Klubrádió-ügy: Hadházy szerint nem beszélhetünk független ítéletről

Hadházy a Klubrádió-ítéletről: „a Médiahatóság működése és a hatályos törvények lehetővé teszik, hogy politikai indokokkal zárják ki a Klubrádiót”.

2021. május 6., 15:11

Szerző:

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő azt mondta a 168.hunak, hogy számított a Klubrádióra vonatkozó döntésre. „A Médiatanács politikai indokokkal végezte a munkáját, továbbá a jelenlegi törvényeket a Fidesz írta, ami megköti a bíróság kezét, sőt ma már nem is feltétlenül beszélhetünk ezek függetlenségéről. A pontos indoklást még nem ismerem, így a konkrét döntést nem szeretném kommentálni, de a Médiahatóság működése és a hatályos törvények lehetővé teszik, hogy politikai indokokkal zárják ki a Klubrádiót” – mondta. Arra vonatkozóan, hogy fenntartja-e az ATV-csoportot illető bojkottját a képviselő azt felelte: „Előre nem látjuk, mi fog történni, de bizakodó vagyok, még változhat a pályázat jogi megítélése. A döntésemet és az érveimet fenntartom”.

Mikor Hadházy bejelentette, hogy egy ideig nem szerepel az ATV-ben, a Facebook-posztjában arra is kitért, hogy a csatornán mindig beszélhetett az általa feltárt vagy fontosnak tartott ügyekből. A kérdésünkre, hogy egy olyan csatornát bojkottál, amiben rendszeresen szerepelt, azt mondta, hogy átgondolta a döntést, a posztban leírt mindent, amit a témában fontosnak talált, hozzátéve: „Úgy látom, a többség megérti, miről beszélek, de egy kommentet szeretnék kiemelni. Valaki azt írta, hogy el kell engedni a Klubrádiót, mert vannak magasabb célok, a megmaradt platformokkal kell legyőzni a Fideszt. Szerintem már nem szabad semmit elengedni, mert már túl sok mindent elvesztettünk. Úgy látom, a legtöbb ügyben nem volt elég a nyújtott szolidaritás. Ha ezt is elengedjük a végén nem marad semmink”– zárta.

 A Klubrádió perében csütörtökön hozott elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék.

(Kiemelt kép: Forrás: Hadházy Ákos Facebook-oldala)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.