Csaknem havi 10 milliót keresnek az SZFE új urai

Havonta csaknem 10 millió forintba kerülnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új modell szerinti irányítói, élükön Vidnyánszky Attilával – közölte a DK, amely perre ment, hogy megtudja, mennyi közpénzt kapnak kuratórium és a felügyelőbizottság tagjai.

2021. május 6., 15:42

Szerző:

„Nem meglepő, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kuratóriumában is a fideszes kegyenceket tartják ki közpénzből” – állapította meg Manhalter Dániel, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa online sajtótájékoztatóján. Az előzményeket ismertetve, miszerint a tavaly a heves tiltakozás ellenére Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatójának vezetésével egy kuratórium által felügyelt alapítványi modellbe kényszerítette a kormány az egyetemet,

Manhalter kifejtette, az SZFE „modellváltása” két célt szolgált: „a mindent elborító hatalomvágy dolgozik bennük és a kleptománia”.

A DK politikusa – aki szavai szerint azért viseli szívén az SZFE ügyét, mert egykor ő is az intézmény hallgatója volt, és mert a képviselőjelölti körzetében, a főváros VIII. kerületében működik – bejelentésének apropóját az adta, hogy Oláh Lajos, a DK országgyűlési képviselője közérdekű adatigényléssel kikérte, hogy melyik kuratóriumi tag, mennyi tiszteletdíjat vesz fel. Ez ugyan nem volt könnyű – tette hozzá –, mert nem akarták könnyen kiadni az adatokat, már bírósághoz fordult a DK, mígnem az SZFE végül még a bírósági ítélet előtt mégis közölte a számokat.

A megkapott adatok szerint a bruttó fizetések havonta:

az SZFE kuratóriumának tagjai:

  • Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója (kuratóriumi elnök): 1,3 millió Ft
  • Világi Oszkár, a MOL-csoport igazgatósági tagja: 1,3 millió Ft
  • Rátóti Zoltán, Jászai-díjas színész: 1,3 millió Ft
  • Lajos Tamás László operatőr, érdemes művész: 1,3 millió Ft
  • Bacsa György, a Mol üzletfejlesztési igazgatója: 1,3 millió Ft

az SZFE felügyelőbizottságának tagjai:

  • Windisch László jogász, volt MNB-alelnök (felügyelőbizottsági elnök): 780 ezer Ft
  • Nemcsák Károly színművész: 650 ezer Ft
  • Szapáry György közgazdász, volt MNB-alelnök: 650 ezer Ft
  • Martonyi Zoltán jogász (vagyonellenőrként): 650 ezer Ft

Manhalter Dániel végül kijelentette: „Elfogadhatatlan, hogy Orbánék már a felsőoktatási intézményeket is a saját házipénztáruknak tekintik. Volt SZFE-s hallgatóként garantálom, hogy 2022-ben, a kormányváltás után megszabadítjuk az egyetemeket a pártmegbízottaktól!”

A DK politikusának sajtótájékoztatója itt nézhető újra:

(Kiemelt kép: 168.hu | Karancsi Rudolf)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.