett.