Alapjogokért Központ: tízből hét magyar elégedett a vakcinák beszerzésével

Úgy tűnik, bejött az unortodox vakcinabeszerzés a magyaroknak.

2021. május 6., 16:08

Szerző:

A magyar felnőtt lakosság „masszív többsége", 72 százaléka elégedett a kormány oltóanyag-beszerzési stratégiájával a koronavírus-járvány alatt – derült ki az Alapjogokért Központ közvélemény-kutatásából, amelyről csütörtökön tájékoztatták az MTI-t.

Az április 27-én és 28-án ezer ember telefonos megkérdezésével készült felmérés szerint a válaszadók 60 százaléka úgy gondolja, a kormány sikere az, hogy a regisztráltak immár több mint háromnegyede megkapta az oltást. Mindösszesen százból hatan (6 százalék) gondolják úgy, hogy az Európai Uniónak köszönhető a magas átoltottság Magyarországon – írták. A véleményt formálók 20 százaléka szerint nem tekinthető sikernek az, hogy ennyivel gyorsabb ütemben oltják be a magyarokat – tették hozzá.

Az országos, reprezentatív felmérés alapján a nyolcmillió fős felnőtt magyar lakosságból majdnem ötmillió nyolcszázezren elégedettek az európai gyakorlattól eltérő, keleti forrásokra is fókuszáló vakcinabeszerzési stratégiával. Ez a megkérdezettek 72 százaléka, és mindössze 18 százalékuk elégedetlen a vonatkozó kormányzati lépésekkel – emelték ki.

Megállapították, hogy a „korábban számtalan ellenzéki kritikát kapott", „unortodoxnak" is nevezett vakcinabeszerzés tehát élvezi a magyar állampolgárok döntő többségének támogatását: a döntéshozatal és a társadalmi felelősségvállalás „találkozásának" is köszönhető, hogy Magyarország másfélszer gyorsabb tempóban halad előre az oltási programban, mint a kizárólag nyugati típusú vakcinákra hagyatkozó európai uniós átlag.

Hangsúlyozták, hogy a magas magyar átoltottsági arány a keleti vakcinák kormányzati beszerzése és magyar szakemberek általi engedélyezése, illetve a növekvő oltakozási hajlandóság révén vált elérhetővé. „Az oltási program pozitív megítélését jól illusztrálja, hogy még az ellenzéki attitűddel körülírható válaszadók 26 százaléka szerint is a kormány sikere az, hogy már több mint 4 millió főt beoltottak hazánkban – ugyanakkor szomorú és a baloldal felelőssége, hogy oltásbizalmatlansági kampányával egy ilyen, alapvetően pártpolitika-mentes ügyben is érezhető a pártpreferenciák hatása a válaszokban" – fogalmaztak a közleményben.

(Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.